Tegnap dél körül érkeztünk haza Zorkával a kórházból. Dani éppen a fotelben kidőlve aludt, úgyhogy nem volt aktív részese a megérkezési szertartásnak, de hát ez így alakult, és még csak azt se mondhatom, hogy majd legközelebb... :-).
Viszont amikor felébredt, nagy lelkesedéssel nyugtázta, hogy kisbaba van a háznál. Kicsit talán nagyobb lelkesedéssel is, mint kellett volna, de ezt a négy napos anyahiány számlájára írtuk. Zorkát simogatta - kizárólag a fejét, hiába mondtuk neki, hogy jobb lenne a lábsimizésre átállni -, aztán némi hajhúzogatás után konstatálta, hogy milyen rövid a haja, valamint nagyon tetszett neki, hogy Zorkának van füle, és eme testrészt határozottan meg is fogdosta. Aztán amikor kezdett elfajulni a nagy ismerkedés, akkor próbáltuk kicsit lecsillapítani a fiatalembert, aminek ő természetesen nem örült, és ennek a fura és teljesen új szituációnak - hogy jajdejó, anya mégse veszett el örökre, viszont itt szorongat a karjaiban valami kis ismeretlen lényt- hatalmas hiszti, meg visongás és sikítozás lett a vége, és csak egy kiadós délutáni alvás enyhített a traumán. Egyébként amikor a kórházban meglátogatott minket a Nagy és Okos Bátyus, akkor is nagyon lelkesedett Zorkáért, és már ott se szerette, hogy visszatartottuk a közelebbi testi kontaktustól kistesó épsége érdekében. Jelenleg még dolgozunk az ügyön, hogy úgy szeretgethesse meg a tesóját, hogy a bébi se lássa kárát, meg Dani is elégedett legyen - nem is olyan egyszerű feladat, főleg Zorka szopiztatása közben. Igyekszünk belerázódni a kétgyermekes életbe.
Amúgy Zorka egy kis tündérlány, az első pillanattól kezdve ügyesen szopizik, nagyon szeret enni, így alig veszített a születési - nem kis - súlyából. A kórházban egész nap együtt lehettünk, úgyhogy szorgosan gyakoroltuk a táplálás és táplálkozás ezen módját. Amikor éppen nem eszik, akkor nagyokat alszik, vagy okosan néz ki a fejéből. A nézelődés mondjuk főleg az éjszakai órákra van tartogatva, úgy tűnik, hogy éjjeli bagoly lesz, mert egytől négyig viszonylag éber, nem sír ugyan, de elvárja, hogy ezért cserébe vagy megszoptassák, vagy csak úgy egyszerűen kézben tartogassák. De egyelőre ennek is örülünk, végülis volt már egy éjszakánként ringatás ellenére is ordító gyerekünk, úgyhogy ha ringatás hatására csend van, vállalom. Az embernek a második gyereknél már ilyen kicsik az igényei :-).
Viszont amikor felébredt, nagy lelkesedéssel nyugtázta, hogy kisbaba van a háznál. Kicsit talán nagyobb lelkesedéssel is, mint kellett volna, de ezt a négy napos anyahiány számlájára írtuk. Zorkát simogatta - kizárólag a fejét, hiába mondtuk neki, hogy jobb lenne a lábsimizésre átállni -, aztán némi hajhúzogatás után konstatálta, hogy milyen rövid a haja, valamint nagyon tetszett neki, hogy Zorkának van füle, és eme testrészt határozottan meg is fogdosta. Aztán amikor kezdett elfajulni a nagy ismerkedés, akkor próbáltuk kicsit lecsillapítani a fiatalembert, aminek ő természetesen nem örült, és ennek a fura és teljesen új szituációnak - hogy jajdejó, anya mégse veszett el örökre, viszont itt szorongat a karjaiban valami kis ismeretlen lényt- hatalmas hiszti, meg visongás és sikítozás lett a vége, és csak egy kiadós délutáni alvás enyhített a traumán. Egyébként amikor a kórházban meglátogatott minket a Nagy és Okos Bátyus, akkor is nagyon lelkesedett Zorkáért, és már ott se szerette, hogy visszatartottuk a közelebbi testi kontaktustól kistesó épsége érdekében. Jelenleg még dolgozunk az ügyön, hogy úgy szeretgethesse meg a tesóját, hogy a bébi se lássa kárát, meg Dani is elégedett legyen - nem is olyan egyszerű feladat, főleg Zorka szopiztatása közben. Igyekszünk belerázódni a kétgyermekes életbe.
Amúgy Zorka egy kis tündérlány, az első pillanattól kezdve ügyesen szopizik, nagyon szeret enni, így alig veszített a születési - nem kis - súlyából. A kórházban egész nap együtt lehettünk, úgyhogy szorgosan gyakoroltuk a táplálás és táplálkozás ezen módját. Amikor éppen nem eszik, akkor nagyokat alszik, vagy okosan néz ki a fejéből. A nézelődés mondjuk főleg az éjszakai órákra van tartogatva, úgy tűnik, hogy éjjeli bagoly lesz, mert egytől négyig viszonylag éber, nem sír ugyan, de elvárja, hogy ezért cserébe vagy megszoptassák, vagy csak úgy egyszerűen kézben tartogassák. De egyelőre ennek is örülünk, végülis volt már egy éjszakánként ringatás ellenére is ordító gyerekünk, úgyhogy ha ringatás hatására csend van, vállalom. Az embernek a második gyereknél már ilyen kicsik az igényei :-).
0 Comments:
Post a Comment