2007. október 29., hétfő

Gyerekbiztos

Csak akkor érzi igazán az ember, hogy milyen egyszerű az élet otthon, egy viszonylag gyerekbiztos lakásban, amikor néhány napig nem ebben a gyerekbiztos lakásban tartózkodik, hanem egy olyanban, ami ugyan fel van készülve gyerekek fogadására kisággyal, játékokkal meg etetőszékkel, de sajnos speciálisan Danira igényeire nincs kiképezve. Ez persze csak annyit jelent, hogy mint minden átlagos háztartásban, itt is vannak 1 méter magasság alatt is dolgok. Újságok, meg könyvek, meg befőttesüvegek, meg szemétkuka, meg varródoboz, meg cserepes virág, hogy csak a leglényegesebbeket említsem. De főleg az újságok meg a könyvek a veszélyesek (vagyis vannak veszélyben), mert azokat Fiunk nagyon szereti enni. Így minden egyes pillanatban a nyomában kell lennünk, tényleg nem lehet még másodpercekre se levenni róla a szemünket. Most szinte megváltás, hogy alszik. Délelőtt meg sétáltunk a városban, ott nem történhet nagy baj. Minden igyekezetünk ellenére azért az "Arany oldalak" két száma is csonkításon ment keresztül, a 2007-es, és ami még ennél is rosszabb, a 2008-as kiadás is. Elnézést is kérünk Nagyszülőktől, de csak ezzel tudtuk kiváltani Goethe összest, meg a világirodalom egyéb remekeit, mielőtt azoknak esett volna neki. A reklámújságokért meg reméljük nem olyan nagy kár, már úgyis lejártak :-)
Mindenesetre kezdek kétségbe esni, hogy mi lesz, ha jövő héten a másik nagymamánál fogunk eltölteni Kismókival egy egész hetet. Mert ott nem csak újság, könyv, szemétkuka meg befőttesüveg lesz a Fiatalúr által elérhető magasságban, hanem váza, meg díszes porcelán is...

2007. október 28., vasárnap

Utaztunk

Három órás, meglehetősen fárasztó autóút után most Miskolcon vagyunk, az apai házban. Az autózásra amúgy általában nem jellemző, hogy fárasztó lenne, kivéve, amikor Dani a három órából másfelet végigüvölt. Nem tetszett neki ugyanis az autósülésbe becsatolódva, egy helyben ülve való utazás. Sajnos már volt egy ilyen alkalom, nem is olyan rég, amikor az amúgy autókázni szerető és mindig jókat durmoló Danigyerek rettentően elkezdett sírni, amikor kb. fél óra elteltével megunta a beszorítottságot, és akkor követtem el azt a hibát, hogy kivettem az ülésből, hogy kicsit ölbe legyen (abszolút szabályellenesen, és az elveimmel abszolút ellentétesen). Nos, a mai alkalommal is ezt követelte. Hogy vegyem ki. Volt is pár percig kézben, akkor hirtelen minden baj elmúlt, és az ölemben rugózva érdeklődött az utánunk jövő autósok iránt. De mivel egyáltalán nem tartom helyesnek, hogy a gyereket az autóban ölben tartom, ezért amikor megnyugodott, visszatettem az ülésébe. Hiába próbálkoztam egyéb szórakoztató eszközökkel. Hallgattuk a toporzékolását. Nem volt egyszerű. Most megyek kipihenni.

2007. október 26., péntek

Nyamm

Találgatjuk, hogy vajon mi lesz Dani első szava. Félő, hogy nem az "apa-anya-mama-papa" kollekcióból fog válogatni. Amit tök értelmesen kimond, az az "egy". Persze ez csak olyan babanyelv, ami bármit jelenthet, ami csak elképzelhető dolog, az neki mind "egy". (Ez persze nagyjából igaz is, amit "egy"-nek mond, az többnyire valóban csak egyszer található meg a háztartásunkban :D)
Ma reggel azon lepődtem meg, hogy amikor nem adtam kellő gyorsasággal a szájába a következő kanál tejpépet, ő kissé hisztérikus méltatlankodás közepette elkezdte hajtogatni, hogy "nyamm". Nem tudom, honnan szedte, ilyet biztos nem mondtunk ki előtte, a "nyamm" nem tartozik az aktív szókincsünkbe, esetleg a "hamm", de az is csak ritkán.
Tanulság: jobb, ha nem találgatunk, úgyis valami olyat fog mondani először, amit itthon nem hallott :-)

Tökmag

Valahogy nőtt-nyúlt az elmúlt időben ez a gyerek, de olyan észrevétlenül, hogy nem igazán készültünk fel erre a változásra lakásbiztonsági szempontból.
Ezt 24 óra leforgása alatt egy tökmaggal teli tálka, valamint egy tejeskávéval csurig töltött bögre bánta, na meg a fehér szőnyeg, ami jócskán kapott ez utóbbiból. Arról nem is beszélve, hogy az idillikus reggeli kávézásomnak is lőttek, és talán ez fájt a legjobban. Félkómás kávészürcsölés helyett ugyanis szedegethettem össze bögredarabokat és szilánkokat, valamint moshattam fel a 3 dl folyadékot, ezen kívül Dani reggeli átöltöztetését sem odázhattam tovább.
Pedig azt hittük, hogy a lakásunk gyerekbiztos. De hát eddig csak egy bizonyos magasságig kellett veszélymentesíteni, a többiről tudtuk, hogy még nem éri fel. A bögre is, meg a tökmagos tál is a "mégnemérifel" magasságban volt...
Úgy tűnik, a mércét most már kicsit feljebb kell tennünk.
Mindenesetre azt gondoltam, hogy a tökmag leverése után, amikor 2 másodpercen belül ott termettem a tett helyszínén, elég gyors voltam. De mint ma kiderült, mégsem, a reggeli peluscsomagban ugyanis gyanús héjas-egész tökmagvak voltak láthatóak...

2007. október 23., kedd

Első lépések

Valamikor mostanára datáljuk Dani első önálló lépéseit. Pontos napot, órát, percet nem tudok mondani, mert már egy ideje próbálkozik az önálló állással, ami egyre többször és egyre hosszabb ideig sikerül, és ebből az állásból már eddig is tett egy-egy aprócska, tétova lépést, ám ezeket a próbálkozásokat még nem akartam itt mint "Első lépések" dokumentálni. Ma azonban, amikor már többedik esetben HÁROM lépést is tett az apjától az anyjáig, úgy gondolom, bejelenthetjük: megtörténtek az első lépések :D

SOS kérdés

Tudja valaki, hogy gyümölcsjoghurtot mikortól lehet adni a gyerekeknek? Illetve más anyukák mikor kezdték ilyesmivel etetni őket? Mert natúrt azt tudom, hogy 10 hónapos kortól már ehet (a szakirodalom a Kismama), de Dani a natúrt nem szereti, gyümölcs meg mostanában nem mindig van itthon, hogy turmixoljak bele, úgyhogy igencsak kényelmes megoldás lehetne, ha gyümölcsjoghurtot már ehetne, mert teljesen ki vagyok fogyva az ötletekből, hogy mit adjak neki uzsonnára...

2007. október 22., hétfő

Ebadta kölke nem alszik

Legalábbis idegenben nem - derült ki a szárszói hétvégén. Szóval nem egyszeri eset volt, hogy múltkor nem volt hajlandó a Nagyszülőknél elaludni, és ezzel megfosztotta Apjátanyját egy kellemes esti mozitól. Szárszón is mindkét éjjel ott dekkolhattam vele 11-ig a szobában. Hiába volt Sári, meg minden itthoni alvókellék, még a kispárnáját is elvittem, hogy érezze az otthon-szagot - nem segített semmi. Igazából az se, hogy én ott voltam vele, mert így is sírt. Ha ehhez még hozzávesszük, hogy idegenben én se vagyok a legjobb alvó, és hogy most még ráadásul Dani éjszakai neszezésétől elszokott fülem minden apró mocorgásra riasztott, akkor mondjuk inkább azt, hogy amikor hazajöttünk, megkönnyebbülten konstatáltam, hogy végre kipihenhetem magam. De legalább három napig nem kellett nézegetnem a romokban álló háztartást, ami azóta viszont egyre erőteljesebben nyomaszt :-)

2007. október 21., vasárnap

Szárszón teleltünk

2007. október 16., kedd

Mikor nem fáj...

...pl. az elesés, beütés, ujjbecsípés? Mert alapesetben ezek mind-mind krokodilkönnyeket csalnak Danibébi szemébe.
Kivéve, ha előre figyelmeztetem, hogy most éppen rosszaságot követ el, és ennek valami fájdalmas következménye lesz.
Hétfőn kipróbálta Kinga kis tologatós babakocsiját, de úgy tolta, hogy lehetett látni, ebből baj lesz. Szóltam is, hogy ne csinálja, mert elesik. Úgy lett. Dani azonban egy hang nélkül felállt, és mintha mi sem történt volna, játszott tovább.
Ma az egyik fiókot húzta ki úgy, hogy láttam, mindjárt becsípi az ujjait. És lőn. Persze előtte figyelmeztettem, hogy "nem-nem". Vártam, hogy mi lesz a reakció. Nem kért segítséget. Pedig nagyon be volt csípődve. Pár másodpercig dolgozott az ügyön, majd hang nélkül kiszedte a lapított ujjacskákat, kicsit legyezgette a kezét, de esze ágában nem volt sírni. Azért ennek ellenére puszikkal lett elhalmozva a kis kéz, ha már olyan gonosz anyuka voltam, hogy nem siettem rögtön a segítségére, szenvedését látva.
Úgy látszik, ha tudja, hogy tilosban jár, akkor valahogy kevésbé fáj...

Vigyorgó

(Megnyugtatásul az aggódóknak: tegnap vettünk jó meleg téli sapkát, nem ezzel a kissé már rövidkével fogja átvészelni a telet :D)

Nagyon gagyog

Az utóbbi időben van, hogy rájön, és akkor be nem áll a szája. Kedvence a "tyetyetyetye", a hangsor mindig ugyanaz, a hanglejtés azonban számtalan variációban fellelhető, a sikítozóstól a mély és komoly tyetyetyetyéig. Néha már mást is gagyog, az előbb például a pelusozásnál tökéletes magyar kiejtéssel közölte velem , hogy "dada". Meg már valami cica-féle is el szokta hagyni a száját, bár magát a négylábút még nem hiszem, hogy felismeri. De azt gondolom, nagyon érdekli a beszéd, mert amikor pl. nyűgösködik az etetőszékben, mi meg Apájával elkezdünk beszélgetni az asztalnál valami akármilyen témáról, akkor nyűg abbamarad, és feszülten figyeli a beszélgetést. Múltkor, amikor vendégek voltak nálunk, akkor is így történt.
Amikor pedig mondjuk a földön ülök vele, ő meg odamászik, és az arcát az én arcomhoz nyomja, és a fülembe suttogja, hogy "tyetyetye" azt az én anyai szívem komoly szerelmi vallomásként értelmezi.

Tapsol

Igen, ilyen ügyes már :D. Pár napja kezdte el a próbálkozást, és rendületlenül gyakorol. Még nem mindig sikerül eltalálni teljes tenyérrel a másik kezét, de ha igen, és még ráadásul nagyot csattan is, hatalmas az öröm. Megspékeltük még egy rövid mondókával is a tapsolást: "Tapsi-tapsi tapsika, tapsifüles nyuszika". Rettentően élvezi :D.

2007. október 15., hétfő

Szombat dióhéjban

Az előző posztban említett "eseménydús hétvége" kifejezés azt takarja, hogy szombaton egész napos kiránduláson voltunk gyülekezetileg. Így, egész napra most vittük először Danit kirándulni. Hajnali 5-kor indultunk busszal. Amikor a sofőr látta, hogy viszem fel a bébihordozót, azért a biztonág kedvéért megkérdezte, hogy komolyan jön-e a hordozóban üldögélő kisember is, de megnyugtattam, hogy igen, ő is jön velünk. Mire megjegyezte, hogy "hát aztán nagyon sokra fog emlékezni Pécsből". Ja - mondom - gondolja, hogy azért viszem, hogy majd 90 évesen a visszaemlékezéseiben erről írjon... Nem, kérem, azért viszem, mert egyedül mégsem hagyhatom itthon. Úgyhogy ha én menni akarok, értelemszerűen ő is jön. A sofőrön kívül is volt néhány kétkedő az út elején, de a végére, mire éjjel hazaértünk, sikerült mindenkit meggyőzni arról, hogy Dani még egy ilyen (tor)túrára is alkalmas, és kiválóan viseli. A buszban vagy aludt, vagy élénken kommunikált a többi utassal; az "elődjével", Bendegúzzal, megszerelték a pécsi templom mikrofonját; a városnézés alatt is vagy szunyókált, vagy nézelődött, vidám volt és kedves, mint általában, szóval tényleg nem volt vele semmi gond.
A dómban is végigaludta az idegenvezetést, de amikor a végén a pincészethez értünk, és borkóstoló volt kilátásban, rögtön felébredt. A nedüből azonban ennek ellenére nem kapott, max. egy kis kóstolót az anyatejen keresztül :-)
Fáradtan, de vidáman érünk haza...
Talán még fényképek is kerülnek ide az eseményről, ha eljutok odáig.

Majdnem mozi...

... azaz ApaAnya tervez, Dani végez.
Vasárnap délután, a meglehetősen eseménydús hétvége után a hétfői szabadnapunkra felutaztunk a fővárosba. Terveztük ugyanis, hogy egy év kényszerszünet után végre elmegyünk moziba, végülis mi nagyonlaza szülők vagyunk, miért ne mozizhatnánk egy jót. A terv tartalmazta, hogy megérkezünk Pestre, Danit megfürdetjük, megestiszopizik, letesszük aludni, és mialatt ő jóízűen durmol, Nagypapa pedig éberen figyeli álmát, mi megnézünk valamit - gyakorlatilag mindegy is volt, hogy mit -, a közeli multiplexben.
Végére is értünk az esti rituálénak, Danit letettük az utazóágyba, kiosontunk a szobából... ...csakhogy ezúttal másképpen alakult a forgatókönyv, mint általában, meg mint ahogy azt mi szerettük volna. Két perc csend után kétségbeesett sírás hallatszott a szobából. Jó, igaz, elfelejtettük elvinni Sárit, a felhúzható zenélőt, amire el szokott aludni, de ez a sírás akkor sem jellemző rá. Bementünk, csitítgattuk, kivettük, játszottunk, szopizott még egyszer, sötétben szórakoztattuk az ágyunkon, szóval próbálkoztunk mindenféle módszerrel, de Fiúnk csak nem akart elaludni. Nagypapára meg ordító gyereket természetesen nem hagyunk. Úgyhogy az este 9-es mozinak lőttek, de még reménykedtünk a fél 11-esben. Gondoltuk, addig tutira kidől. De meghiúsította minden reményünket. Komolyan, ilyet már emberemlékezet óta nem csinált. Hiába volt minden erőfeszítés, éberen őrködött felettünk. Aztán úgy 11 óra felé elnyomta végül az álom, de addigra minket is. Viszont hajnali fél 6-kor kelt! Amikor máskor 8-kor fekszik, 8-kor ébred. Úgyhogy most megtudhattuk, milyen azoknak a szülőknek, akiknek nem szeret aludni a gyerekük. Rettentően sajnálom őket, és őszinte részvétem.
A délelőttünk ezek után enyhe nyűglődéssel telt, de aztán az autóban aludt, amíg ide-oda utaztunk a városban, úgyhogy végülis nem volt vele baj.
Moziba meg azt hiszem mostanában nem lesz kedvünk menni...

2007. október 12., péntek

WC...

...-ből sokféle van. Ezt a múlt héten, a WC-kiállításon is láthattuk. Van (volt) kis porcelán edényke, a már nagyobb méretű "bili" mindenféle formában, anyagból és mintázattal, van a "pottyantós" kerti, van, akinek egyszerűen csak az árokszéle, aztán van hipermodern melegítős, belülillatosítós fajta is nálunk szerencsésebbeknek, és van ugye a fürdőkád. Ez utóbbi nem olyan elterjedt a WC-használók körében, kiállítva sem volt, Elsőszülöttünk azonban mégis ezt részesíti előnyben, ha rájön a szükség. Márpedig az mostanában rendszeresen akkor jön rá (legalábbis a napi néhányból az egyik), amikor belecsobban esténként a finom, meleg fürdővízbe. Próbáltam már, hogy levetkőztetés után várok kicsit, hátha akkor elcsíphetem, de sajnos csak akkor engedi el magát, ha már a vízben ül. Ez pedig azt jelenti, hogy ilyenkor csuromvizes gyerek kiszedése a kádból és valahova félreállítása lecsöpögés céljából, eközben kiskád kiemelése (ha egyedül vagyok a fürdetésnél, akkor igazán izgalmas ez), átvándorlás a WC-be a teli káddal, amiből közben kilötyög a víz, arról már nem is beszélve, hogy bele se lehet önteni rendesen a WC-be, mert túl nagy, és a fele melléfolyik, ezután vissza a fürdőszobába, új víz engedése - Dani közben már háromszor megfázott és ötször végigcsöpögtette a fürdőszobát, de az már ilyenkor mindegy is -, Dani vissza a vízbe, és ezután már békésen folytathatjuk az esti fürdőzést.
Első alkalommal még viccesnek találtam, sokadszorra már kevésbé az, ki kéne találnom valami trükköt a megelőzésre, mert magyarázni még hiába magyarázom neki, hogy a kaki a pelusba való, esetleg a WC-be, ha nagyon szeretné, de semmiképpen nem a fürdőkádba.

Bújócska

Egyik kedvenc játékává a bújócska vált. Na nem a hagyományos értelemben vett "elbújsz és megkereslek" (bár így is játszottak egyszer Apájával, míg én órán voltam, és amikor hazajöttem meg kellett keresnem a Kismanót, aki a szennyestartóban ült boldogan és onnan sikongatott...), hanem a minden alá bebújunk és bemászunk variáció.
Kezdődött ez az ágyunkkal. Nagyon szeret alá bebújni és a másik oldalon kijönni. Az se tántorítja vissza, hogy időnként beüti a fejét, amikor kicsit hamarabb próbál felegyenesedni, mint azt az ágy engedné. Személy szerint nem találom annyira mókásnak ezt az új játékot, mert az "ágyalatt" pillanatnyilag lakásunk legporosabb négyzetméterei közé tartozik. És amikor kibújik a másik oldalon, akkor ezt porcicákkal felszerelkezve teszi...
Aztán szívesen bemászik a konyhában a székek alá. Ez csak első hallásra tűnik egyszerűnek, pedig ne is annyira az. Ugyanis a lábak között lent áthidalók vannak (vagy mittudomén hogy nevezik a széklábak közötti fadarabot, amivel a lábak összeköttetésben vannak egymással...). Szóval azokon először át kell mászni, majd hogy a másik oldalon ki tudjon jönni, szintén meg kell küzdenie egy ilyennel. De töretlenül veszi az akadályokat :-)

10

Ma 10 hónapos. Pont valamikor ezekben a percekben. Néha előkerülnek azok az első képek, amin olyan kétségbeesetten és szívszorítóan néz születése után néhány perccel. Most meg itt van egy igazi nagyfiú (tegnap éppen rácsodálkoztam, amikor az Apja ölében ült, és én kicsit távolabbról szemlélhettem, hogy valóban milyen nagy is már...).
Ha nem veszi észre, hogy elengedtük, és éppen Apa kulcscsomójával babrál, képes akár fél percig is egyedül megállni. Aztán, amikor rájön a turpisságra, akkor persze gyorsan leül.
Egyre többet beszélget egyfajta érthetetlen babanyelven, amiben a fő hang még mindig a "ty", de már elég sok variációban. És még azt se írtam, hogy már jó ideje - nem is vettem észre, hogy mikor kezdődött - a két ujjal való felcsippentés is megy. Tegnapelőtt a rizzsel gyakoroltuk (amikor ő már megette az ebédjét, de azért kikuncsorgott a mi kajánkból is néhány falatot, ami történetesen rizs volt husival), tegnap meg reggel, ébredés után az ágyában talált kis cicakakidarabkával... Mindezeket természetesen felcsippentés után a szájába teszi.
És még az is annyira édes, ahogyan lelkesedni tud. Ha mondjuk meglátja az egyik játékát. De az is szívmelengető, ahogyan nekünk örül, és majd' kibújik a bőréből, amikor ébredés után bemegyünk hozzá a szobába, vagy amikor távollét után megjövünk valahonnan. Meg csak úgy általában, ahogyan őszintén örülni tud.
Most éppen nekiállt egy papírdoboz rágásának, és már ott vannak a darabkák a szájában, úgyhogy akkor most megyek is.
Csak a tízhónapos gyerekemen való elérzékenyülésem indított erre a reggeli néhány sorra...

2007. október 9., kedd

Dani, a hangyák megmentője

A megtisztelő címet azzal érdemelte ki, hogy a vasárnapi nagyszülőlátogatáson hatástalanította a nappaliban elhelyezett hangyairtót. Már régóta szemezett a kis fekete műanyag dobozkával, amiben elvileg hangyáknak kellett volna örök nyugovóra térniük, de csak a vasárnapi látogatásunk alkalmával lépett a tettek mezejére. Egy óvatlan pillanatban kiszórta a dobozkában található apró szemecskéket, és éppen állt volna neki a kóstolgatásuknak - igen, ilyen önfeláldozó az én fiam, inkább megenné, minthogy a hangyák áldozatul essenek - amikor közbeléptünk. Kiadós porszívózás lett belőle Nagyirészről, alapos danikézmosás részemről, és komoly remények, hogy tényleg nem evett belőle. Mindenesetre reszkessen mindenki, aki hangyáknak ártani merészelne, mert Dani, a hangyák Superman-je hipp-hopp ott terem!

2007. október 8., hétfő

Egy hétfő délután a Csodák Palotájában


Szabadnapunkon felkerekedtünk, hogy végre megnézzük a Titanic-kiállítást a Millenárisban, és ne úgy járjunk, mint már sokszor, hogy eltervezzük, hogy elmegyünk egy kiállításra, aztán mire észbe kapunk, már nem is látogatható... Szóval most mindenképpen szerettünk volna még idejében érkezni. Aztán a nem éppen pénztárcakímélő belépőjegy láttán kissé hátrahőköltünk, de leginkább az tartott vissza minket a bemeneteltől, hogy babakocsit nem lehetett bevinni, márpedig mi babakocsival voltunk... Így aztán inkább a klotyókiállítást szemléltük meg, vicces volt, meg ingyenes, sőt még babakocsival is látogatható, tehát abszolút családbarát. Kár, hogy Dani éppen ezalatt délutánizott (nálunk ez a délutáni szunya :-), mert ugye ő nagy WC-fan, bár ezekhez úgyse lehetett volna hozzányúlni, akkor meg lehet, hogy mégis jobb, hogy aludt, na mindegy... Aztán gondoltuk, teszünk még egy sétát a parkban, ha már itt vagyunk, addig is hadd aludjon. De becsábultunk a Csodák Palotájába... És egyáltalán nem bántuk meg... Még ilyen picurkákkal, mint a Dani is abszolút élvezhető. Van egy kis játszóterület direkt picikéknek való játékokkal, elég soká elszöszölt ott, amíg mi a felnőttjátékokkal voltunk elfoglalva. Vagy éppen nagy komolyan figyelte, hogy anya meg apa miket művel, hogyan énekel egyedül négyszólamban, meg hogyan próbálja egy porszívócsőből kiáramló levegővel beleirányítani a labdát a kosárhálóba. Volt egy nagyon jópofa játék, amit Dani is kipróbálhatott, vagyis hogy ő próbálhatott csak ki igazán, mivel csak 20 kg alattiak számára készült. Egy hámba kellett beletenni, aztán egy sínen lehetett lóbálni, ugráltatni, lebegtetni, igazi űrhajóskiképzés volt, nagyon bírta. Aztán míg mi mindenféle reflextesztekkel foglalatoskodtunk, ő nagyszerűen foglalkoztatta a gépeket kezelő csajszit. Szóval nagy, családi élvezet volt a ma délután! Minden kisgyerekesnek ajánlom, mondom, még ilyen picikkel is teljesértékű. Hazafelé indulva még bementünk a játszótérre, ami a Millenárison van, ha arrafelé laknánk, biztos oda vinném a gyerekemet, annyira szép, és érdekes játékok vannak. Persze ez inkább nagyobbaknak, mint a Dani. Ja, és majd' elfelejtettem, hogy villamosoztunk! Bár nem annyira az utazás, inkább a körülöttünk álló sok-sok ember tetszett Daninak, mindenkivel igyekezett közelebbi kapcsolatba kerülni, osztatlan sikert aratva a járművön.

2007. október 7., vasárnap

A hétvégén...

... meglátogattuk Nagymamát és Nagypapát...



... valamint zongoraleckét vettünk Adéltól


Így készülünk a fürdire




2007. október 6., szombat

Figyel


2007. október 5., péntek

Mc

Ma este egy zsúfolt budapesti bevásárlóközpont egyik gyorséttermében költöttük el szerény vacsoránkat. Dani számára ez egyúttal egy beavatási szertartás is volt, most voltunk vele ugyanis először ilyen jellegű helyen, bár a kaja neki az itthonról hozott bébipapi volt, de azért legalább a fílingből részesedett :-) (Na jó, két szem sültkrumplit kikunyizott, de miután a másodiktól majdnem megfulladt, gondoltuk, többet nem adunk neki.) Szóval érdekes jelenség voltunk egy zsúfolt bevásárlóközpont zsúfolt gyorséttermében a babakocsinkkal. Mondhatni egyedülálló. Nem mintha az étterem nem lenne gyerekbarát a gyerekmenüivel (bár, hogy ezek a menük mennyire szolgálják a gyerekek érdekeit, ez ugye vitatott), csak azt hiszem az időpont miatt voltunk egy kicsit a ritka jelenség kategória. Esti komoly fél kilencet mutatott ugyanis az óra. A körülöttünk levők két csopotra oszlottak. Az egyiket a nálunk fiatalabb generáció alkotta, amelynek tagjai, főleg a lányok, örömmel, és "jajdecuki" felkiáltásokkal vették tudomásul, ogy Dani bájvigyorog rájuk. A másik csoport a mi korosztályunk, meg a néhány nálunk valamivel idősebb. Ők rettentően furcsállták a mi kis babakocsis karavánunkat. Egyrészt azért néztek rám csúnyán, mert hát a kocsitól nem fértek el, és körbe kellett menniük (hi-hi), másrészt a szemükből olvasható volt a "micsoda Rabenmutter!" gondolata, hogy hogy lehet az, hogy egy ekkora gyerek, ebben a kései időpontban még nem a habos-baldachinos ágyikójában szunyókál. Még szerencs, hogy a gyorskajánkat meglehetősen gyorsan el tudtuk fogyasztani, így a továbbiakban nem zavartuk a jelenlevők jóétvágyát. Mondtam is a zuramnak, hogy nem ide valók vagyunk mi már... Legutóbb akkor éreztem ilyet, amikor a szülés elött egy héttel moziban voltunk a gigaméreteket öltött pocakkal. Akkor is olyan "mitkeresnekezekitt" szempárokkal találkoztunk. Hiába, (ki)öregszünk... Ha tetszik, ha nem...

2007. október 4., csütörtök

Találós

Mi a közös egy székben, egy lábbalhajtós kisautóban, egy bébilibikókában, egy dömperben, egy nagyméretű aktatáskában, egy szennyestartóban, és egy bébitornázóban?

....?

Mindegyik arra való, hogy maga elött tolva járássegítő eszköz legyen egy Majdnemtízhónapos Csemetének :-) Aki egyébként már néhány másodpercre ezen segédeszközök nélkül is megáll a maga lábán :-)

Harap, rúg, szökik...

Igen, ez a három fent említett cselekvés nagyban jellemző lett a mi kis Ártatlanunkra.
Ma pl. mindhárom féléből volt egy-egy emlékezetes dobása.
Először is, azt már hallottam másoktól is, hogy a gyerekek egy idő után szeretnek harapni. Nem csak a tejcsarnokot, más bőrfelületet is. Na, én abszolút szerencsésnek érezhettem magam ebben a tekintetben, mert Dani soha nem harapott meg tejcsarnok szinten sem, meg semmilyen más szinten sem. A szopiban a mai napig is kíméletes, ám, ha ölbe veszem, újabban előszeretettel beleharap a vállamba. Már két csúnya kék folt is éktelenkedig rajta. Minden előzmény nélkül, egyszer csak tiszta erőből harap egy nagyot, én meg visítok, mert annyira fáj. És akkor szerencséje, hogy nem dobom le mindeközben... Apája azonban a mai napon majdnem valóban leejtette, mert miután felvette a kezébe, Danibébi - szintén minden előzmény nélkül, és hirtelen - akkorát rúgott hát... oda... ahova ugye ölben tarva leért a lába, hogy kis híja volt, hogy mindketten zuhantak. Remélem a kacaj, ami ekkor elhagyta a szám, nem erősítette meg pozitíve... :-) Mindenesetre egyedül voltam a jelenlevők közül, aki ezt a dolgot humorosnak találta.
A szökés már kicsit veszélyesebb kategória, és cseppet sem vicces. Nálunk ugyanis a lakásajtón rossz a zár, csak külön nyomva-erőlködve lehet becsukni, különben mindig nyitva marad résnyire. Eddig ez nem is volt zavaró, csakhogy mostanában Dani feltétlenül fel akarja fedezni a lakásajtón kívüli világot is, és minden alkalmat kihasznál, hogy a véletlenül nyitva felejtett ajtón kiosonjon. Ma épp a földszinten levő irodában készültem az órámra, Kornél fent volt Danival, amikor nagy kurjongatásokat hallottam a lépcsőházból. Azt gondoltam, valamiért kijöttek a lépcsőhöz, előfordul az ilyen. Aztán feltűnő volt, hogy csak Dani örömködését hallottam, Kornél reakcióját meg nem. Úgyhogy ordítva szaladtam felfelé, rádöbbenve arra, hogy mi is történhet... Mire odaértünk, már a lépcső felénél tartott a padlásra igyekezve. Korlát meg nincs... Ma ezt kétszer eljátszotta, pedig becsszó, vigyázunk rá. Mindig halaszgatjuk az ajtórács beszerzését a lépcsőhöz, azt hiszem mostantól akutt a kérdés...
Ja, és megtalált egy fekete filctollat az íróasztal mögött. Csak arra lettem figyelmes, hogy egy filctoll-kupak hever a földön elhagyatottam. Ő meg nekem háttal éppen az ágyunkat festette, miután a ruhája kipingálásával végzett. A bútorról, jelentem, sikeresen lemostam, most már csak azért aggódom, hogy vajon a ruhákból is kijön-e.