2008. április 1., kedd

Szelíd motoros

Mivel van nekünk a Bobbynk, nem is gondolkoztunk azon, hogy a mindengyereknekolyanvan kismotort beszerezzük Daninak. Bobbyval se tud még igazán közlekedni, inkább csak hátrafelé megy vele, ha egyáltalán, meg mivel rendes kormánya van, ezért nem is olyan egyszerű kormányozni. Szóval gondoltuk, erre még nem érett meg a Nagyfiú, majd később.
Ma délelőtt azonban elcsórta az egyik kissrác motorját az óvodában, és szabályosan elkezdett vele haladni. Szigorúan a kijelölt úton. Először még úgy egy centivel állt a motor fölött, és inkább csak ment fölötte, aztán hamar megtanulta, hogy rá kell ülni, és úgy lehet vele csak igazán rallizni. (Na jó, a ralli talán kicsit túlzás, még óvatos a gyermek, nem lépte túl a sebességhatárt.)
Úgyhogy mi sem ússzuk meg a kismotor-vásárlást, mert igencsak ragaszkodott volna hozzá, amikor már hazafelé indultunk, és csak komoly ráhatással lehetett meggyőzni, hogy jobb lesz, ha visszaadjuk.

2 Comments:

Névtelen said...

Örülök, hogy jobban vagy!

A motorhoz: hétfőn ruháztunk be mi egy motorra.Arra érdemes figyelni, hogy a kormány ne forogjon körbe, mert nagyot lehet esni vele. Mellesleg a miénknek nem forog körbe a kormánya, mégis akkorát zakózott szegénykém tegnap :( És a sajáttal nagyon nehezen közlekedik, de a szomszédéval szinte repeszt...

A kisvakond:nálunk is nagy sztár! Mi inkább csak alvás előtt szoktuk nézni(Apa szerint kiváló altató mese :) tapasztalatból mondja), de valóban azért jó, mert nem dumálnak benne.

Névtelen said...

Sajnos ahol én vettem, csak olyan volt, aminek körbe forog a kormánya, de első mocinak megteszi, úgyis hamar elkopik a kereke. Tény, hogy az oviban elcsórt motorral neki is jobban ment a száguldás, mint a sajáttal :-)