Bongyor

Úgy tűnik, szüleit követve ő is göndör hajat növeszt, legalábbis ebben a zsenge gyermekkorban. Eddig nem nagyon látszott, de mostanában alakulgat neki néhány helyes kis göndör tincs.
Az Apja jövő héten el akarja vinni fodrászhoz. Tiltakozom.

Riporter

Amikor a Nagyszülei elhozták neki azt a régi kis műanyag magnót, amin színes gombok vannak, és olyan jól lehet őket nyomkodni, ezen kívül pedig egy kis mikrofon is kapcsolódik hozzá; valami miatt rögtön tudta, hogy mire való a mikrofon. A szájához tartotta és halandzsázott bele egy jót. Aztán odatartotta az én számhoz is, hogy én is mondjak valamit. Mint egy kis riporter. Azóta is jó játék ez, ő mond valamit a mikrofonba, nekem pedig válaszolnom kell rá. Nem is nagyon tűnt fel ez a dolog - mármint hogy honnan tudja, hogy mire való a mikrofon-, egészen addig, amíg a napokban nem kapott egy kis műanyag öntözőkannát ajándékba. Aranyos kis rózsa van a végén (mármint nem a virág rózsa, hanem az öntözőkanna rózsája :D), és Dani első dolga volt kézhezvétel után, hogy belebeszélt, majd felém tartotta, hogy én is mondjak bele néhány szót. Vagyis az öntözőkanna is a mikrofont jutatta eszébe. Nem, ... öhm ..., nem azért, mert nem látja az anyját eleget virágot locsolni, hanem rájöttem én, hogy túl sok híradót nézetünk szegény gyerekkel. Ez az egyetlen műsor a tv-ben, amit nézünk, mármint úgy együtt, hogy én nézem, ő meg játszik mellettem, de úgy látszik, a riporterkedés már ettől is ráragadt, amúgy nincs más ötletem, hogy honnan tudhatja a mikrofon rendeltetésszerű használatát.

Persze aztán az is lehet, hogy teljesen véletlen...

Utánozó

Az úgy szokott lenni, hogy amikor reggelente emberi külsőt próbálok ölteni, akkor általában kicsit bevizezem a kócos-elaludt hajam, majd hajszárítóval megszárítom. Eközben Dani jobb esetben a fürdőszobát szedi szét, rosszabb esetben a konyhában garázdálkodik, de azért általában kíváncsi rá, hogy mit művelek a hajammal. Tegnapelőtt estétől ő is rendszeresítette a hajvizezést fürdés közben. Két kezével addig keni a fejére a fürdővizet, amíg az csurom vizes nem lesz. Aztán jön a hajszárítás, aminek azért annyira nem örül...

Pápá

Egy ideje már űzzük a gyerekek körében népszerű elköszönési módot. Először még úgy nézett ki, hogy tenyér felemel, majd becsuk-kinyit-becsuk-kinyit, és ehhez extrém magas hangon társul a pá-pá (ill. tá-tá) szólam. Volt ugyan, amikor nem a pápá-célszemély jelenlétében, csak kicsit később hangzott el az elköszönés, de azért már régóta ott volt a tarsolyban. A becsuk-kinyit-becsuk-kinyitós módszert se tudom, honnan szedte, mert mi úgy mutattuk neki a pápá-t, hogy a tenyeret le-föl mozgattuk. Azt pedig végképp nem tudom, honnan vette azt a pápázási módot, amikoris az ember felemeli a kezét jó magasra, és int vele jobbra-balra-jobbra-balra, mintha legalábbis egy filmsztár lenne, aki a limuzinjából széles mosollyal a rajongóit üdvözli. Pedig mostanából Daniúr átváltott erre a fajta üdvözlésre ill. elköszönésre. A mosoly is stimmel. És mivel először jót nevettünk rajta, azóta nagyon szívesen csinálja.

Csodálkozom, hogy boltban, kórházban, postán mosolygó arcok jönnek szembe :-)?

(És egyébként is, én azt hittem, hogy ahhoz, hogy a gyerekem valamit tudjon, meg kell tanítanom neki. Bele kell vernem a fejébe. Aztán okozza itt a meglepetéseket, hogy innen-onnan mindent elles-leutánoz. Az előbb megszólalt a telefon. Hú de kínos, hogy Dani száját egy aprócska "kuss" hagyta el... :D)

Szalvéta

A hétvégén vendégségben voltunk, ahol a vendéglátónk az étkezés után egy papírszalvétát nyomott Dani kezébe, hogy törölje meg a száját. Már éppen megjegyeztem volna, hogy ő még ehhez picinykét kicsi, amikor Dani szabályosan szájat törölt, és bezsebelt egy jó adag dicséretet. Azóta minden reggelihez szorosan hozzá tartozik egy darabka konyhai papírtörlő (nem tudom, miért csak a reggelihez, a többi étkezésnél nem kéri...), amivel minden falat müzli után megtörli a száját, majd letörölgeti az etetőszék tálcájáról az esetleges tejcseppeket, aztán orrfújást imitál, végül pedig a homlokát törölgeti, mintha hatalmas izzadság-cseppeket kéne felitatnia... A reggelire szánt időnk így fél óráról egy órára módosult, aminek következtében még ...öhm... nem is akarom megírni hogy hány órakor is pizsiben vagyunk...

Kilenceske

Végre itt van! Megérkezett! A bal alsó mittudoménhányas lett a befutó, 9. sorszámmal, és három versenyző van még játékban, amit hatalmasra duzzadt és érzékeny fogíny jelez.

Bili-sikersztori

Próbálkozásainkat a harmadik estén koronázta siker.

Dani először pisilt bilibe :-)

Cumi

Élete első néhány napját leszámítva nem volt cumija, már a megszületése utáni percekben is előszeretettel használta szopogatás céljára a jobb hüvelykujját. Meg is maradt ez a szokás mind a mai napig, ha fáradt, vagy alváshoz készül, csak ujj be, és garantálva van a csendes pihenő.

Ma azonban beütött a krahh. Éppen könyvet nézegettünk, amikor - azt hittem nem jól látok -, de vérnyomokat hagyott lapozás közben a papíron. És sajnos a vérző tag a hüvelykujj volt. A jobb. A bőr ugyanis annyira kiszáradt rajta a szopizástól, hogy apró repedések keletkeztek, és az egyik kis hajszálrepedésnél elkezdett vérezni... Megmostuk, próbáltam leragasztani. Az egyik sebtapaszt 3 mp-n belül, a másikat, a triplán megerősítettet 2 percen belül rágta le róla. Na nemár, hogy a szeretett hüvelykre bármiféle szopiakadályozó dolog kerüljön!

Most a legutóbbi ötletem, hogy folyamatosan - szemérmesebbek most ne olvassanak tovább - mellbimbóvédő krémmel kenegetem, ami még a szoptatás elejéről maradt ránk, és amit szopi előtt nem kellett lemosni, tehát gyanítom, hogy most sem fogja veszélyeztetni az egészségét, ha netán (vagyis biztosan...) lenyalja.

De ha valakinek jobb ötlete van, szívesen fogadom ;-)!

14

Éppen ma 14 hónapos, és van neki egy éppen 14 hónappal fiatalabb unokaöccse :-).
Isten hozott Kristóf, örülünk neked!

Bili-sztori

Vettünk Daninak egy bilit. Na nem mintha szobatisztaságra akarnánk szoktatni így 14 hónaposan, hanem...

Szóval nem akarom én itt kikotyogni az intim dolgait, de az a helyzet, hogy Fiatalúr még mindig előszeretettel végzi kisebb és nagyobb ügyeit az esti fürdővízben... Amikor beteszem a vízbe, álldogál egy darabig, egészen pontosan addig, amíg a folyóügy el nincs intézve, majd jól szemügyre veszi, hogy a folyó-dolog honnan is jött ki és hova is lett, ezek után pedig belehuppan a vízbe, s még csak nem is titkolja hogy most éppen valami komolyabb nyomást végez... Nem mondom, hogy minden áldott este, de több este igen, mint nem. És akkor kezdődik a fürdővíz-tortúra, amit már legutóbb is megörökítettem ezen a helyen.

A helyzet megoldásán gondolkodva jutott eszünkbe, hogy mi lenne, ha vennénk Daninak egy bilit, és fürdés előtt mindig ráültetnénk, hátha... Úgyhogy ma fel is kerekedtünk bababolt látogatásra, és kiválasztottunk egy sima-egyszerűt, kék színben (apa választotta a színt, nekem egy másik kék árnyalat tetszett volna, de az le lett szólva, hogy az olyan bili-kék... Na, hát milyen legyen?).

Daninak itthon rettentően tetszett az új játék. Az ember nem is gondolná, mi mindenre használható egy bili. Rá lehet pl. ülni teljesen hagyományosan. Aztán rá lehet ülni az ellenkező irányból is. A szélén is lehet ücsörögni úgy, hogy mindkét lábunkat igyekszünk belepasszírozni a mélyedésbe. De természetes kiváló kalap saját és szülők részére is. Lehet belepakolni dolgokat, és kipakolni azokat. Egy negyed órás játék után Dani hozta mutatni, mit talált: valami műanyag kis fedelet leszedett a bili aljáról, s ennek következtében különböző drótok váltak láthatóvá. Meghűlt bennem a vér is, hogy mit keresnek drótok, meg fém-vackok egy bili alján, aztán rájöttünk, amikor a csap alá tartottuk: a bili folyadék hatására elkezdi zenélni a "Csendes éj" című klasszikust. Erről nem volt szó a boltban, mi csak egy mezei bilit szerettünk vona vásárolni, semmi fakszni, de úgy tűnik nem sikerült. Gondoltuk elküldjük Fábry Dizájn-centerébe, szerintem ott is megállná a helyét egy bili, ami "Csendes éj"-t játszik az év minden szakában, csak bele kell pisilni... Gyermekünk meg majd ha karácsony estén meghallja a templomban, rögtön tud mire asszociálni... Na mindegy, a zenélő bigyót rövid úton leoperáltuk. Csakhogy ezzel nem értek véget a kalandok a bilivel. Azt ugyanis nem vettük észre, hogy a folyadék azért jut a kis zenélő herkentyűhöz, mert a bili alján van két kis tűhegynyi lyuk, éppen elég arra, hogy mondjuk ha rendeltetésszerű használat közben belekerül valami folyékony, az szépen lassan kiszivárogjon... Próbáltuk olvasztani a műanyagot, de kemény anyagból van ez, hiába made in China. Úgyhogy végül egy késsel kapargattam a lyukba némi műanyagot, amíg ki nem találunk valami mást, és el nem megyünk a kisboltba pillanatragasztót vásárolni. (Olyan tesztet még biztos úgyse csináltak pillanatragasztókkal, hogy vizelet hatására oldódnak-e.)

Ezek után eljött az esti fürdetés ideje, Danit ráültettem, egy darabig üldögélt is, aztán felállt, hogy neki ennyi elég. A biliben persze nem volt semmi.

Mentségére legyen szólva, hogy ezen az estén a fürdővízben sem.

Járókában

Dani fiam mostanában megszerette a járókát. Magam sem értem, hogyan történt ez. Pár hete még csak veszély esetére tartottuk fenn, ha mondjuk le kellett rohannom valakinek ajtót nyitni, most meg ezekben a percekben is benne ül, és elmélyülten játszik. Kb. két hete ezt csinálja. Amikor leülök a gép elé, beteszem, ő meg nem sír, nem tiltakozik, hanem JÁTSZIK. Most pl. annyira koncentrál, hogy még a nyelvét is kidugja, mert egy műanyag ruhacsipeszt szeretne ráilleszteni egy kis papírdoboz szélére. Nem egyszerű feladat :-).

Máshol nem játszik így egymagában, elmélyülten, ha a rácsokon kívül van, akkor meg se áll, jön-megy-mászik, de a járóka az elmélyült játék helyszíne lett. Nem tudom meddig, mindenesetre addig is örülök a kis szabadidőnek, meg annak, hogy tud egyedül játszani.

Azt hiszem, ez nem kis eredmény :-).

Vu

Ugat a gyerekem.

Van ugyanis a már többször említett Fickó kutyánk, aki egy hihetetlenül békés jószág, hangját nem nagyon halljuk, tényleg csak szökőévenként vakkantja el magát. Így aztán mindig mondogattam Daninak hogy "Fickó vau-vau" még az ugatást is megpróbáltam utánozni neki, de csak kinevetett :-). Ma este épp vacsoráztunk, amikor Fickó valami miatt elkezdett ugatni. Nem tudom mi lehetett az, ami kihozta a sodrából, fiam mindenesetre megállt az evésben, az aktuális falatot egy nagyobb nyeléssel letudta, majd fülelt, és a következő hangokat hallatta: "vu-vu". Majd ismét nagyon figyelt, és amikor Fickó megszólalt, újra csak rákezdett a vuvuzásra.

Lehet, hogy kutyául már megtanult. Emberül mikor fog?

Zsírkrétázó

Dani próbálkozott a zsírkrétával. Kevés sikerrel. Ahhoz ugyanis, hogy nyomot hagyjon a papíron, jó erősen rá kellett volna nyomni, az meg még nem nagyon ment. Úgyhogy inkább lerágott belőle egy darabot, amíg nem néztem oda. Azért megnyugtató volt, hogy minden egyes zsírkrétán ott díszlett a felirat: "Nem mérgező".

Szóval a színes ceruza közelebb áll a szívéhez momentán, de nem adjuk fel. (A zsírkréta a szájához áll közelebb :D)

Veszélyes

Amikor valamikor régen azt írtam, hogy Dani mindenre felmászik, akkor még nem tudtam, hogy az nem volt minden. Akkor pl. még nem mászott fel a könyvespolcra, két kezével nekitámasztva magát a fotelnek, lábakat pedig a polcokon felfelé rakosgatva. Akkor még nem használta az összes játékát lépcsőnek, hogy felmásszon rajtuk keresztül a komód tetejére. A legutóbbi vérfagyasztó mutatványa alapját pedig az adta, hogy van egy standard ikeás relax-fotelünk, amibe ő természetesen belemászik, majd feláll, végül álló helyzetben löködi magát a háttámlához, amivel bizonyos ringatózó mozgást vált ki. A fotel maga elég megbízható, nem dől fel ettől a mutatványtól, így nem is tiltottam neki gőzerővel. Ezt akkor kezdtem bánni, amikor tegnapelőtt a konyhaszékre állt fel, majd úgy gondolta, hogy ezen is lehet hintázni, és a széken állva elkezdte magát hátrafelé himbálni. Valami isteni szerencse volt, hogy a szék visszabillent, és nem esett egy hatalmasat, ráadásul úgy, hogy a fejénél pont a radiátor lett volna... Na most nem kell azt hinni, hogy egyedül volt, nem, én ott álltam az asztal másik szélén, éppen a vacsora előkészületeivel ügyködve, de olyan gyorsan történt mindez, hogy még át se tudtam nyúlni az asztal felett, hogy megakadályozzam.

Azóta nem alszom valami jól...

Azt már nem is merem hangosan mondani, hogy múlt héten a gáztűzhelyről rántotta le a fenti "vasat" (fogalmam sincs, mi a hivatalos neve...). Szerencsére nem volt rajta forró kaja, csak egy tányér, rajta a háromnapos pizzával, ami éppen Fickó kutyánkra várt. Mire a hajszárításból odaértem, Dani békésen ücsörgött a tányérdarabok között, és a romlott pizzaszeletet majszolta jó étvággyal, én meg még ennek is örültem, csakhogy ne a tányérdarabokat egye... Pár napig aztán erősen figyeltem, de azt hiszem nem evett tányért...

Ennyit a szürke hétköznapjainkról.

Klubdélelőtt

Több oka is van annak, hogy eddig miért nem jártunk baba-mama csoportba.

Egyik az, hogy Dani általában délelőtt 10-12-ig alszik, a fent említett csoportosulások pedig szintén ebben az időintervallumban vannak. Vagy legalábbis valamikor délelőtt, alkalmazkodva az átlag-gyermek napi ritmusához, aki általában ebéd után alszik.

A másik ok, hogy a közelünkben nem nagyon van baba-mama klub, a legközelebbi 25 km autózással érhető el, tömegközlekedéssel megközelíteni lehetetlen, vagy csak átszállással, és hatalmas tortúra árán.

A harmadik ok, hogy nem nagyon merek én egyedül autókázni, gyerekkel a hátsó ülésen, egyszerűen félek, na.

Ma azonban erőt vettem minden szorongáson, és nekiindultunk mi ketten, hogy legyűrjük a 25 km-t, és végre találkozhassunk más babákkal és mamákkal. Nem bántuk meg! Másfél éves korig voltak gyerekek, Dani köztük a legfiatalabb. Kötött program nem nagyon volt, bár a csoport vezetője többször próbálkozott mondókázással-énekléssel, de úgy tűnt, hogy ez olyan nap, amikor ilyesmivel nem lehet lekötni a gyerekek figyelmét. Mindenki belemerült a rengeteg játék felfedezésébe, egymással is szemezgettek az apróságok, Dani egy kislánnyal feltétlenül "buccolni" akart, amit szegény csajszi durva lefejelésként értelmezett, de nagyobb konfliktusunk nem volt. Az elején a már odaszokottak közül egy kislány állandóan kikapta Dani kezéből a megkaparintott játékot, és hát ellentmondást nem tűrően nézett rá, szegény fiam meg csak állt, mosolygott, és felvett egy következőt a játékok közül, ami persze megint a kis hölgyemény kezei között végezte... Úgy sajnáltam szegényt, nem lehet egyszerű megtapasztalni, hogy az ember nem egyedül van a világon... A végére aztán Dani is belejött a játékelvevős-mulatságba, az egyik kislány kezéből a cumisüvegét kapta ki, és jót húzott belőle, pedig rohantam, hogy megakadályozzam. Egy másik kislánynak a banánjára startolt rá, ja, ugye azt nem tudták az ottani anyukák, hogy az én gyerekem előtt nem lehet enni... Mire vége lett, Daninak, az elején kis szelíd-mosolygósnak lett a legnagyobb szája, sikítozott, kiabált, igencsak otthon kezdte érezni magát. Na, akkor úgy döntöttem, indulunk haza.

Napirendünk persze totál felborult, kimaradt a délelőtti alvás, csak az autóban szundikált egy fél órát. Ennek következtében az ebédjét hatalmas hiszti közepette fogyasztotta el, majd ebéd után eltettem az ágyába, és legközelebb fél 5-kor hallatott magáról. Jól kifáradt. A nap további része is elég hisztis hangulatban telt, de ezt betudom annak, hogy egyszerre 4 fogacskája bújik, úgyhogy hamarosan búcsút inthetünk a "Nyolcfogú Szörny" megszólításnak.

Mindenesetre jövő héten is baba-mama körre fel :-)!