Gyermekkori levelezésem után kutattam éppen otthon (azaz a Mamánál), amikor kezembe került a régi kis furulyám. Jaj, de megörültem, már egy ideje tervezek furulyát venni a Daninak, bármilyen önsorsrontásnak hangzik is ez.
Vicces volt, mert először nem tudta fújni. Mutattuk neki, hogy úgy fújja, ahogy a gyertyát fújjuk el (ebben ugye profi lett az ádventi koszorú jóvoltából), de csak nem akart sikerülni, mindig beleénekelt valami dallamot a hangszerbe, és azt hitte, furulyázik. Aztán hamar rájött a dolgok nyitjára, és hogy ugyanezzel a módszerrel a szájharmonikát is sikerült megszólaltatnia, csak hab volt a tortán.
Most hol a furulya szól, hol a szájharmonika, amíg egyszer csak egészen véletlenül nem kerül mindkettő valami bombabiztos rejtekhelyre...
Vicces volt, mert először nem tudta fújni. Mutattuk neki, hogy úgy fújja, ahogy a gyertyát fújjuk el (ebben ugye profi lett az ádventi koszorú jóvoltából), de csak nem akart sikerülni, mindig beleénekelt valami dallamot a hangszerbe, és azt hitte, furulyázik. Aztán hamar rájött a dolgok nyitjára, és hogy ugyanezzel a módszerrel a szájharmonikát is sikerült megszólaltatnia, csak hab volt a tortán.
Most hol a furulya szól, hol a szájharmonika, amíg egyszer csak egészen véletlenül nem kerül mindkettő valami bombabiztos rejtekhelyre...
0 Comments:
Post a Comment