2009. augusztus 2., vasárnap

Golyófej

A történet a ködbe vesző múltba nyúlik vissza, amikor apumeganyu, még nem apumeganyuként ösztöndíjas volt Neuendettelsauban, és kis ösztöndíját sajnálta fodrászra költeni, így anyu hajat növesztett, amúgy meg beszerzésre került egy kis hajnyíró gép, amivel apu haját lehetett fodrászolni.
Fodrász pályafutásom ekkor kezdődött, és egyúttal itt véget is ért, amikor a 17 mm-re beállított hajnyíró észrevétlenül 3 mm-re állítódott át, és sikerült tarkopaszra nyírnom Életem Párját. Hajnyíró dobozba került, és a kis ösztöndíjból mégiscsak el lett különítve egy kisebb összeg hajvágás céljára.
A minap a spájzot takarítottam, amikor a sok kacat közül előkerült a vadiúj hajnyíró. És mivel Dani már komolyan izzadt a göndör fürtök alatt, úgy gondoltam, az életben még egyszer megpróbálom a hajnyírást, végülis Daninál nem nagyon lehet elrontani (amúgy közben rájöttem, hogy de igen, mondjuk ha a felénél tovább nem hagyja nyírni magát...), ha kopasz lesz, az se nagy gáz.
Nem volt egy sima ügy, de az akció sikerrel zárult. Többszöri nekifutásra, különböző igéretekkel, zsarolásokkal, praktikákkal sikerült Danit a hajnyíró közelében tartani, amíg végeztem a frizurájával. A leginkább az hatott rá, hogy "Emlékszel, nemrég Fickót is így nyírta a kutyafodrász néni, és milyen csinos lett!" :D


Közben percenként nézegette magát a tükörben, és megállapította, hogy "Nagyon cinosz leszek!"

Hát, mit mondjak, nekem fürtökkel jobban tetszik, de legalább nincs melege :o).

(Amúgy meg erőteljesen barnul a haja, ez az én nagy szívfájdalmam, de hát mitől lenne szőke, amikor senki nem szőke a családban...)

1 Comment:

gneke said...

Nekünk a kutyafodrászunk is Apa, igaz nagyjainknak már fodrász vágja a haját, de a kicsinek még én (már egyszer vágtam) - ötletesnek kell lenni, az biztos!