Érdekes volt a hétfő délután, amikor összeeresztettük Danit az unokatesóival.
Piciunokatesóval nem is lett volna gond, rá nem nagyon reagált Dani, azon kívül, hogy amikor felemeltem Kristófot, nemtetszését fejezte ki, úgyhogy Kisbébi rövid úton át is vándorolt apukája kezébe. Ja, meg egyszer kishíján ráült a kishíján 11 kilójával, de az láthatóan véletlen volt :-).
Doresszel nyáron találkoztak utoljára, akkor megállapítottuk, hogy sok az az egy év, ami köztük van: Doresz már komoly nagylány, Dani meg akkoriban még csak egy helyben álldogált, és alkalmatlan volt mindenfajta együttműködésre.
Komoly reményeket fűztem a mostani találkához, végülis már két szaladnitudó gyerekről van szó, akik közül ugyan egyelőre csak az egyik fejezi ki magát világos és érthető magyar szavakkal, de úgy gondoltam, ez nem lehet akadálya a barátságnak. Az együtt töltött pár órából azonban ismét csak azt a tanulságot tudtam levonni, hogy még mindig sok köztük az az egy év. Doresz szeretetmegnyilvánulásait és játszani invitálását Dani még mindig komoly zaklatásnak vette, védekezőállásban szorította az itatópoharát (amiről Doresz azt gondolta, hogy az övé, mivel neki is ugyanilyen van), a muffinját (mert Doresz próbálta neki megmagyarázni, hogy nem ehet ebéd előtt muffint), amiatt meg kifejezetten visított, hogy Unokanővére a nyálkendőjénél fogva akarta őt irányítani (hi-hi, ebből lesz majd később az "orránál fogva vezetni"). Szóval egyértelműen az volt a helyzet, hogy Doresz nagylány, Dani meg még kisfiú.
Azért többnyire jól szórakoztunk :-).
A valahányadik gyerekünket meg majd igyekszünk egyszerre betervezni ;-)
0 Comments:
Post a Comment