Thomas

Mivel minden mai gyerek számára fogalom Thomas, a gőzmozdony, úgy éreztük, itt az idő, hogy fiunk is megismerkedjen a mesével, és Kisvakondot a tv-ben időnként Thomas váltsa fel.
Dani úgyis rajong a vonatokért, biztosan élvezni fogja a vonatos mesét - gondoltuk mi, szülők. Megvettük a mesesorozat első darabját, még tegnap este le is ültünk családilag a tv elé, hogy megnézzünk belőle egy epizódot. Aztán hamar lehervadt arcunkról a mosoly, amikor elsőszülöttünk lebiggyesztett szájjal, a sírás határán menekült a tv-től legtávolabb eső fotelbe... Thomasnak és barátainak ugyanis arcuk van. És ez még nem is lenne baj, de ezek az arcok bevallom, bántják az én szépérzékemet, és azt hiszem, a fiamét is. Annyira nagyon kifejezőek, annyira erőteljesen fejezik ki a dühöt, haragot, szomorúságot is, hogy az számunkra már-már ijesztő volt. A sírva menekülés is akkor következett be, amikor két morcos arcú vonat társalgott Thomassal, aki persze kedves, de annyira mégsem szerethető figura, hogy a többi rosszarcot feledtesse. És lehet, hogy pont egy rossz DVD-t sikerült kiválasztanunk, de az egyik epizódban vonatszerencsétlenség történik elég realisztikusan ábrázolva, a másikban pusztító vihar tombol szintén elég ijesztően, hát nem tudom, nekem nem ilyen emlékeim vannak gyermekkorom meséiről...
Persze a neten általában mosolygós arcú képek vannak Thomasról és barátairól, ezt az egyet találtam, amivel illsztrálni tudom, hogy mire is gondolok...

Szóval úgy tűnik, Dani nem átlag maigyerek. És az is rejtély számomra, hogy hogyan lehet ekkora siker mégis ez a mese, mást nem tudok elképzelni, mint hogy a reklámkampánynak köszönhetően, valahogy fura a gondolat számomra, hogy egy gyerek, aki mindenféle külső ráhatás nélkül nézi meg ezt a filmet, egyszercsak elkezdjen rajongani érte.
És elnézést mindenkitől, aki mégis rajong, a fenti sorokban csak az én elszigetelt magánvéleményemnek adtam hangot.
Lehet, hogy a fiamnak majd nem lesz beszélgetéstémája a többi sráccal az oviban, de mi inkább maradunk a Vakondnál.