Harap, rúg, szökik...

Igen, ez a három fent említett cselekvés nagyban jellemző lett a mi kis Ártatlanunkra.

Ma pl. mindhárom féléből volt egy-egy emlékezetes dobása.

Először is, azt már hallottam másoktól is, hogy a gyerekek egy idő után szeretnek harapni. Nem csak a tejcsarnokot, más bőrfelületet is. Na, én abszolút szerencsésnek érezhettem magam ebben a tekintetben, mert Dani soha nem harapott meg tejcsarnok szinten sem, meg semmilyen más szinten sem. A szopiban a mai napig is kíméletes, ám, ha ölbe veszem, újabban előszeretettel beleharap a vállamba. Már két csúnya kék folt is éktelenkedig rajta. Minden előzmény nélkül, egyszer csak tiszta erőből harap egy nagyot, én meg visítok, mert annyira fáj. És akkor szerencséje, hogy nem dobom le mindeközben... Apája azonban a mai napon majdnem valóban leejtette, mert miután felvette a kezébe, Danibébi - szintén minden előzmény nélkül, és hirtelen - akkorát rúgott hát... oda... ahova ugye ölben tarva leért a lába, hogy kis híja volt, hogy mindketten zuhantak. Remélem a kacaj, ami ekkor elhagyta a szám, nem erősítette meg pozitíve... :-) Mindenesetre egyedül voltam a jelenlevők közül, aki ezt a dolgot humorosnak találta.

A szökés már kicsit veszélyesebb kategória, és cseppet sem vicces. Nálunk ugyanis a lakásajtón rossz a zár, csak külön nyomva-erőlködve lehet becsukni, különben mindig nyitva marad résnyire. Eddig ez nem is volt zavaró, csakhogy mostanában Dani feltétlenül fel akarja fedezni a lakásajtón kívüli világot is, és minden alkalmat kihasznál, hogy a véletlenül nyitva felejtett ajtón kiosonjon. Ma épp a földszinten levő irodában készültem az órámra, Kornél fent volt Danival, amikor nagy kurjongatásokat hallottam a lépcsőházból. Azt gondoltam, valamiért kijöttek a lépcsőhöz, előfordul az ilyen. Aztán feltűnő volt, hogy csak Dani örömködését hallottam, Kornél reakcióját meg nem. Úgyhogy ordítva szaladtam felfelé, rádöbbenve arra, hogy mi is történhet... Mire odaértünk, már a lépcső felénél tartott a padlásra igyekezve. Korlát meg nincs... Ma ezt kétszer eljátszotta, pedig becsszó, vigyázunk rá. Mindig halaszgatjuk az ajtórács beszerzését a lépcsőhöz, azt hiszem mostantól akutt a kérdés...

Ja, és megtalált egy fekete filctollat az íróasztal mögött. Csak arra lettem figyelmes, hogy egy filctoll-kupak hever a földön elhagyatottam. Ő meg nekem háttal éppen az ágyunkat festette, miután a ruhája kipingálásával végzett. A bútorról, jelentem, sikeresen lemostam, most már csak azért aggódom, hogy vajon a ruhákból is kijön-e.