2007. május 14., hétfő

Átalszom az éjszakát

Három napja azzal az új szokásommal örvendeztetem a szüleimet (elsősorban anyát, mert apa azért nem mindig vette észre, ha én éjjelente a tejadagomat szürcsöltem), hogy NEM kelek fel egész éjszaka, csak reggel, úgy fél 7 felé jelentkezem a reggelimért. Ez ugyan elég korán van, de ilyenkor még rendszerint ráhúzok 1 órácskát, és apa meg anya között fekve szundítok még egyet.
Amúgy ma volt az első olyan szép nyári nap, hogy igazi nyári szerelésben mehettem sétálni: rövidnaciban (abban a menő világítótornyosban, amit Keresztanyutól kaptam) meg pólóban. Anyával voltunk az oviban, megnéztem hogy hogyan játszanak a nagy óvodások, esetfelé meg a tóhoz mentünk, ahol apa egy nagyot úszott. Azt mondta, jövő nyáron már engem is belevisz a vízbe... Hát, nem is tudom...
Ja, és a mai napon Klári védőnéni is meglátogatott minket, megnézte, hogy milyen klasszul fordulok már a hasamra. És mondott egy örömhírt is: csütörtökön indul a babamasszázs tanfolyam, ahova anyuval feltétlenül benevezünk. Majd tájékoztatlak Benneteket, hogy hogyan dolgozik a masszőröm :-)
És még egy jó hír: előreláthatólag hamarosan ki fog nőni hátul is a hajam! Ugyanis mostanában a kedvenc pózom az alváshoz a stabil oldalfekvés.

0 Comments: