2009. június 30., kedd

Bocsánat, hogy mostanában folyton kaki-pisi sztorikkal feszegetem a jóízlés határát, de ezt most muszáj... :o).
Tegnap délután kint voltunk az udvaron, helyesebben a kölköket kiraktam, miközben én a konyhában molyoltam, és az ablakon keresztül figyelgettem őket. Danin pelus volt, egyszer csak látom, hogy leguggol, és gyötrődő arckifejezést vág. Gyakorlott anyuka tudja, hogy ilyenkor illik kicserélni a pelenkát. Megyek is le, mire a következő látvány fogad: Dani pelus nélkül, pelus sehol. Kérdezem, hogy hol a pelenkája: mire mutatja, hogy szépen, összehajtogatva betette a kukába.

A szobatisztává válás rögös útján egy újabb mérföldkő: a gyermek tisztába teszi magát :o).

2009. június 28., vasárnap

És ami lemaradt...


... ebben az évben is voltunk ovis kiránduláson a nőtincsi Seholsziget Élményparkban, és ebben az évben is élmény volt, talán még nagyobb, mint tavaly, mert most már Dani teljes bedobással tudta élvezni a csúszdázást, ugrálást, rohangálást, lokomotivozást.
Én meg nosztalgiázom ilyenkor, hogy amikor legutóbb voltunk, akkor Zorka még pocakban volt, most meg már egy huncut mosolygós nagylány, pedig csak egy év telt el.
A fotók egyúttal bizonyítékai annak, hogy ezen a nyáron már volt néhány meleg, nyári nap :o).

Nem is tudom, hogy le merjem-e írni - mert amikor ugye azt írom, hogy már milyen régen voltak betegek, akkor másnapra biztosan belázasodik valamelyik, amikor meg azt írom, hogy alszanak éjjel mint a bunda, akkor biztos, hogy másnaptól virrasztunk - de azért megkockáztatom, hogy szóval a mai nap folyamán egyetlen egy pelust használtunk el, azt is csak azért, mert rajta volt a fiatalúron egész nap, biztos ami biztos alapon.
Ügyesen szólt, amikor pisilnie kellett, ráült a bilire, és pisilt. Nem kérdezgettem - én még mindig nem álltam rá agyilag erre a bilizés dologra -, magától ment az egész.
Lehet, hogy csak véletlen, vagy éppen egy kivételesen jó nap volt, de az is lehet, hogy sikerült éppen jókorra időzíteni a szoktatás elkezdését, akkorra, amikor már ő is érett rá, és együttműködik.
Bár ez különösen is nagy mázli lenne...
De legyünk optimisták :o).

Csípős

- Jajj, cípősz a banán!!!
- Csípős ám a fejed lágya!
- Nem, a banán cípősz!!!
- :D

A fiam tud élni: miután kikászálódik a MI ágyunkból, lefekszik a földre, éppen Zorka ölébe, és hagyja magát cirógatni, miközben Törpapától próbál némi bölcsességet ellesni.

Az uzsonnás banánt pedig először odahozta nekem, "Anyám, bontsd fel!" felkiáltással, majd miután 10 másodpercen belül nem teljesült a kívánsága, Zorkához is odavitte, azzal, hogy "Bébim, bontsd fel!"
Miért van az a érzésem, hogy meg van róla győződve: a nők azért vannak, hogy őt kiszolgálják :o)?

2009. június 22., hétfő

Első sikerek

A szobatisztaságra szoktatásra ez a nyár lett kijelölve Kétésfélévesnek. Aztán amikor a múlt héten megkérdezték tőlem, hogy mikor kezdjük, én meg mondtam, hogy a nyáron, akkor felhívták a figyelmemet rá, hogy az éppen most van :o).
Ja, tényleg.
Szóval nem lehet tovább halogatni a dolgot. Be is szereztem néhány aprócska alsónadrágot, Verdákosat, meg motorosat, és az elmúlt hét két darab szép, napsütéses, meleg napján azokat adtam a fiatalúrra, lelkére kötve, hogy a gyönyörű kék motort, és a szép piros autót, ami a kisnadrágját díszíti, igazán nem kéne lepisilni.
Mondanom se kell, hogy így elsőre nem jött össze a dolog, cserélgethettem szorgosan az alsókat. Aztán mióta ilyen vacak idő van, nem próbálkozunk, bár időnként szól, hogy menjünk pisilni, de általában csak kamu a dolog. És az az igazság, hogy annyira el vagyunk foglalva napközben, hogy nekem eszembe se jut fél óránként bilire parancsolni, nem igazán téma ez még nálunk.
Ma este beültettem a kádba fürdés céljából. Zorkát már pelusoztam, öltöztettem a pizsijébe, amikor hallom, hogy Dani trappol ki a fürdőszobából. Máskor is előfordult már, hogy kimászott a kádból, nem szoktam érte megdicsérni, most viszont fennhangon újságolta, hogy pisilt. Rendben, gondoltam, belepisilt a vízbe, majd zuhanyzunk. Aztán kísérem vissza a fürdőszobába, és mutatja a bilit, amiben egy nagy adag ka.. volt. Ami azt jelenti, hogy amikor elérkezettnek látta az időt, szó nélkül kiszállt a fürdőkádból, ráült a bilire és annak rendje és módja szerint elvégezte dolgát :o).
Kicsit féltem ettől a szoktatástól, mert tapasztalatlan anyuka vagyok én, még egyetlen gyereket se sikerült szobatisztává nevelnem, és valahogy olyan reménytelen vállalkozásnak tűnik nekem ez az egész, de aztán lehet, hogy mégsem az... :o).

2009. június 19., péntek

Zorka vigyorka

2009. június 13., szombat

Biciklista

A legutóbbi Porontyhíradás óta az alábbi változások történtek:

  • néhány ezer kilométerrel gyarapodott az életünkben eddig megtett kilométerek száma
  • Zorka ül
  • Zorka 8 fogat növesztett
  • Daninak egész nap be nem áll a szája (álmában is beszél)
  • Dani a múlt heti mamalátogatáson szert tett élete első biciklijére (én meg a meghatottságtól alig tudok fényképezni, hogy a fiam azon az úton tanul bicajozni, ahol valamikor régen én is)
  • háztartásunkban Dani jóvoltából javításra szorul 1 db DVD lejátszó, és 1 db fényképezőgép (ez utóbbi miatt még annál is mérgesebb vagyok...) a számítógép pedig éppen hazajött a szervizből.
Amúgy pedig jól vagyunk, csak anyának a blogíráshoz ihlet kell, az meg mostanában nem akar jönni.