WC...

...-ből sokféle van. Ezt a múlt héten, a WC-kiállításon is láthattuk. Van (volt) kis porcelán edényke, a már nagyobb méretű "bili" mindenféle formában, anyagból és mintázattal, van a "pottyantós" kerti, van, akinek egyszerűen csak az árokszéle, aztán van hipermodern melegítős, belülillatosítós fajta is nálunk szerencsésebbeknek, és van ugye a fürdőkád. Ez utóbbi nem olyan elterjedt a WC-használók körében, kiállítva sem volt, Elsőszülöttünk azonban mégis ezt részesíti előnyben, ha rájön a szükség. Márpedig az mostanában rendszeresen akkor jön rá (legalábbis a napi néhányból az egyik), amikor belecsobban esténként a finom, meleg fürdővízbe. Próbáltam már, hogy levetkőztetés után várok kicsit, hátha akkor elcsíphetem, de sajnos csak akkor engedi el magát, ha már a vízben ül. Ez pedig azt jelenti, hogy ilyenkor csuromvizes gyerek kiszedése a kádból és valahova félreállítása lecsöpögés céljából, eközben kiskád kiemelése (ha egyedül vagyok a fürdetésnél, akkor igazán izgalmas ez), átvándorlás a WC-be a teli káddal, amiből közben kilötyög a víz, arról már nem is beszélve, hogy bele se lehet önteni rendesen a WC-be, mert túl nagy, és a fele melléfolyik, ezután vissza a fürdőszobába, új víz engedése - Dani közben már háromszor megfázott és ötször végigcsöpögtette a fürdőszobát, de az már ilyenkor mindegy is -, Dani vissza a vízbe, és ezután már békésen folytathatjuk az esti fürdőzést.
Első alkalommal még viccesnek találtam, sokadszorra már kevésbé az, ki kéne találnom valami trükköt a megelőzésre, mert magyarázni még hiába magyarázom neki, hogy a kaki a pelusba való, esetleg a WC-be, ha nagyon szeretné, de semmiképpen nem a fürdőkádba.