Nagy változások történtek az utóbbi időben. Legalábbis ami Dani alvási szokásait illeti.
Kezdődött ugye azzal, hogy megtanult kimászni a kiságyból, valamikor néhány hónapja. Akkor visszatartó erőként bebugyoláltam a hálózsákba, így nem sikerült a szökési kísérlet, bele is nyugodott abba, hogy ha berakom az ágyba, akkor alvás van.
Tartott ez a jóvilág múlt hétig, amikoris Dani megtanult hálózsákban is kimászni a kiságyból. Két estét/éjszakát töltöttünk úgy, hogy fél 1-ig szórakoztatott minket: kimászott az ágyból, visszatettük, kimászott, visszatettük, mellénk vettük a nagyágyba, ugrált-sikítozott, nem aludt semmi pénzért, aztán amikor elnyomta az álom valahol a sötét lakásban, betettük az ágyába.
A harmadik este, beletörődve sorsunkba kivettünk a kiságyából két rácsot, hogy önállóan tudjon közlekedni. Meg is lepődtem, amikor fürdés után elköszönt, bemászott, majd elaludt. Reggel meg jött hatalmas sziákat zengedezve a szobánkba.
Azóta is rács nélkül alszik, bár nem minden este volt ilyen zökkenőmentes, volt, hogy nem akart lefeküdni, de az általában megoldás, ha a kisvillany mellett könyvet nézegethet az ágyban. Volt, hogy az éjszaka közepén megjelent, odafeküdt a lábunkhoz, és csak akkor jöttünk rá, hogy ő az, amikor néhány perces rugdosás után (én rugdostam) fennhangon is megkértem Apánkat, hogy legyen kedves, és ne keresztbe feküdjön az ágyon, mert ez esetben én nem férek el. Ja, hogy nem is ő feküdt keresztben...
Úgyhogy eljött a rendes gyerekágy ideje, igen, ilyen nagyfiú a mi Huszonhéthónaposunk :o)!
Kezdődött ugye azzal, hogy megtanult kimászni a kiságyból, valamikor néhány hónapja. Akkor visszatartó erőként bebugyoláltam a hálózsákba, így nem sikerült a szökési kísérlet, bele is nyugodott abba, hogy ha berakom az ágyba, akkor alvás van.
Tartott ez a jóvilág múlt hétig, amikoris Dani megtanult hálózsákban is kimászni a kiságyból. Két estét/éjszakát töltöttünk úgy, hogy fél 1-ig szórakoztatott minket: kimászott az ágyból, visszatettük, kimászott, visszatettük, mellénk vettük a nagyágyba, ugrált-sikítozott, nem aludt semmi pénzért, aztán amikor elnyomta az álom valahol a sötét lakásban, betettük az ágyába.
A harmadik este, beletörődve sorsunkba kivettünk a kiságyából két rácsot, hogy önállóan tudjon közlekedni. Meg is lepődtem, amikor fürdés után elköszönt, bemászott, majd elaludt. Reggel meg jött hatalmas sziákat zengedezve a szobánkba.
Azóta is rács nélkül alszik, bár nem minden este volt ilyen zökkenőmentes, volt, hogy nem akart lefeküdni, de az általában megoldás, ha a kisvillany mellett könyvet nézegethet az ágyban. Volt, hogy az éjszaka közepén megjelent, odafeküdt a lábunkhoz, és csak akkor jöttünk rá, hogy ő az, amikor néhány perces rugdosás után (én rugdostam) fennhangon is megkértem Apánkat, hogy legyen kedves, és ne keresztbe feküdjön az ágyon, mert ez esetben én nem férek el. Ja, hogy nem is ő feküdt keresztben...
Úgyhogy eljött a rendes gyerekágy ideje, igen, ilyen nagyfiú a mi Huszonhéthónaposunk :o)!
0 Comments:
Post a Comment