Egy ideje áttértünk a napközbeni egyszeri alvásra, már csak ebéd után alszik az Ifjú, hol többet (3 órát), hol kevesebbet (másfél órát).
Ezzel együtt azonban az éjszakai alvásban is kezd furcsákat produkálni. Persze nem úgy, ahogy logikus lenne, hogy mivel csak délután alszik, ezért az egész éjjelt jóízűen végigdurmolja, hanem már többedik eset, hogy éjjel-hajnalban kétségbeesett sírásra ébredünk. Nem olyanra, mint ami eddig is volt néha, hogy felsír egy fél percet, aztán visszaalszik, hanem olyan kétségbeesettre, ami magától nem múlik el. Legutóbb hajnali 5-kor játszottunk ilyet, akkor fél 6-ig nyugtatgattam, majd gondoltam, felkelünk (végülis vannak emberek, akik fél 6-kor kelnek, tehát semmi gáz). 7 óra felé aztán olyan álmos volt, hogy visszatettem aludni, és ráhúzott még vagy 2 órát. Tegnap éjjel 1-kor azonban ez a megoldás nem jöhetett számításba. Magunk mellé vettük a Kislegényt. Csak az a baj, hogy ő nem tud mellettünk aludni. Egyszerűen nem szokta meg. Egészen pici korában volt párszor a szülői ágyon, de senki nem aludt rendesen, mert attól féltünk, hogy megnyomjuk szegényt, meg igazából sose igényelte hogy velünk aludjon, úgyhogy ez nálunk kimaradt. Most persze jól jönne, ha szocializálva lenne az együtt alvásra, mert mégiscsak könnyebb magunk mellé venni, mint éjnek évadján álldogálni a kiságya felett és simogatni a hátát (amit mellesleg már csak lábujjhegyről érek el). Na mindegy, többek között ezért is próbálkoztunk tegnap éjjel is azzal, hogy közöttünk aludjon. Meg is nyugodott, amint odavettük, azzal nem volt gond, csak sajnos ő köztünk nem alszik, hanem játszik. Rögtön felélénkül, visongat, dobálja magát. Akkor vittük mégis vissza az ágyába, amikor az egyik vetődés alkalmával úgy eltalált, hogy azt hittem, betört az orrom. Az eltávolítás persze nem tetszett neki, de végül pár perc sírás után elaludt.
Nem tudom, hogy ilyenkor rosszat álmodik, megjelent nála a sötétségtől való félelem, vagy mi lehet a baj?
0 Comments:
Post a Comment