Veszélyes

Amikor valamikor régen azt írtam, hogy Dani mindenre felmászik, akkor még nem tudtam, hogy az nem volt minden. Akkor pl. még nem mászott fel a könyvespolcra, két kezével nekitámasztva magát a fotelnek, lábakat pedig a polcokon felfelé rakosgatva. Akkor még nem használta az összes játékát lépcsőnek, hogy felmásszon rajtuk keresztül a komód tetejére. A legutóbbi vérfagyasztó mutatványa alapját pedig az adta, hogy van egy standard ikeás relax-fotelünk, amibe ő természetesen belemászik, majd feláll, végül álló helyzetben löködi magát a háttámlához, amivel bizonyos ringatózó mozgást vált ki. A fotel maga elég megbízható, nem dől fel ettől a mutatványtól, így nem is tiltottam neki gőzerővel. Ezt akkor kezdtem bánni, amikor tegnapelőtt a konyhaszékre állt fel, majd úgy gondolta, hogy ezen is lehet hintázni, és a széken állva elkezdte magát hátrafelé himbálni. Valami isteni szerencse volt, hogy a szék visszabillent, és nem esett egy hatalmasat, ráadásul úgy, hogy a fejénél pont a radiátor lett volna... Na most nem kell azt hinni, hogy egyedül volt, nem, én ott álltam az asztal másik szélén, éppen a vacsora előkészületeivel ügyködve, de olyan gyorsan történt mindez, hogy még át se tudtam nyúlni az asztal felett, hogy megakadályozzam.

Azóta nem alszom valami jól...

Azt már nem is merem hangosan mondani, hogy múlt héten a gáztűzhelyről rántotta le a fenti "vasat" (fogalmam sincs, mi a hivatalos neve...). Szerencsére nem volt rajta forró kaja, csak egy tányér, rajta a háromnapos pizzával, ami éppen Fickó kutyánkra várt. Mire a hajszárításból odaértem, Dani békésen ücsörgött a tányérdarabok között, és a romlott pizzaszeletet majszolta jó étvággyal, én meg még ennek is örültem, csakhogy ne a tányérdarabokat egye... Pár napig aztán erősen figyeltem, de azt hiszem nem evett tányért...

Ennyit a szürke hétköznapjainkról.