Mc

Ma este egy zsúfolt budapesti bevásárlóközpont egyik gyorséttermében költöttük el szerény vacsoránkat. Dani számára ez egyúttal egy beavatási szertartás is volt, most voltunk vele ugyanis először ilyen jellegű helyen, bár a kaja neki az itthonról hozott bébipapi volt, de azért legalább a fílingből részesedett :-) (Na jó, két szem sültkrumplit kikunyizott, de miután a másodiktól majdnem megfulladt, gondoltuk, többet nem adunk neki.) Szóval érdekes jelenség voltunk egy zsúfolt bevásárlóközpont zsúfolt gyorséttermében a babakocsinkkal. Mondhatni egyedülálló. Nem mintha az étterem nem lenne gyerekbarát a gyerekmenüivel (bár, hogy ezek a menük mennyire szolgálják a gyerekek érdekeit, ez ugye vitatott), csak azt hiszem az időpont miatt voltunk egy kicsit a ritka jelenség kategória. Esti komoly fél kilencet mutatott ugyanis az óra. A körülöttünk levők két csopotra oszlottak. Az egyiket a nálunk fiatalabb generáció alkotta, amelynek tagjai, főleg a lányok, örömmel, és "jajdecuki" felkiáltásokkal vették tudomásul, ogy Dani bájvigyorog rájuk. A másik csoport a mi korosztályunk, meg a néhány nálunk valamivel idősebb. Ők rettentően furcsállták a mi kis babakocsis karavánunkat. Egyrészt azért néztek rám csúnyán, mert hát a kocsitól nem fértek el, és körbe kellett menniük (hi-hi), másrészt a szemükből olvasható volt a "micsoda Rabenmutter!" gondolata, hogy hogy lehet az, hogy egy ekkora gyerek, ebben a kései időpontban még nem a habos-baldachinos ágyikójában szunyókál. Még szerencs, hogy a gyorskajánkat meglehetősen gyorsan el tudtuk fogyasztani, így a továbbiakban nem zavartuk a jelenlevők jóétvágyát. Mondtam is a zuramnak, hogy nem ide valók vagyunk mi már... Legutóbb akkor éreztem ilyet, amikor a szülés elött egy héttel moziban voltunk a gigaméreteket öltött pocakkal. Akkor is olyan "mitkeresnekezekitt" szempárokkal találkoztunk. Hiába, (ki)öregszünk... Ha tetszik, ha nem...