Kincskeresés

Nem csak anyának van ám új hobbija nálunk, hanem apának is (remélem, hogy elég egyértelműen kommunikáljuk a külvilág felé, hogy a kétgyermekes létforma nem is olyan megterhelő, ha az embernek jut ideje több blog vezetésére, valamint hobbit hobbira halmoz... :D), mégpedig a geocaching, ami egy izgalmas játék, és az a lényege (már ami nekem átjött), hogy az ország különböző és számtalan pontján geoládák vannak elhelyezve fák odvaiban, meg egyéb rejtekhelyeken, és ezeket a ládákat kell megadott koordináták alapján megtalálni (általában kirándulással egybekötött szórakozás ez), majd ha megtalálta az ember a ládikál, kinyitja és kiveszi belőle az ajándékot, ezek után beleteszi a sajátját, amit majd a következő hasonló hobbit űző személy megtalál és így tovább... Szóval röviden valami ilyesmi, kincskereső játék :-).
Ennek jegyében tegnap felkerekedtünk, és elindultunk a Normafához, mert hogy ott is rejtőzik egy ilyen geoláda, és de jó lesz megtalálni.
Zorka kendőben kirándult, Dani gyalog jött, mit nekünk babakocsi... bár így háromszor annyi időbe telt az út, mert minden gesztenyénél, kőnél, farönknél és csatornafedélnél meg kellett állni. Van egy jó játszótér is a helyszínen, Dani ott csúszdázott, amíg Zorka az ebédjét fogyasztotta. Szóval apa irányításával elindultunk a "kincs" feltételezett helyszíne felé, amiről csak később derült ki, hogy az ellenkező irányban lett volna, így ládát azt nem találtunk, viszont kirándultunk legalább a libegő végállomásáig.
Út közben Dani minden idegent leszólított (falusi gyerek, lazán barátkozik idegenekkel), gyanútlanul sétáló bácsik és nénik elé toppant oda, és nyújtogatta feléjük a labdáját, meg elmagyarázta, hogy a kismadarak csicseregnek, és hol repül a repülő, és a bácsik meg a nénik nagyon kedvesek voltak, mert türelemmel végighallgatták, és akadt, aki még labdázni is leállt vele.
Az egyik pihenőnél, ahol egy asztal mellet egy idős férfi üldögélt belemerülve valami olvasmányba, megállt a fiú, felkepesztett a bácsival szembe a padra, és magyarázott neki valamit daninyelven. A bácsi meg csak ült és olvasott. Dani egy idő után ezt megsokallta, az asztalra csapott, és jó hangosan rászólt, mire ő ijedten kapta fel a fejét, és németül kezdett el vele társalogni. Fiunk nem ijedt meg, válaszolgatott neki :-).
Az úton labdáztunk, de ennél sokkal izgalmasabb játék volt a kukázás, amit apa művelt, amikor Dani vagy az itatópoharát, vagy a labdát helyezte el az út mellett álló szemetesek mélyén.
Kellemes nap volt, gyönyörű napsütéses időben, és mivel ugye a geoláda még mindig általunk érintetlenül rejtőzik a környéken, nem kizárt, hogy előfordulunk mi még a Normafánál...