2008. április 8., kedd

Egy éve mesélünk

Majdnem lemaradok itt az évfordulóról: szóval ma egy éve, hogy megörökítjük az internet nyilvánossága előtt Dani hétköznapjait.
Az egész blogolás úgy kezdődött, hogy mivel a család és a barátok távol vannak jelenlegi lakóhelyünktől (vagy mi vagyunk távol tőlük...), ezért szerettünk volna egy olyan internetes oldalt, ahol értesülhetnek a velünk történtekről. Na meg a blog arra is jó, hogy fotókat se emílben kelljen küldeni. Nem itt a Bloggeren kezdtük a naplóírást, hanem amott, csak a mytinybaby-n nem volt túl sok lehetőség, így aztán rövid ott tartózkodás után az összes addigi irománnyal együtt átnyergeltünk ide. Akkoriban még Dani mesélt magáról, ezért is lett ez a blog címe, aztán egy idő után, főleg amikor már nem csak a család olvasta, hanem mondjuk a távolabbi ismerősök is, még később pedig ismeretlenek (akik azóta ismerősök lettek, és az jajdejó :D), szóval egyre inkább kezdett kínos lenni, hogy Dani nevében írkálok, úgyhogy átváltottunk Anyamesélre, azaz hogy én számolok be az életünkről, elsősorban Daniról. Többen reklamáltak, hogy átvettem Fiatalúrtól a szót, de valahogy azóta nem tudok már a nevében publikálni, úgyhogy bocsánat minden érintettől, a jövőben is kénytelenek lesztek szerény személyem írásait olvasni :D (Apájának is felajánlottam már, hogy legyen társszerző, de egyelőre ellenkezik.)
És mivel a blogcím "Dani mesél" már nem éppen aktuális, ezért tervezem, hogy valamikor a jövőben, esetleg egy jövőbeli fontosabb esemény kapcsán átváltunk egy másik blogra, de arról úgyis időben értesül az olvasóközönség.

0 Comments: