... egy háromnaposat, és Dani olyan jó volt hozzánk, hogy egy előadás kivételével az összesen részt tudtam venni én is, és mondhatni felüdülés volt. Fiatalember meg úgy kifáradt az előadások közti szabadidőben történő nyúzásban, hogy amikor kellet, mindig boldogan álomra hajtotta fejét. Valószínűleg ez volt az utolsó alkalom, amikor ezt még meg lehetett tenni vele, később már nem fog ennyit szunyálni, és akkortól én hosszú évekre lemondhatok mindenféle szakmai továbbképzésről. Kicsit sajnálom, de hát ez van.
Mostanában jó sokat voltunk távol itthonról, úgyhogy holnaptól nagy erőkkel kezdjük az újbóli belerázódást a megszokott hétköznapokba.
Még jó, hogy a hétköznapoknak is megvan a maguk szépsége. Vagy legalábbis keressük :-).
0 Comments:
Post a Comment