10

Ma 10 hónapos. Pont valamikor ezekben a percekben. Néha előkerülnek azok az első képek, amin olyan kétségbeesetten és szívszorítóan néz születése után néhány perccel. Most meg itt van egy igazi nagyfiú (tegnap éppen rácsodálkoztam, amikor az Apja ölében ült, és én kicsit távolabbról szemlélhettem, hogy valóban milyen nagy is már...).

Ha nem veszi észre, hogy elengedtük, és éppen Apa kulcscsomójával babrál, képes akár fél percig is egyedül megállni. Aztán, amikor rájön a turpisságra, akkor persze gyorsan leül.

Egyre többet beszélget egyfajta érthetetlen babanyelven, amiben a fő hang még mindig a "ty", de már elég sok variációban. És még azt se írtam, hogy már jó ideje - nem is vettem észre, hogy mikor kezdődött - a két ujjal való felcsippentés is megy. Tegnapelőtt a rizzsel gyakoroltuk (amikor ő már megette az ebédjét, de azért kikuncsorgott a mi kajánkból is néhány falatot, ami történetesen rizs volt husival), tegnap meg reggel, ébredés után az ágyában talált kis cicakakidarabkával... Mindezeket természetesen felcsippentés után a szájába teszi.

És még az is annyira édes, ahogyan lelkesedni tud. Ha mondjuk meglátja az egyik játékát. De az is szívmelengető, ahogyan nekünk örül, és majd' kibújik a bőréből, amikor ébredés után bemegyünk hozzá a szobába, vagy amikor távollét után megjövünk valahonnan. Meg csak úgy általában, ahogyan őszintén örülni tud.

Most éppen nekiállt egy papírdoboz rágásának, és már ott vannak a darabkák a szájában, úgyhogy akkor most megyek is.

Csak a tízhónapos gyerekemen való elérzékenyülésem indított erre a reggeli néhány sorra...