Zorka-képek

Elkapom a lábát...

Megvan!

Tesóm elvette.

Mit mondasz? Hogy még mosolyogjak is?

Kór-túra

Ha az Elsőnek megjárt a röntgen, akkor a Második se legyen elhanyagolva, úgyhogy hosszas töprengés után - mert Kislány semmiféle jelét nem mutatta annak, hogy ne lenne teljesen jól - az esti énekkar után Apánkkal felkerekedtek, hogy meglátogassák a közeli kórház sürgősségi osztályát - ahol annak idején már Danival is jártunk az ágyról-esés kapcsán - persze szigorúan titkolva, hogy az eset tulajdonképpen a kora reggeli órákban történt, öööhm.
A továbbiakról csak másodkézből tudok tájékoztatást adni, én ugyanis Fiúgyermekkel itthon maradtam, mégse cipeljünk két gyereket éjnek évadján a kórházba, akik közül az egyiknek ráadásul pillanatnyilag (hál' Istennek) semmi köze nincs az egészségügyhöz.
Az első kérdés és a megrökönyödés legfőbb tárgya nem az volt, hogy leesett, mi baja lett, hova és hány méterről, hanem hogy "Na és hol a gyermek anyja??". Az szinte kizárt, hogy egy gyereket az Apja vigyen orvosi vizsgálatra, ilyen a praxisban még nem fordult elő.
Azért megröntgenezték a kis Anyátlant, nem találtak semmi kórosat.
És akkor elkezdődött az a tortúra, amit kaján vigyorral az arcukon direkt azért csináltatnak végig a szülőkkel, hogy többé ne legyen kedvük egy olyan pitiáner üggyel zavarni az ügyeletet, mint hogy egy gyerek leesik az ágyról.
Röntgen után felirányították őket a gyermekosztályra, vizsgálatra. Gyermeket húzták-vonták-öltöztették-vetkőztették-vizsgálgatták. Gyermek ordított. Ismét felmerült a kérdés, hogy "Na és az anyuka??" Valamint, hogy "Apuka, nem hozott magával semmi inni/ennivalót a gyereknek???" Mert biztosan azért sír, mert éhes, nem azért, mert huszonötször öltöztetik... Csúnya, gondatlan szülők, ejnye. Persze olyat, hogy az Öthónapos még csak szopizik, ráadásul indulás előtt lakott pocra, nehezen lehet elképzelni.
Közben egy nővérke hangos "Dicsértessék"-kel köszöntötte Apánkat - az ember sehol sem lehet biztonságban :o)) - és a "plébános úr" múlt vasárnapi prédikációját méltatta, ami történetesen a katolikus templomban esett meg, az ökumenikus imahét apropóján.
Na, és akkor elkezdtem sajnálni, hogy nem voltam ott, és nem láttam a személyzet arckifejezését a tény felett, hogy plébános úr az éj leple alatt gyermekével a kórházba siet, és amikor megkérdezik tőle, hogy "Na és hol a gyermek anyja??", akkor azt válaszolja, hogy ő otthon van a MÁSIK GYEREKKEL.
Mindenesetre a vizsgálatok is rendben találták Zorkát, úgyhogy a szokásos jótanácsokkal és egy cetli aláíratásával -amelyben vállaltuk, hogy saját felelősségre hazahozzuk Pöttyzorkát, mert nekik ugye hivatalból fel kellett volna venniük őt az osztályra - útjukra bocsátották őket.
11-re haza is értek.
Mindegy, ha az első gyereknek megjárt a röntgen, akkor a Másodiknak is.

Lili, a példakép

Dani példaképet váltott, a kutyáról ezúttal egy falubeli kislány-barátnőre, Lilire szállt a megtisztelő cím. Lili amúgy is emlegetve van naphosszat, mert Dani mostanában minden játékánál elmondja, hogy kitől kapta, és hát elég sok játékunk származik Lilitől (Jiíí, ahogy Fiatalúr emlegeti).
Szóval próbáljuk Danit mostanában, készülve az ovira, bevezetni a szobatisztaságba. Egyelőre még csak verbálisan, vagyis minden peluscserénél elmondom, hogy a Nagyfiúk a WC-be kakilnak és pisilnek. Mire ő rendszerint rákérdez, hogy "Kokó?". Mire én válaszolom, hogy igen, apa is. Majd a biztonság kedvéért megkérdezi azt is, hogy "Tata?" Mire megnyugtatom, hogy igen, én is a WC-be pisilek (nem mintha nem jönne be minden egyes alkalommal megnézni...). És a harmadik, akit már nem is kérdez, hanem nagy vigyorral kijelent: "Jiííí!" És tényleg, Lili is.
Úgyhogy rá is ült az új vécészűkítőre, és kicsit dudorászott.
Mert hát ha már a Lili is... :o)

Korán keltünk...

... és én speciel egy hatalmas csattanásra a bal oldalam felől. Dani a tesója eszeveszett üvöltésére, Zorka meg arra, hogy egy kisebb repülés után a parkettába csapódott. Apánk az ébresztőórára, neki volt a legszebb reggele ma. (Ebből is látszik, hogy az ébresztőórára való kelés szörnyűsége is relatív.)
Szóval a Másodszülöttnél sem úsztuk meg. Mellettünk éjszakázik ugye, és ha az apja éppenséggel korábban kel, akkor törvényszerűen az egyik oldalon nincs senki, aki megakadályozná az ágy szélére történő forgásban.
Így is történt, a pocakjára landolt, rögtön visított vadul, én azt se tudtam, hol vagyok, felugrottam, felkaptam, rohantam vele a nappaliba Apánknak panaszkodni, hogy Zé leesett az ágyról. Apánk aztán vigasztalta (mindkettőnket) kb. két percig, amikor is Zé felfedezte a tv-ben az Australian Opent, és mintha elfújták volna minden gondját.
Ezt majd figyelembe fogom venni, ha arról lesz szó, hogy mit sportoljon a Lány.
Egy jó asztalos jelentkezését várom, aki körberácsozza az ágyunkat, azt ugyanis nem tudom garantálni, hogy mától kiköltözik hitvesi fészkünkből, viszont nyugodtan nem fogok aludni többet, az biztos.

Képek

Büszkén feszít a tükör előtt az új hátizsákjával :o)

Merengő

Látszik, hogy fiútesója van :o)

Esti fények

Lényeg

Végül a zacskóban maradt nyomok alapján sikerült elvégezni a vizelettesztet, ami nem mutatott ki semmi kórosat, úgyhogy megnyugodtunk. Valami kitudjamilyen vírus lehet, vagy a fogzás, mindenesetre nappal már nem lázas, és remélhetőleg ezt hamarosan az éjszakákra is kiterjeszti.

Mégújabb

A védőnénink hathatós segítségével feltettük az újabb zacskót. Résbiztosan. Nem is öltöztettem fel a Lányt, itt ültem mellette, hogy rögtön lecsaphassak a zacsira, ha tele lesz. Aztán kimentem hozni neki egy zoknit, hogy legalább a lába ne fázzon. És eközben.... PISILT, igen, KI a zacskóból. Szerintem anatómiailag alkalmatlan a vizeletvételre, én legalábbis feladom.
Ha valaki céget szeretne alapítani vizeletgyűjtő zacskók gyártására, ránk számíthat, belőlünk fog meggazdagodni, az biztos.

Újabb

Még jó, hogy a jelenlegi zacsinak lejárt a szavatossága, KAKISAN úgyse vihettük volna... No comment.

Mintavétel

Menten elsírom magam, komolyan.
Zorka tegnap óta lázas, - már ez is elég komoly ok a sírásra, pedig ott még nem is tartok - éjjel hűtőfürdőztük, kapja a szirupot, most reggel óta minta jobb lenne a helyzet, de mindenképpen elvittük a Dokinénihez. Mivel a lázon kívül más tünete nincs, kaptunk felragasztható kis zacskókat, hogy abba vegyünk vizeletet.
És most kezdődik történetünknek az a része, amit ha más anyukák blogján olvasok, biztos azt gondolom, hogy kicsit kiszínezték a történetet, mert ilyen csak egy rosszabb filmvígjátékban esik meg... Szóval hazajöttünk az orvostól, Zorka vetkőztet, megfelelő testrész alapos letisztogatása, miközben... miért is ne pisilte volna el magát. Nem, sajnos nem tudtam már odatenni a zacskót, ezzel az első pisi ugrott. Testrész ismételt tisztogatása, zacskó felragaszt, pelus, harisnya, naci, Zorka ismét teljes pompában. Várakozunk. Negyed óra múlva valami fura szagot érzek: Zorka bekakilt. Három naponta szokott, hát most, hogy rajta van a steril zacskó, elérkezettnek látta az időt. Pisit megint nem fogtunk, de a zacskónk odalett, Lány újabb tisztítása következett. Újabb zacskó (még jó, hogy kaptunk egy bónuszt) feltesz. Várakozunk, várakozunk... semmi. Közben alszik is kicsit, én nézegetem negyed óránként a pelust, semmi. Megebédelünk a család egyéb tagjaival, hallom, felébredt a Nő, megyek, nézem... PISILT, csak... csak kifolyt a zacskóból. Éppen csak a nyoma látszik, hogy a folyadék kezdetben oda landolt, mielőtt felfogta az ultramag. Kezdem a hajam tépni, nincs több zacskónk... Vagy mégis, a gyógyszeresfiókban találtam egy dugit, még Daniról maradt ránk. Ismételt tisztítás után felteszem, igyekszem minden rést befedni a ragasztós résszel, miközben családunk beszélni tudó férfitagja azon röhög, hogy én nem tudom, hol pisilnek a lányok. Közben felhívtam a védőnéninket, aki köztudottan egy angyal, és minden ilyen zűrben kisegít minket, hogy hozzon a gyógyszertárból másik zacskókat, és segítse már feltenni, mert nekem nem megy. De azért ez utóbbi zacskót szerintem már elég résbiztosan helyeztem fel. Visszahív, hogy hamarosan jön, és hogy azért nézzem meg, hogy a pillanatnyilag odaragasztott zacsi minőségmegőrzési ideje nem járt-e még le. Mert akkortól már nem garantáltan steril, és álpozitív eredményt adhat. És ki gondolta volna, TERMÉSZETESEN 2008. novemberében lejárt a dugizacskó szavatossága. Mert ilyen a mi formánk. Most megnyugszom (nem sírom el magam menten), leveszem róla, és várom a védőnőt. Talán ma még sikerül némi kis vizeletet produkálni.
Arról már nem is beszélek, hogy remélem, nem találnak benne semmit...

5 hónapos lett...

... ez a kis Mosolymanó :-).
Én, aki mindig úgy képzeltem el magam, mint kizárólag fiúgyermekek anyukája, már nem is tudom, hogy élhetnék anélkül, hogy egy lányom is legyen, annyi pluszt ad az ő kislány volta az életünkhöz. Igazi Hölgy, a mozdulatai, a hangja, a csábos nézése, meg kell zabálni :-).
Mozgásban sokat fejlődött az elmúlt időben, a forgás mellett már próbálkozik kúszómozdulatokkal is, annyi hibádzik a műveletben, hogy a fejét általában lent hagyja a földön, miközben a fenekével nyomakszik előre, úgyhogy el lehet képzelni, hogy sírásba fullad a mutatvány. De amilyen kis kitartó (a sírásban is, mellesleg...) szerintem hamarosan rájön, hogy hogyan segíthet magán.
A lelógó játékok nagyon lekötik, hosszú percekig babrál velük, megfogja őket, rángatja, szájba veszi. Illetve szereti a kihívásokat, amikor Dani nem messze tőle lepotyogtatja valamelyik játékát, addig küzd, míg el nem éri. Ehhez beveti az átfordulótudományán kívül azt a módszert is, mellyel háton fekve nagyszerűen tudja magát tolni felfelé.
A fürdés továbbra is a nap fénypontja számára, már amikor hozzákészülődünk, majd' kibújik a bőréből, a vízben meg úgy lubickol és fröcsköl, mint egy kis halacska. Dani annak idején éppen csak elviselte, hogy fürdetem, úgyhogy most örülök, hogy a Lány értékeli a fáradozásaimat.
Még mindig csak anyatejezik, bár a súlya nem veri az eget (6470 gramm volt legutóbb), de szerintem pont jól néz ki, nem egy pufibaba, de nem is sovány, olyan normális. Napközben általában 5-ször szopizik, este 9 felé kerül ágyba, és aztán éjfél körül jelentkezik az első nassolás-adagért, majd kb. fél2-kor, aztán 4 óra körül, aztán... Igen aktívak az éjszakáink :-). Általában fél8-kor gondolja úgy, hogy keljünk fel, így akkor felkelünk.
Danit nagyon bírja, ha bohóckodik neki a bátyja, hangosan nevet rá, és egyébként is megnyugszik, ha Dani kezelésbe veszi. Egyedül maradni nem nagyon szeret (na de ki szeretne), úgyhogy étkezések közben is valamelyikünk ölében ücsörög, Danival ilyenkor is kiválóan elszórakoztatják egymást. Most kezdem látni, hogy mennyi mókából maradtam ki, hogy nekem nincs tesóm :-).

Ja, és azt hiszem elkezdődött a fogzásos időszak, sokat nyálzik a drágám, keze mindig a szájában, meg úgy egyébként is minden kézbe kerülő dolgot megrág, és rettentően szereti, ha masszírozom a fogínyét, úgyhogy bár még nem látszik semmi, szerintem hamarosan fogak tűnnek majd fel a láthatáron.
De arról persze majd külön postban értesítünk mindenkit :-).

Szék

Dani új etetőszéket kapott, amolyan nagyfiúsat, ami igazából már egy rendes szék, csak magasított. Azért váltottunk, mert egyrészt már nehezen fért be az eteőszékébe hosszú lábainak köszönhetően, másrészt nem akart beleülni, ha meg mégis beleerőltettem, akkor csak dohogott, és nem evett egy falatot sem. Mondjuk ebben nem jutottunk előbbre, mert most se eszik, csak most nem azért, mert bosszantja, hogy beültettem, hanem mert minden falat után szalad két kört a lakásban, és a harmadik falat után megunja az egész étkezés-szertartást.
Úgyhogy nem alszik, nem eszik, mi jöhet még :-)?

(Na jó, az alulról záródó hálózsák most segítségünkre van az alvásnál, a következő varróprojektem meg egy HÁTUL záródó hálózsák lesz, minden méretben úgy kb. 14 éves koráig :D)

25 hónapos

Szókincse rohamosan bővül, bár az utóbbi napokban a leggyakrabban használt szó a "nem" volt, amin azért gyakran látszott, hogy igazából "igen" akart lenni, de hát egy kétéves ilyet nem mond. Úgyhogy ő is erősen vívódik saját magával, nem csak mi vele. A legnagyobb probléma, ami az elmúlt néhány nap alatt nem oldódott meg, az az alvás. Rövid alvásproblémás időszakoktól eltekintve eddig semmi problémája nem volt Daninak sem az ágyával, sem azzal, hogy aludni vittük. Amióta kimászik, azóta egy ordító oroszlánnal küzdünk minden délután és este. Se szép szóval, se játékosan, se fenyegetéssel, se popóra ütéssel, se együtt alvással, SEMMIVEL nem lehet jobb belátásra téríteni. Az utóbbi napokban eszembe jutott, hogy ismét elővegyük a hálózsákot, úgyis hideg van. Egy kis időhúzásra volt csak jó, mert persze másnapra már rájött, hogy hogyan kell kibújni belőle... Tegnap kínomban egy máshogyan záródó hálózsákot kapartam elő, na abból tegnap este még nem tudott kijönni, de csak idő kérdése. Az a baj, hogy semmiféle eszköz nincs a kezemben, amivel az ágyban tarthatnám, pedig fáradt, és szüksége van az alvásra. Egyedül annyit tehetek, ha ez a hálózsákos végképp csődöt mond, hogy esténként megvárom a 11-éjfélt, mire valahol a lakásban elnyomja az álom. De ez ugye senkinek se jó, mondanom se kell.
Amúgy egy édes-aranyos Bogyó, csomót nevetünk neki, már most, a pár szavas szókincsével olyan vicces dolgokat produkál, hogy nem lehet megállni nevetés nélkül. Úgyhogy már nagyon várom, hogy igaziból is beszéljen, érzem, hogy nagyon vidáman leszünk mi itt négyesben. (Múltkor pl. amikor kimászott az ágyból, és hatalmas vigyorral jött a nappaliba, felelősségre vontam az apját, hogy "Hát nem raktad bele a hálózsákba???" Mire Dani nagy lelkesedéssel felelt, hogy "De! De!". Próbáljon meg az ember komoly maradni...

Nemalvós

22:56
Zs. Dániel még mindig ébren.
És miért? Mert ha ki tud jönni az ágyából, akkor teljesen természetesen nem marad bent. Hanem kimászik. Egyszer, tízszer, sokszor. Mászva meg nem lehet aludni, akkor sem, ha az ember történetesen hulla fáradt, mint jelen esetben ő. Csak éppen aludni nem alszik, mert azt ő rácsok nélkül nem tud, most meg, hogy felül bír emelkedni a rácsokon, vehetjük úgy, mintha nem is lennének. Apája ma már a második éjjel alszik vele és próbálja jobb belátásra téríteni. Tegnap, amikor éjjel 1-kor benéztem a szobába, a földön aludt. Egyszer, valamikor, elnyomta az álom.
Nem lesz ez így jó.

Ez van...

Koncentrál :-)

Már egész jól elvannak, Dani és az ő autója... :-).

Zorkáról...

Kicsilány fejlődéséről el is felejtek itt beszámolni, pedig az új év első napjától rutinosan forog a hátáról a hasára is, és nagyon élvezi. Olyannyira, hogy a tudomány felfedezésének első éjjelén alig aludt, forgolódott ide-oda. Éjjeleit továbbra is a szopizások teszik ki, egy-egy éjszakától elteintve, amikor azt hittem, hogy már változás áll be ebben a dologban, de aztán visszatértünk az együttalváshoz.
Ez persze így senkinek se jó igazán, főleg hogy most már nem csak szopizik, hanem közben erőteljesen rugdos is. Hasbarúgások közepette meg elég nehéz visszaaludni. Ezen kívül egyre nagyobb teret követel magának, mert hát nem egyszerű megtalálni az alváshoz szükséges legkényelmesebb pózt. Úgyhogy aludni nem sokat alszunk, Apánk már el is határozta, hogy átköltözik Dani szobájába, akkor egyrészt én és Zorka kedvünkre terpeszkedhetünk a nagyágyon, másrészt legalább ő tud aludni.
Szóval a mi kis álomszuszék fiunk után eléggé megbolygatta az életünket ez a kiscsaj, de azért szeretjük :-). Napközben amúgy az ágyában alszik, és ügyesen el tud aludni egyedül is, nem kell ringatni. Ha látom rajta, hogy nyűgös-fáradt, leteszem az ágyába, és pár percen belül elalszik. Úgyhogy ezért még az éjszakázások is meg vannak bocsátva :-).
Egyre kevesebb a "csak-úgy-sírok-nem-tudom-miért", és egyre többet vidámkodik, szerintem a hasfájós időszakot már magunk mögött hagytuk, és ez nagy megkönnyebbülés mindenkinek.

Egy átlagos nap

Tegnap Dani négyszer hozta rám a frászt. Sorrendben a következők történtek:

Reggel azzal indított, hogy kiment az erkélyre pizsiben, és felmászott a korlátra. Ez két okból is veszélyes: egyrészt mert mínusz 10 van, másrészt mert ha magasabbra mászik, esetleg a hóban landol, egy emeletnyi esés után. Mindezt úgy, hogy egy szobában tartózkodtunk, én közben Zorkát öltöztettem. A történtek után felső zárról kell gondoskodnunk az erkélyajtóra.

Aztán indultunk itthonról, és ilyenkor Dani, ha már felöltözött, a földszinten szokott megvárni minket, addig motorozik ott, piszkálja a harmóniumot, ilyenek. Tegnap amikor végre mi is leértünk, a kazánházban találtam rá, kinyitotta a kazán ajtaját és gyönyörködött a lángokban, hangos "tű, tű" (tűz) felkiáltások közepette. Tanulság: a kazánajtót is zárnunk kell.

Aztán autóval mentünk, amikor egy halk kattanást hallottam, és vajon mi volt az? Dani menet közben kinyitotta az ajtót. Gyerekzárunk nincs, úgyhogy ezután a rendes zárat lenyomva utazhat csak.

És, a hab a tortán: a délutáni alvás után megyek őt ébreszteni, hát a feje teljesen bele volt csomagolva a takaróba, de nem ám csak úgy rá volt libbentve a takaró, hanem úgy körbe volt vele tekerve a buksija, hogy komoly koncentrációt kívánt kibogozni. Alatta egy vörös, szuszogó fej fogadott...

Az, hogy este át akart menni kismotorral Zorkán, már említést se érdemel, szerencsére ez az elhatározása csak elméleti szinten maradt, mert ott voltam a sarkában. Amúgy imádja a húgát, ezt se gonoszkodásból akarta vele csinálni, csak játékból, azt hitte, Zorka is örülni fog neki.

Na jó, mégsem átlagos nap volt ez. Még jó.

DVD

Lehet, hogy csak nekem furcsa, és tulajdonképpen a mai gyerekeknél ez természetes, de az előbb döbbentem rá, hogy Dani tudja kezelni a DVD-lejátszót. Kiválasztja a meselemezt (nagyon gondolkodik, rendezgeti őket, hogy melyik is legyen, aztán lehorgonyoz egynél, jelen esetben a Mirr-Murr-nál), gomb benyom, kiveszi a bent levő lemezt, visszateszi valamelyik tokba, az újat berakja, gombnyomásra a lejátszó beveszi a lemezt, majd a Play gomb határozott megnyomása után leül a fotelbe és várja az eredményt. Persze hogy a kép meg is jelenjen, ehhez egy kis segítség szükségeltetik, azt még nem mindig találja el, hogy melyik csatornán lehet megnézni a kiválasztott mesefilmet, de azt hiszem addig jó nekünk, amíg nem tudja.
Amúgy továbbra se tv-rajongó szerencsére, csak ha már nagyon uncsi vagyok neki, akkor jut eszébe, amúgy elvan az én szórakoztatásommal is :-).

Dani bemutatja a családját

Get your own Family Sticker Maker & MySpace Layouts.

Anya (vagyis én): Tata (azaz Kata)

Apa: Kokó (azaz Kornél) - egyszer kiabáltam Kornélnak a földszintre, hogy "Kornél, Kornél!", mire Dani oda állt mellém, és elkezdte kiabálni, hogy "Kokóóó, Kokóóó!", na azóta Kokó az apja.

Tesó: Nő illetve Beeebi (amúgy Zorka, a nő inkább onnan jön, hogy egyszer feltettem a költői kérdést, hogy már megint miért sír ez a NŐ, mire Dani rávágta, hogy "nő", és azóta le se lehet róla beszélni. A "Beeebi" a Bébit jelenti, de ezt biztos nem volt nehéz kitalálni :D.

Mama: Mama (bezzeg ezt hibátlanul mondja)

Papa: Papa (hiába, a nagyszülők kiváltságos helyzetben vannak)

Dédi: Deéédi

A többi családtagot még nem szólítja sehogy *, illetve ha valakit meg akar szólítani, akkor általános a "Tata", ami szerény személyem megszólítása mellett még a "Figyelj!" jelentéssel is bír.
Ma pedig bevásárlás közben az egyik sorban álló középkorú hölgyet lemamázta, de aztán meggyőztük, hogy az a néni nem a mi mamánk.

Na, de ezzel csak azt szerettem volna érzékeltetni, hogy felcsillant a remény, hogy Dani az elkövetkezendő években még megtanul beszélni, már egyértelműen utánoz minket, úgyhogy most már tényleg csak egy kis türelem kell. Türelem. Türelem.

* kifelejtettem Dodót, azaz Doresz nagyunokatesót :-). Ezúton is elnézést az Érintettől.

Fújja furulyáját

Gyermekkori levelezésem után kutattam éppen otthon (azaz a Mamánál), amikor kezembe került a régi kis furulyám. Jaj, de megörültem, már egy ideje tervezek furulyát venni a Daninak, bármilyen önsorsrontásnak hangzik is ez.
Vicces volt, mert először nem tudta fújni. Mutattuk neki, hogy úgy fújja, ahogy a gyertyát fújjuk el (ebben ugye profi lett az ádventi koszorú jóvoltából), de csak nem akart sikerülni, mindig beleénekelt valami dallamot a hangszerbe, és azt hitte, furulyázik. Aztán hamar rájött a dolgok nyitjára, és hogy ugyanezzel a módszerrel a szájharmonikát is sikerült megszólaltatnia, csak hab volt a tortán.
Most hol a furulya szól, hol a szájharmonika, amíg egyszer csak egészen véletlenül nem kerül mindkettő valami bombabiztos rejtekhelyre...

Még egy kis karácsony

Kihasználtuk az utolsó lehetőséget, hogy Zorka még nem tud reklamálni, és nem vettünk neki semmiféle játékot karácsonyra. Játékkal amúgy is el van látva a következő évekre, egyrészt mert a bébijátékok, amiket még Daninak vettünk/kaptunk mindkét nem számára ugyanolyan érdekesek, másrészt a későbbiekre, amikor speckó lányjátékok kellenek majd neki, arra is be van spájzolva néhány karton bébiborn kedves barátaink jóvoltából, akik ránk örökítették a gyerekszobájukat. Szóval játékért többet nem vagyok hajlandó kiadni.
Ellenben karácsony napján felhoztuk neki a garázsból a kis szobahintát, amit még Dani kapott a keresztelőjére. Hát, legalább annyira örült neki, mintha originál ő kapta volna. Vigyorogva üldögélt benne, amikor pedig valaki arra járó meglökte, különösen is hálás volt. Ebben egyébként lehetett számítani a Báty önzetlen közreműködésére. Ahogy az a képen is látható. (Közben pedig ááá, nem a tv-t bámulják :D).
Amúgy pedig imádom ebben a nőben, hogy rajong azokért a játékokért, amiket játékgyártó cégek hosszú és fáradságos kísérletek során kifejezetten az ő korosztálya számára találtak ki. Ez nekem csak azért feltűnő, mert Dani sose értékelte a játékokat. Igazából mind az összeset magunknak vettük :D. De a Lány, na neki tetszenek a játékok. A játszószőnyeg, a hinta, a csörgő őt teljesen elbűvölik. Annak rendje és módja szerint. Mégiscsak érdemes lesz neki játékokat venni...? Hm, felülvizsgálom még az első bekezdésben írottakat...

(Háttérben a karácsonyfánk, ahhoz képest, hogy egész decemberben filcdíszeket varrtam, egy darab se maradt a saját fánkra, úgyhogy ebben az évben is a megszokott Ikeafa lett, de jövőre már tényleg váltunk, itt teszek ígéretet :D)

Unokatesók

2009. január 1-én, két veszekedés között :-).