Napjaink...

... viszonylag egyhangúan telnek most, hogy Daniúr hiányos öltözetben (értsd: overál nélkül) szánkózott a lehullott hó első napján, és jól meg is fázott, úgyhogy a porszívó most megint leginkább orrszívóként funkcionál, mi meg szobafogságban ülünk itthon. De legalább szánkózott, ha már az udvarunk olyan kiváló bobpálya, ki tudja, mikor lesz legközelebb hó, nehogy a gyermek életéből kimaradjon ez az élmény :-).
Zorkát tegnap oltották, két szurit is kapott szegénykém, de most is jól viselte, csak éppen a szúrásnál visított, aztán megvigasztalódott. Viszont éjjel volt egy kis láza, aminek örömére ő úgy aludt, mint a bunda, én meg éberen figyeltem, hogy hat-e a lázcsillapító. Amúgy a nemalvást is meg lehet szokni, ha megfelelő a motiváció :-).
A rosszcsontkodás viszont betegen is megy az úrfinak, annyira azért nem beteg, hogy lemondana egy kis Zorkán való lovaglásról. Ez a kis nőci meg hatalmas vigyorral veszi tudomásul, hogy a bátyja nyúzza, és ha sírhatnékja van, egy kis nyúzás akkor is kilendíti a rosszkedvből, úgyhogy Dani hasznos segítséggé lépett elő Zorka vigasztalásában. Csak a testi épségére kell fokozottan figyelni, mert Daninak azért még nem tiszta, hogy Zorka nem mindenevő, és a kakaónál is jobban kedveli az anyatejet, bátyusnak bármennyire is az előbbi a kedvence...