Barátok

Tegnap barátkozós délutánt tartottunk a majdnemkétéves Kinga és a majdnemnégyhónapos Lackó közreműködésével. Dani rajongott Kingáért, Kinga nem annyira rajongott érte, hogy Dani ölelgetni akarja. Lackóért meg csak rajongott volna, de tőle inkább távol tartottuk, bár hozzá van edződve a Kislegény a piszkáláshoz (ugye van egy majdnemkétéves nővére), azért mégis jobb, ha nem a mi gyerekünk keze által veszíti el a szeme világát. Sose volt oda Fiunk a csörgőkért, most kizárólag az tetszett neki, ami azon a bébihordozón volt, amiben Lackó feküdt. Vicces volt egyébként a délután: ha Dani megkaparintott valami játékot, Kinga rögtön felkapott egy másikat, egy számára értéktelenebbet, és bőszen odaállt Dani elé, hogy "cseréljünk". Aztán mire Danda észbekapott, már cseréltek is. Persze, amikor Dani a cserélt játékban kezdte örömét lelni, akkor Kinga rögtön megint cserélni akart. Jókat nevettünk.

Aztán történt egy rémisztőbb dolog is tegnap délután, amitől kissé nehezen tudtam éjjel elaludni, de majdcsak feldolgozom a sokkot. Szóval, hogy Kingáéknál talált a Fiatalúr a földön egy kis műanyag csillagot, olyat, amit a plafonra szoktak felragasztani, és éjjel világít. Észre se vettem, amikor a szájába tette. Kingaanyája szólt, hogy valami van a Danda szájában. Én meg szokásos módon nyúltam bele a kis szájba, ő szokásos módon hadakozott, és a csillag nem hogy kifelé jött volna a nagy küzdelemben, hanem egyre lejjebb csúszott, és a rutinos kivevős-mozdulattal most csak egyre lejjebb toltam a műanyag vackot. Mindez persze másodpercek alatt. Aztán kivettem a kezem, felmérve a helyzet rosszabbodását, és elkezdtem kétségbeesve ütögetni a hátát, ő meg egy nagyobb öklendezéssel végülis megszabadult a foszforeszkáló csillagcsodától. Rettentő rossz élmény volt, elképzeltem, hogy mi van, ha egyedül vagyok vele, és valami hasonló történik, és fogalmam sincs, hogy mit kell csinálni egy fuldokló gyerekkel. Márpedig ilyesmi nálunk bármikor előfordulhat, mert Dani MINDENT a szájába vesz. És ha teszemazt olyan helyen vagyunk, ahol erre a különös szokására nincsenek felkészülve, akkor bizony komoly problémáink adódhatnak. Lehet, hogy el kéne végeznem egy elsősegély-tanfolyamot.

Na, szóval még mindig megborzongok, ha a tegnapi esetre gondolok, remélem ezért nem sűrűn fog előfordulni hasonló.

Meg azt is remélem, hogy az őrangyalaink mindig szorosan a nyomunkban lesznek.