2008. február 13., szerda

Cumi

Élete első néhány napját leszámítva nem volt cumija, már a megszületése utáni percekben is előszeretettel használta szopogatás céljára a jobb hüvelykujját. Meg is maradt ez a szokás mind a mai napig, ha fáradt, vagy alváshoz készül, csak ujj be, és garantálva van a csendes pihenő.
Ma azonban beütött a krahh. Éppen könyvet nézegettünk, amikor - azt hittem nem jól látok -, de vérnyomokat hagyott lapozás közben a papíron. És sajnos a vérző tag a hüvelykujj volt. A jobb. A bőr ugyanis annyira kiszáradt rajta a szopizástól, hogy apró repedések keletkeztek, és az egyik kis hajszálrepedésnél elkezdett vérezni... Megmostuk, próbáltam leragasztani. Az egyik sebtapaszt 3 mp-n belül, a másikat, a triplán megerősítettet 2 percen belül rágta le róla. Na nemár, hogy a szeretett hüvelykre bármiféle szopiakadályozó dolog kerüljön!
Most a legutóbbi ötletem, hogy folyamatosan - szemérmesebbek most ne olvassanak tovább - mellbimbóvédő krémmel kenegetem, ami még a szoptatás elejéről maradt ránk, és amit szopi előtt nem kellett lemosni, tehát gyanítom, hogy most sem fogja veszélyeztetni az egészségét, ha netán (vagyis biztosan...) lenyalja.
De ha valakinek jobb ötlete van, szívesen fogadom ;-)!

2 Comments:

Névtelen said...

Az jutott eszembe, hogy patikában lehet ún. "gumiujjat" kapni, de szerintem csak felnőtt méretben van, meg azt is rá kéne valahogy ragasztani, különben lehúzza... Nem létezik vmi leszoktatós krém? (Bár gondolom nem az ujjszopás a gond, hanem a seb.)

Névtelen said...

Én is gondoltam a "gumiujjra", de valószínűleg azt is problémás lenne rajta tartani. Leszoktatni nem akarom, tényleg csak a seb a gond, de már az is jobb, most minden fürdés után bekenem az ujját is testápolóval, hogy ne száradjon ki annyira a bőr. Remélem használni fog...