Debreceni kiruccanásunk képekben

Mivel Adél olyan nagyszerűen összefoglalta a Debrecenben töltött napjaink fontosabb mozzanatait, nekem már csak a képes beszámoló maradt.
Tehát, ha kíváncsiak vagytok, hogy mi is történt velünk Debrecenben, meg még jól is akartok szórakozni, akkor lapozzatok Doresz blogjára :-)...

...és ha elolvastátok a beszámolót ott, akkor itt jönnek a képek. Hozzáfűzném, hogy tiszta művészet két gyereket fényképezni, elég ritka alkalom ugyanis hogy egyszerre mindkettő mozdulatlan marad. Ha meg nem, akkor ugye elmosódik az egész... De azért lett néhány jólsikerült fotó.

Csendélet unokatesókkal

Na, az élet azért nem mindig volt ilyen csendes a debreceni két napban. Megérkezésünk délutánján még talán igen, hiszen Doresz is kicsit meg volt még szeppenve a látogatóktól, és Dani is még ekkor úgy gondolta, hogy minden ugyanúgy van itt idegenben is, mint otthon. Tehát hogy ő a nagyfőnök. És akkor ugye minden rendben, csupa mosoly és vidámság az élet...

Útra készen

Éppen sétához készülődtünk, a gyerekek már az ajtónál voltak, Dani természetesen a kidobásra váró üres műanyag palackok között talált magának játékot. Erről jut eszembe, hogy Adéléknál, mint minden normális konyhában, a szemetes jól elérhető helyen van. (Nálunk ugyanis a spájzba van betuszkolva, így azzal még Dani nem találkozott élőben.) De Adélék szemetese nagyon tetszett neki! Mindig a kipakolás előtti utolsó pillanatban sikerült róla leszerelnünk.

Gomboskodás

Doresz ruháján feltétlenül meg kellett kóstolni a gombokat. Így Dani Doreszba kapaszkodva felállt, majd a gombok rövid piszkálása után bekapta őket a szájába... Mi meg csak azért imádkoztunk, hogy Doresz ebben a pár másodpercben ne akarjon elmozdulni... De nem akart... Jó kis unokatesó. Ezzel kapcsolatban meg kell jegyeznem, hogy Debrecenben semmiféle baleset nem érte a fiatalurat, pedig nem egyszer volt "helyzet". Bezzeg amint hazaértünk, rögtön volt egy komolyabb esése, a füle még most is csupa kék...

Játszószőnyegen

A Doresztől kölcsönkapott bébi-játszószőnyeget most vittük vissza, így az újdonság varázsával hatott mindkét gyerekre. (Ugyanis nálunk is már egy ideje a szekrény tetején volt, Dani túlkorossága miatt.) Ez a játék, amiből tulajdonképpen már mindketten kinőttek, most összehozta őket...

Kutyus

Időközben előkerült Doresz tologatós kutyusa is, ami nagyon tetszett Daninak. Most ugyan Kutyus nem látszik, de a tologatós rúdja igen. Ezzel jól fejbe lehet veri a másikat ill. magunkat, ami Daninak sikerült is.

Simi-simi

Éppen egy unokatesói simogatás szemtanúi lehetünk. Véletlenül sikerült a mozdulatot megörökíteni. Doresz egyébként nagyon szerette simizni a Danit, és elég hamar megtanulta azt is, hogy ne a szemét nyomja ki, csak a haját simogassa. Néhány együtt töltött óra után már nem kellett félnünk a komolyabb szemkárosodástól. Doresz "muszikkal" (puszikkal) is elhalmozta Danit, amit ő nem mindig vett jó néven, de erről már Doresz blogjában is olvashattatok...

Jófejek :-)

Doresz egyébként nagyszerűen megnevelte Danit. Amikor a szájában volt egy-egy műanyag építőkocka, vagy amikor éppen a konnektort piszkálgatta, a "Dani, pfúúúj!" felkiáltással ment oda hozzá, és próbálta meg eltávolítani a veszélyes helyről, vagy próbálta a szájából az odanemillőt kiszedni. Azóta az én fiam ért a szóból. Mert a "Nem-nem" meg a "Pfúj!" már eddig is elhangzott jelenlétében, amikor pl. az internet-modemet próbálta szétszerelni, vagy a hálónkban levő Yucca pálma életéért kellett vele megküzdenem. De eddig a füle botját se mozdította. Pedig amikor nemnemeztem, mindig egyértelművé is tettem számára, hogy mit akarok nemnem. Ő ennek ellenére tovább ügyködött. Amióta azonban hazaérkeztünk Debrecenből, Dani tudja, hogy mit jelent a "Pfúj" meg a "Nem". Már oda se kell mennem, amikor a Yuccához akar felmászni, egy határozott "Pfúj, Dani, nem!" elég. És Dani a, keres magának egy másik játékot, b, tovább csinálja ugyan rettentően huncutul vigyorogva, hogy ugyan ő tudja, hogy nem szabad, de azért mégis...

Ez lett a vége...

Igaz, hogy a fenti a rosszul sikerült képek körébe tartozik, mégis be kell ide illesztenem, illusztrálva a második debreceni napunk végére kialakult helyzetet. Addigra ugyanis világossá váltak az erőviszonyok, Doresz már sokkal felszabadultabban mozgott a "vendégek" társaságában, és azt is felmérte, hogy Dani mennyivel kevesebbet tud, mint ő, és egyáltalán nem kell félnie tőle, sőt lehet(ne) vele játszani is, meg fogócskázni, meg minden ilyen ínyencség... Csakhogy Dani erre igazából még alkalmatlan, és Doresz unszolása eléggé megviselte. Az utolsó vacsiját már csak úgy tudtuk elkölteni, hogy kettesben behúzódtunk az egyik szobába, és akkor, amikor senki más nem zavarta, akkor hajlandó volt táplálkozni. Meg újból rászokott a napi ötszöri szopira, pedig már háromnál tartottunk. De néha mással már nem tudtam megvigasztalni. Szóval, nem lehet egyszerű az "egyik kicsi, másik pici" családokban.

Azért Daniúr "kiakadásától" függetlenül nagyon klassz volt a debrecenezés, mire legközelebb találkoznak az unokatesók, már biztosan jobban fog menni az együtt játszás is, és Dani biztos méginkább élvezni fogja a helyzetet, ha már nem ő lesz a legifjabb a társaságban :-)

Lépek

Van egy jó és egy rossz hírem.

Nem is tudom, melyikkel kezdjem...

Na jó, kezdem a rosszal.

Pár napra elutazunk, és nem leszek internet-közelben, így sajnos nélkülöznötök kell a rólam szóló bejegyzéseket egy kis időre.

A jó hír azonban az, hogy az UNOKATESÓMHOZ MEGYEK :-) és ennek nagyon örülök, és már tök várom hogy kipróbálhassam a szuper mociját, szóval majd ha hazajöttünk, biztos lesz mesélnivalóm.

Addig is búcsúzom, pá, puszi...

Darabos kaja még egyszer (és utoljára)

Egyre inkább nyilvánvaló lesz számomra, hogy Daninak teljesen más elképzelése van a darabos ételekről, mint nekem.

Én már megfogadtam, hogy feladom a próbálkozást, ugyanis az én eddig jó étvágyú gyerekem, aki 3 perc alatt bepuszilt egy nagyadag pépes bébikaját, most a darabos bébiételnek eleve csak a felét hajlandó bevenni a szájába, és azt is rögtön kiköpi...

Szóval részemről ennyi volt, egyen pépet, ha ragaszkodik hozzá, végülis van turmixgép a világon, legkésőbb 18 éves korában, amikor meghívja a barátnőjét vacsorázni, úgyis kínos lesz neki.

Egészen két perccel ezelöttig ezen dühöngtem. Két perce azonban észrevettem, hogy Dani mégiscsak eszik darabosat. Ezúttal nem naptárt, nem is könyvet. Egy döglött legyet talált a földön...

Prrrrrodukcióóóóóóó!

Tegnap Márton bácsi felhívta a figyelmemet két olyan mutatványra, amivel akár a cirkuszban is felléphetnék.

Az egyik az, hogy képes vagyok homlokon köpni magam, a másik, hogy le tudom enni hátul a hajam.

Elmondom, hogyan csinálom.

Az első mutatvány elég bonyolult, de azért szokott sikerülni. Szükségem van hozzá a műanyag békás előkémre, mint kellékre. Ezen először egy megfelelő adag nyálat kell lecsorgatnom (természetesen miközben a nyakamban van). Amikor már félúton jár a nyálfolyam a műanyag előkén, akkor hirtelen mozdulattal be kell kapni a számhoz közel eső szélét, ez pedig egy olyan irányba tereli az előkét, hogy a rajta levő keverék a homlokomon landol. Csak szakértők csinálják utánam!

A másik mutatvány sokkal egyszerűbb. Ennek az a titka, hogy maszatos szájjal hátra kell fordulni az etetőszékben, és az összes kajamaradékot rá kell kenni az etetőszék fejtámlájára, majd gyorsan visszafordulni, és még mielőtt letörölnék, hátradőlni, fejünk jobbra és balra való mozgatásával (és "ártatlan bárány" tekintettel). Ezt már 6 hónapos kor körülieknek is ajánlhatom kipróbálásra, nem vészes, de az utána következő szülői reakció miatt mindenképpen megéri!

Nógrádi vár

Márton bácsi volt ma nálunk vendégségben, és a nógrádi várhoz mentünk kirándulni. Nagyon élveztem a dolgot, Márton bácsi nyakában igencsak kényelmes ülés kínálkozott, és a kilátás is rendkívüli volt. Remélem, Márton bácsi is legalább annyira élvezte a kirándulást, mint én :-)

Süni

Daninak pillanatnyilag a kedvenc plüssállata egy süni.

Valóban nagyon bájos darab, csak azért nem tanácsos túl sokáig a kezei között hagyni, mert nagyon hullik a szőre (bocs, tüskéi), és ugye nálunk az ilyesmi hamar a pocakban végzi. Ezért, amikor pl. magunkkal visszük Sünit autózni, akkor mindig a hátsó ülés két fejtámlája között foglal helyet, és innen néz le Danira, aki élénk kommunikációt folytat vele.

Már az autóban is feltűnt, hogy amikor azt kérdem "Hol van Süni?", akkor Dani mindig fölnéz a fejtámlák közé szorított plüssre.

Ma reggel azonban Süni a többi játékkal együtt egy műanyag dobozban volt, épp csak a lába látszott ki. Daninak pedig feltettem az ominózus kérdést: "Hol van Süni?". Hochintelligent fiam ekkor odamászott a dobozhoz, és a lábánál fogva kirángatta a sünt. Majd sikongatással és kurjongatással köszönt neki jó reggelt. Ezt aztán még egyszer eljátszottuk, több játék közül Dani a "Hol a Süni?" kérdésre Sünit választotta ki.

Nem mintha eddig nem lettem volna büszke rá.... :-)

Keresztapunak!

Ma egy kevésbé törékeny maláta termékkel ismerkedtem. Így már jó lesz szerinted?

Tüzijáték

Tegnap meglátogattuk a miskolci nagyszüleimet Budapesten (tudom, kicsit bonyolult ez így, de nálunk márcsak ilyen a család), hogy megnézzük a tüzijátékot, ugyanis az erkélyükről nagyszerű kilátás nyílik erre a látványosságra. Sajnos mire elkezdődött, pont elaludtam, úgyhogy a tüzijátékot inkább majd jövőre nézem meg, de azért ettől függetlenül is élménydús volt az este. Csomó új felfedeznivaló várt a pesti lakásban. Pl egy régi TV-készülék, ami még az a kicsi fajta, és nekem kb. derékig ér. Annyi érdekes herkentyű volt rajta, győztem mind megtapizni/bevenni a számba/lenyalni, mikor mit.

Beosontam a konyhába is egy óvatlan pillanatban, és a földön heverő, visszaváltásra váró üvegek közül kiválasztottam egy söröst; mire odaértek, már a számba is dugtam; majd tudományos kísérletet végeztem azzal kapcsolatban, hogy mi történik, ha földhöz vágom. Jelentem, arra az eredményre jutottam, hogy a sörösüvegek nem bírják az effajta megpróbáltatásokat, és apró darabokra esnek szét hatalmas csörömpölés közben. Legalább ezt se kell Márton bácsinak visszaváltani :-)

Egyébként pedig annyira inspiráló volt a környezet, hogy elkezdtem a bútorokba kapaszkodva lépegetni. Eddig ezt még csak a járókában gyakoroltam, ott már egy ideje körbe tudok menni, de a bútorokba kapaszkodva közlekedést csak most kezdtem el.

Amúgy gyanússá kezd válni nekem ez a Nagypapa, mert mindig az ő jelenlétében történik velem valami komolyabb fejlődési ugrás. Amikor először ültem fel egyedül, az is akkor volt, amikor meglátogatott bennünket...

Kajaügy

Elkezdtük Danival a darabosabb ételek kóstoltatását. Mert ugye egy normális 8 hónapos gyerek ilyenkor már rég kenyérhéjat / kiflicsücsköt / babapiskótát rágcsál, ezekívül egyedül majszolja a banánt, meg boldogan csámcsog az őszibarack-darabokon, miután jól belakmározott a csülkös bablevesből... Ezzel szemben a mi fiunk mind a mai napig - igen, lehet szörnyűlködni, hogy már nyolc foga van, és ennek ellenére... - csak teljesen pépeset eszik. Szóval elkezdtük a darabosabb ételt próbálgatni. Nem volt nehéz dolgunk, mert Dani ebédre bébiételt eszik, és a 8 hónapos bébiételek már darabosak, tehát csak fel kellett bontanom egyet. Utálja. És már nem az első eset, hogy öklendezik tőle, fuldoklik, kiköpdösi és nagyjelenetet rendez.

Pedig... És itt jön a pedig. Pedig pl. a papírdarabokat minden zokszó nélkül lenyeli. Ma is, a kórházban (lsd. előző bejegyzés) amíg vártunk a lelet elkészülésére az asszisztensnő egy adag papírtörlőt nyomott a kezembe, hogy megakadályozzam Dani nyálcsorgatását és a rendelő eláztatását. Teljesen egyszerű mozdulattal letöröltem a száját, és abban a szempillantásban... Dani bekapta a papírt, ahogy próbáltam elvenni tőle leharapott egy darabot, és mire kiszedtem volna a szájából, lenyelte. És ezek után még böfizett is egy hatalmasat mindenki nagy derültségére. De hasonló sorsra jutnak a véletlenül elöl hagyott egyéb papír-dolgok, füzetek, könyvek is... A legutóbb egy kis asztali naptár volt rossz időben, rossz helyen. Egy jelentős darab hiányzik belőle. Azt le tudta nyelni, akármekkora darab volt is...

Nem értem egyszerűen, hogy akkor mi a gond a darabos kajával?!

Röntgen

Már nagyon kíváncsi voltam, hogy hogyan is néz ki egy igazi röntgengép, pláne működés közben, így ma délután a szüleim elvittek a váci kórházba, hogy megmutassák nekem.

Volt némi előzménye ennek a kisebb kirándulásnak, tudniilik az, hogy leestem az ágyról. Persze ez nem nagy ügy, történt már máskor is. Ezúttal azonban az arcomra estem, aminek következtében vérfolyamok ömlöttek (na jó, csordogáltak) ki az arcomon található nyílásokon. Már-már horrorisztikus volt az eset. A szüleim persze rögtön berohantak velem a kórházba, ahol nagyon kedves Doktorbácsi és még kedvesebb Asszisztens nénik megállapították, hogy kutya bajom. Azért egy röntgenfelvételre még futotta, biztos, ami biztos. Persze, az ember már attól jobban lesz, ha ezzel a felkiáltással fogadja a Doktorbácsi: " De gyönyörű vagy, te jó ég!" Ezután már csak a "Gyönyörűség" melléknéven emlegettek :-) Ott is akartak tartani (na nem a betegségem miatt, hanem mert annyira megtetszettem nekik), de a Szüleim inkább haza hoztak, bár anyukám kicsit vacilált, mondván, hogy mostanában úgyis mindig balesetek érnek, így rögtön kéznél lenne a kórház...

Szóval kalandos napuk volt, és még nincs vége...

Anyukám mindenesetre osztja Adél nénikém véleményét, miszerint inkább elmegy smasszernek, vagy harci kutyák kiképzésébe fog, az sem lehet nehezebb, mint rám vigyázni...

Kukucs!

A bútoraink közül a legjobb játék a dohányzóasztal. (Sajnos a fiókos szekrények lassan elveszítik vonzerejüket, mert kihúzásgátló került rájuk és azt először még meg kell tanulnom kezelni...) Szóval marad a dohányzóasztal. Nem is tudom, hogy az Ikeában miért nem a gyermekosztályon árusítják... Egyrész azért jó játék, mert egy 8 hónaposnak pont szájmagasságban van a széle, ha feláll mellette, és így nagyszerűen lehet rágni. Másrészt pedig szuperjól lehet vele kukucskálósat játszani. Erről fel is teszek egy fényképet nektek :-)

Amúgy a lakásunkban nem csak jó játékok vannak, hanem nagyon gonosz szerkezetek is. A fiókról, mint a gonoszak leggonoszabbikáról már meséltem nektek. Legújabb ellenségem azonban a radiátor. Nekünk még az a régi fajta van, ami vaslapok sorozatából áll. És két vaslap közé pont be is fér a karom. Csak ha egyszer bedugom, akkor az onnan többet nem jön ki... Legalábbis nem olyan könnyen. Tegnap pont ez történt. Szülői segítséggel (és egy kis szappanos vízzel) végül csak megoldódott a dolog, de az ő homlokukra is hatalmas izzadság-cseppeket csalt a mutatvány. Erről nem készült fotó :-), úgyhogy inkább nézegessétek a kukucsosat!

Bobbycar

A napokban szert tettem életem első kisautójára. Történt ugyanis, hogy vendégségbe jött hozzánk az a német család, ahol a Mamim bébiszitter volt, és többek között egy szuper kisautót hoztak nekem ajándékba. Azóta le se szállok róla... Apa előszeretettel húz engem a tó körül, amúgy meg csak úgy üldögélek rajta, és a kormányt forgatom. Nagyon tetszik! Most csak egy fotót küldök rólunk (én és a Kisautóm), de majd később még mesélek is ám!

Vigyor

Az ujjbecsípést leszámítva azonban jól telik a 8 hónapos szülinapom, küldök is Nektek egy nagy vigyorgós képet:

8 hónap

Elgondolkodtató, hogy már majdnem annyi időt töltöttem kint, mint bent...
Szóval ma vagyok 8 hónapos.
De még ennyi idősen is érik az embert meglepetések...
Pl. ugye a fiók... A fiókok nagyon galád szerkezetek. Az ember kinyitja őket, mert belül annyi érdekesség és izgalmas felfedeznivaló van, hogy csak na. Szóval az ember kinyitja a fiókot. És amikor már úgy érzi, hogy mindent kipakolt belőle, ami érdekes lehet, akkor ugye be akarja csukni... Csakhogy itt jön a bökkenő. Mert a csúnyarondagonosz fiók becsípi az ember kezét. Mind a tíz ujját. És nem akarja elengedni. Ilyenkor aztán nincs más választás, mint külső segítség kérése dobhártyaszaggató üvöltés formájában. Nem is csodálom, hogy Doreszunokatesóm jól belevésett a komódjuk fiókjába tollal. Meg is érdemlik a fiókok. Mind egy szálig.

Nem kizárt, hogy eljön még az idő, amikor én is bosszút állok...

Malév-reklám

Dani az utóbbi időben rohamosan fejlődött gügyögésileg. Már a magyar nyelvre egészen jellemző hangokból alkot felismerhetetlen hangsorokat. Vagy nem is olyan felismerhetetleneket... Pl. a mammmm-ból, vagy az innni-ből még értelmes szó is lehet egykoron. De a legjobb az akkor történt, (Adél, te itt lapozz, mert Neked ezt már meséltem :-)) amikor közelebbről szemügyre vette a felfújható Malév-gépét, amit a védőnénitől kapott. Forgatta a kezében, bevette a szájába (mármint azokat a részeket, amik befértek) és komoly képpel megszólalt: bóóóóóóing.

Ehhez a röhögésen kívül nem tudtunk mit hozzászólni...

Hollókő

Katinagyival Hollókőn voltunk kirándulni. Nézegessétek meg az ott készült fényképeket!

Vendégjárás

Épp itt van nálunk Kriszti és Martin, úgyhogy rövid leszek, végülis illik törődnöm az éppen aktuális látogatóimmal.
Bár most nem értem pontosan, hogy úgy kb. 3 hete mi ez a nagy nyüzsi nálunk, és hogy ez most már így lesz-e mindig, hogy állandóan új arcokat kell bevizsgálnom, és kézről kézre járok... De azért cseppet sem bánom a dolgot, nehogy azt higgyétek :-)
Hogy ki is fordult meg nálunk ebben a röpke három hétben? Hát, kezdődött azzal, hogy amikor apa hazajött a szegedi gyerektáborból, már itthon fogadta őt Mamin és rajtam kívül Julcsi, Imi és Balázs is. Ők voltak az első látogatóink azután, hogy Gabi néni és Manfréd bácsi elmentek. (Egyébként velük, mármint Gabi nénivel és Manfréd bácsival igazi kalandokat éltünk át a gyadai tanösvényen, babakocsival felfelé menet a rögös erdei utakon, 40 fok árnyékban, és egyszer el is tévedtünk :-)...hogy csak címszavakban számoljak be a nálunk töltött napjaikról... :-))
Na szóval, Julcsiék után egy hosszabb látogatást lett nálunk Katinagyi, a berényi Nagymamám. Itt volt nálunk egy egész hétig, volt kényeztetés rendesen. Közben a miskolci nagyszüleimmel eljött hozzánk a Dédpapám is, aki még nem járt nálunk, mióta itt, Bánkon lakunk, és ez az állapot már-már tarthatatlan volt.
Katinagyi után Anya unokatesója, a Rena töltött nálunk pár napot. Anyával egész nap kreatívkodtak, aminek eredményeképpen egy hatalmas kép került a szobám falára, Frakkot, a Macskák Rémét ábrázolva, természetesen Lukrécia, Szerénke, Irma néni és Károly bácsi társaságában. Majd rakok is fel egy képet a képről, nagyon muris. Csütörtökön, vagyis tegnapelőtt ismét a miskolci nagyszüleim társaságát élvezhettem, akik ezúttal Zsuzsa nénit, Apa Keresztanyukáját hozták magukkal. Szuper, hogy végre őt is megismerhettem!
És aztán így jutunk el a mai napig, Kriszti és Martin ugyanis tegnap érkezett meg hozzánk, és ez a látogatás még pillanatnyilag is folyamatban van.
Szóval zajlik az élet körülöttem.
Közben kúszóról mászó üzemmódra váltottam, profin mászok, és minden bútordarab és egyéb tárgy segítségével képes vagyok felállni. Sajnos még nem tudom megállapítani, hogy mely tárgyak nem alkalmasak erre a célra, pl. a pelenkatartó vödör nem bírta a terhelést, amikor abba kapaszkodva kezdtem lóbálni magam. A szüleim a szobámban található bútordarabokat már sikeresen a falhoz erősíttették, ám ne gondolják azt, hogy ezzel kiiktattak minden veszélyforrást körülem :-) Tegnap pl. beszereztem egy nagy dudort a homlokomra, maikor a kiságyban kívülről megkapaszkodva felálltam... de sajnos a gravitáció...
Szóval azt mondják, nem olyan egyszerű velem az élet mostanában... hát nem tudom... én azért élvezem :-)
Na, de még ezen kívül is rengeteg új dolgot tanultam az elmúlt hetekben, csak most tényleg sietek, úgyhogy amikor majd megint a normál hétköznapjainkat éljük, akkor szépen lassan mindenről beszámolok nektek.
(Persze a normál hétköznapok még odébb vannak, jövő héten ugyanis ismét vendégeink lesznek, mégpedig az a család Németországból, ahol anyukám még kisebb korában, amikor én még nem is voltam, bébiszitter volt. Jaj, de izgi!)

A Frakkos képet mellékelem:

Költözés

Hosszú órák megfeszített munkájával végre majdnem teljesen átköltözött Dani blogja erre az új helyre. Sajnos az előző tárhelyünkön felhasználtuk a rendekezésre álló kilobájtokat, elsősorban az apának küldött videonak köszönhetően... De reméljük, hogy a helyváltoztatástól nem fog megcsappanni a daniblog látogatottsága :-)

A blogköltözés azonban csak az egyik ok, ami miatt ilyen soká hallgattunk, a másik az, hogy a vendégek egymásnak adják a kilincset nálunk mostanság, így nincs túl sok idő a blogírásra, pedig van mit mesélni, olyan sok minden történt Danival az elmúlt hetekben!

Szóval remélhetőleg hamarosan beszámol majd az élményeiről, addig is még egy csepp türelmet kérünk...