Pizza (ez itt egy magánlevél Doresznek)

Hello Csajszi!

Ha jössz, már együtt majszolhatjuk a kedvenc kajádat.

Ma ugyanis anya azt csinált ebédre. És kikuncsorogtam néhány apróbb falatot.

Ehhh, de finom dolog ez...

(Apropó, mikor is látlak?)

Pussz!

A Banán

Ma este, vacsi után Dani elfogyasztott egy egész banánt. Ebben a mondatban - Danit ismerve - semmi különös nincsen. De ha azt mondom, hogy az a bizonyos banán a maga természetes állapotában, azaz nem turmixolt változatban került elfogyasztásra, akkor az kérem történelmi jelentőségű esemény :-). És akkor hurráhurráhurrá!

Valahol olvastam nemrég - amikor még azon lelkiztem, hogy vajon az én gyerekem miért nem hajlandó darabosat enni - szóval akkoriban olvastam, hogy a darabos kaját nem kell erőltetni, majd ha elég érett lesz rá, úgyis megeszi. Úgyhogy ezen felbuzdulva nem is erőltettem neki többet, mindent szépen pépesítettem. A napokban azonban feltűnt valami a kajával kapcsolatban. A történetnek az a háttere, hogy egy ideje már én főzök a Mókusnak (tehát már nem bébiételezünk) és a husit úgy készítettem el előre, hogy megfőztem egy nagyobb darab csirkemellfilét, ezt összeturmixoltam, majd jégkockatartóban lefagyasztottam. A husi turmixolása azonban nem sikerült tökéletesre, és maradtak benne ilyen szálféleségek. Először ezt Dani mindig kilökdöste a nyelvével, néhány napja azonban már nem zavarta, ette a husit szálkásan is.

Aztán ma lusta voltam neki még vacsi elött összeturmixolni a banánadagját, amit desszertként kap, gondoltam, majd ha megeszi a főzeléket, utána turmixolok. Aztán úgy döntöttem, teszek egy próbát. A banánból letörtem egy picike darabot, a szájába adtam, és ....... és örömmel megette :D. Semmi öklendezés, semmi fulladozás, szépen forgatta a szájában, majd lenyelte és kérte a következő falatot. A fél banán így szájbaadogatós módszerrel ment, aztán már szerette volna saját kézbe venni az ügyet, kikapta a kezemből, és egyedül kezdett belőle falatozni. Néha ugyan kellett segítség, mert volt, hogy túl nagyra sikeredett a falat, de alapvetően már egyedül is tudta enni, és ami a lényeg: a turmixgép közreműködése nélkül :-)

Úgyhogy most ennek örülünk :-)!

Fa(latozás)

Dani mostanában ráérzett a fajátékok ízére. Ezt vehetjük szó szerint is, mert kóstolgatni is igencsak szereti őket, de vehetjük abban az értelemben is, hogy kezdik nagyon jól lekötni őt a kacskaringós fémsíneken húzogatható fagolyócskák. Eddig ezeket a játékokat csak szigorú szülői felügyelet mellett használhatta, mert minden játékot ugye kipróbált falhozveregetés meg padlóhozpüfölés szempontjából is, és gondoltam, jobb, ha a fejét nem találja el a nem éppen pillekönnyű szerkezetekkel, meg ugye azt se bántam, hogy nem a tükörnek vagy a tálalószekrény üvegajtajának ütögeti őket. De mostanában a falhozütögetés-mánia alább hagyott, így Dani kézbe kaphatta a fajátékait.

(Egyébként a megmentőim pillanatnyilag ezek a játékok, mert Dani már kinőtt a csörgős időszakból, pedig az rengeteg volt neki, korosztályának megfelelő játékokat pedig még nem szereztünk be, úgyhogy egész álló nap rajtam lógott, nem tudtam tőle egy lépést se tenni. De a húzogatós fajátékok most megoldották ezt a problémát, ezekkel elbabrál, amíg én szusszanok egyet, jövő héten meg úgyis tervezünk beruházni egy-két neki való játékra. Mert hogy az oviban - pl. ma is - tökéletesen jól elvolt a dömperekkel és építőkockákkal, beállt a játék-elárusítópult mögé, és leszedegette a játékgyümölcsöket, szóval prímán elszórakozik, ha van mivel.)

Na, de ott tartottam, hogy Dani újabban nagyon szereti a fajátékokat, és többek között meg is rágcsálja őket. Aztán tegnap mit látok: áll az ajtónál, valami fura, kicsavarodott pózban, és az ajtófélfát rágcsálja. Lehet, hogy tényleg ráérzett a fa ízére...

Fickó

A náthából lassan, de biztosan kilábalunk. Ennek örömére a tegnapi szép időben kimentünk kicsit sétálni. Ekkor jutott eszembe - amíg az udvaron álldogáltunk Fickóval szemezve - hogy Dani és az ebünk kapcsolatáról még nem is szóltam ezen a fórumon, pedig egy bejegyzést igazán megérdemelne az ügy.

Akkor most pótolom ezt a hiányosságot.

Szóval Dani egy ideje már komolyan érdeklődik Fickó kutyánk iránt. Az sem zavarta meg a Gyereket, hogy Fickó időközben jelentős külső változáson ment keresztül, ugyanis kozmetikusnál volt kérem szépen (helyesebben a kozmetikus volt nála), és a hatalmas szőrpamacsból egy agár típusú kutya lett, a bojtos farkincából pedig - ami főként csóválva annyira tetszett Daninak - egy egyszerű, bojtnélküli kutyafarok, ami azonban csóválásra még így is kiválóan alkalmas.

Szóval kezdetben azt hittem, hogy Daninak Fickó nagy szőrpamacs mivolta tetszik, de a kozmetikus működése óta is rajong érte, úgyhogy lehet, hogy egyszerűen Fickó megnyerő egyéniségében rejlik a titok. Mert hogy kutyánk egy meglehetősen kedves élőlény. Mondhatnánk úgy is, hogy nem egy kifejezettem házőrző típus. Az agresszivitás leghalványabb szikráját se mutatja. Mindenkihez szívesen odamegy, senkit nem bánt, hangját se hallani, csak ha esetleg más kutyákkal diskurál. Egyedül egyvalakitől tart: a Danitól! Pedig Danifiam még életében nem nyúlt hozzá, általában a kocsiból nézegeti, majd' kiugrik örömében, amikor meglátja Fickót, sikoltozik, kezét-lábát mozgatja hogy valahogy a kutya kegyeibe férkőzzön, Fickó azonban rendkívül távolságtartó vele. Dani most már időnként a babakocsin kívül is tartózkodik, vezetgetjük pár lépés erejéig az udvaron, és akkor persze rögtön Fickót venné célba, aki farkát behúzva somfordál el előle...

Nem értem...

Aztán rájöttem, hogy Fickó előző gazdái egy háromgyerekes család voltak. Lehetnek tapasztalatai a Totyogókkal kapcsolatban... :-)

Hapcccccciiiiiiiiii!

Náthás vagyok. Nagyon. És az a legborzasztóbb az egészben, hogy a Szüleim megint ezzel az orrszívó-dologgal jöttek elő nekem, pedig már múltkor is igyekeztem egyértelműen a tudomásukra hozni, hogy én azt UTÁLOM! Most is minden egyes orrszívásnál sikoltozom, visítok, toporzékolok, hogy hagyják már abba, de mintha meg se hallanák...

"Das Leben ist grausam, und schrecklich gemein." (Prinzen)

Illusztráció...

... a "Lépcsők" című bejegyzéshez

Dani és a nők

Eddig se volt titok, hogy Dani fiúnk gyengéd érzelmeket táplál a vele ellentétes nemű egyedek irányába. Pláne, ha ezek az egyedek hosszú hajat viselnek (azon belül is inkább szőkét), valamint az sem árt, ha szemüveget hordanak. Ha pedig ez a kettő együtt teljesül, az az abszolút Kánaán.

Nem, Danink nem a korosztályát részesíti előnyben. A pelenkás kislányok után is kihajol ugyan a kocsiból, de az igazi szerelem a 18-40 év közötti nőket illeti.

Múlt vasárnap azt hittem csak véletlen, hogy az új kántorunkkal (aki történetesen egy hosszú hajú lány), olyan feltűnően kedvesen viselkedett. A legszebb arcát vette elő, minden hisztit félretett és hatalmas vigyorgással udvarolt neki.

Az már azonban kezdett gyanús lenni, hogy most vasárnap, amikoris egy másik kántorlány helyettesítette Adélt, a szintén hosszú hajú hölgy megjelenésével az addig hisztis-toporzékoló Daniból egy földreszállt angyal lett, aki csábos nézésével, és mind a 8 fogát kivillantó mosolyokkal tette a szépet.

De a hosszú hajú lányok iránt érzett vonzalom akkor vált kétségtelenné, amikor tegnap este Rákospalotára mentünk az ottani helyi tamásmisére. Dani egész délután nem aludt és rettentő fáradt volt már az istentisztelet időpontjában, nyűglődött, meg minden ami ilyenkor szokás. Egészen addig, amíg meg nem látta Évit. Évinek - mit ad Isten - hosszú, szőke haja van. Odamentünk hozzá, és abban a pillanatban Daninak az arcára fagyott a sírás, üdvözült mosollyal kezdte el simogatni Évi szőke haját, majd az arcát is megcirógatta kicsit. Pedig életében először látta.

Nekem még nem simogatta meg az arcom... Lehet, hogy ennek a rövid, barna hajam az oka. Gondolkozom, hogy megnövesztem...

Klotyómanó

Tegnap délután éppen Mártonnal váltottam pár szót a világhálón keresztül, amikor arra lettem figyelmes, hogy valami vízcsobbanás-féle hallatszik a háttérben. Rohantam ki a szobából, hogy hol lehet ez a gyerek.

Nem, nem a fürdőben volt ezúttal...

Kihasználva pillanatnyi figyelmetlenségemet, (na meg azt, hogy nem zártam kilincsre az ajtót) bement a WC-be (azt már ugye írtam, hogy a legizgibb hely a lakásban a WC, főleg mert az még felfedezésre vár...), és boldogan lötykölte a vizet, amit a klócsészében talált. Könyökig benne volt - hálistennek nem a k.kiban, csak a felgyülemlett vízben...

Akkor ezek után egy komolyabb kézmosás-hadműveletet vittünk véghez...

Lépcsők

Ma este, az énekkari próba után Fiúgyermekünk egészen lentről, a földszintről, egészen a lakásunk ajtajáig egyedül fellépcsőzött. Ez egészen pontosan 21 lépcsőt jelent. Persze ott jöttünk mögötte ugrásra készen, én szívinfarktus-közeli állapotban, Kornél a tőle megszokott hidegvérrel, de nem volt szükség ránk, még csak meg se ingott a Kislegény. Először még térdelt a következő lépcsőfokra, aztán később már le se tette a térdét, csak úgy négykézlábazott. Sajnálattal vette tudomásul, hogy a padlásig nem engedtük fel, meg azt is, hogy nem engedtük meg, hogy ezt a mutatványt lefelé is elvégezze...

Na, csak ennyi, hogy hiperügyi a kölyök. Most megyünk gyorsan fürdeni :-)

Dani vihog

Azzal kezdődött a nagy vidámság, hogy éppen hívtam valakit telefonon, és közben suttogva beszéltem a Danihoz, aki az etetőszékben üldögélt. Ez rettentően tetszett neki. Mármint a suttogás. Elkezdett hangosan nevetni, én meg a szám elé téve a mutatóujjamat, mondtam neki, hogy "Psszt"! Erre még nagyobb kacaj. Aztán már csak mondogattam folyamatosan, hogy Psszt! meg Psszt! és Dani csak vihogott és vihogott...
Ti is szórakozzatok jól :-)

Új fejlemény:

Dani a Bobbyba kapaszkodva mendegél. Fogja a kormányt, tolja maga elött a szerkezetet, ő pedig ügyesen lépeget utána. Mondjuk a látvány csak erős idegzetűeknek, mert én mindig attól rettegek, hogy a Bobby egyszercsak gyorsabbra veszi az iramot, mint a Dani, és akkor nagy lesz az orraesés. De majd igyekszem vigyázni :-)

A másik, hogy mostanában kedvenc üldögélő helyéül a zuhanytálcát választotta. Beoson a fürdőszobába, bemászik a zuhanytálcába, és békésen elszöszöl mindazzal, amit a lefolyónyílásnál talál... Rosszabbik verzióban éppen elötte zuhanyzott valaki, és akkor rögtön öltöztethetem is át...

A fürdőszobánál jobban már csak a WC érdekli, ami ugye tiltott hely, amióta egyszer szájában a WC-peremmel találtam. Lelkendezve veszi tudomásul, ha valamelyik családtagja éppen ott tartózkodik, és ha történetesen az ajtó sincs kilincsre zárva, akkor boldogan bejön és figyelemmel követi az eseményeket... Na, hát ezt ő viccesebbnek találja, mint mi.

ÉS! Szereti a salátafőzeléket! Én ilyen borzalmat korábban el se tudtam képzelni, mint fejessalátából főzeléket készíteni, de más anyukáktól hallottam, hogy a gyerekek ezt szokták szeretni, és gondoltam, kipróbálom. Tényleg nem rossz, és Fiatalúr is elismerésének adott hangot a salátafőzeléket megkóstolván. Persze mindezt szigorúan pépesítve!

Csomagot kaptunk!

Anya ugyanis nyert nekem a Kismama egyik játékában egy szupijó mesekönyvet. Nagy volt az öröm, mert anya - elmondása szerint - nem az a nyerős típus, és most is csak úgy kivételesen küldött el valami jó választ sms-ben, és erre ma megjött a nyereményünk!

A könyv nagyon vicces egyébként, ablakokon lehet bekukucskálni, mert az a feladat, hogy meg kell keresni Mimit, a kisegeret. Ez volt a mai legjobb játékom, bár kézbe nem nagyon kaphattam, mert anya féltette a fogaimtól, de nézegetni azt szabad volt.

Ezen kívül a sláger nálunk mostanában a Kisbencés dal, nagyon szeretem! A végén már valami tapsifélét is csinálok, amikor arról van szó, hogy az anyukája megdádázta a Kisbencét. Persze azért sajnálom is szegényt, de hát minek ment a kemencébe.

Ja, és sikerült végre kettesben is kipróbálnom a libikókát, ma voltak nálunk Lanáék, és vele libikókáztunk. Jó buli :-)

Doresz, mikor jössz?

Ugyanis tegnap kaptam ajándékba egy libikókát. A libikókáról pedig köztudott, hogy kettesben érdemes használni. Pillanatnyilag úgy hidaljuk át ezt a problémát, hogy anya nyomja az egyik felét, a másikban meg én ülök. De a legjobb lenne, ha jönnél, és akkor kettőnknek már nagy buli lenne ez a libikóka dolog. Egyébként olyan furfangos ez a játék, hogy ha megfordítom a másik oldalára, akkor hirtelen egy kis asztal válik belőle, két székkel. Ebben az állapotában egyelőre lépcsőnek használom, állítólag úgy néz ki, mint egy dobogó - nem tudom, nem nagyon nézek sportversenyeket - és én a legfelső fokára szeretek felmászni, de asszem ennek annyira nem örülnek az ősök, mert miután meglátták, hogy én az objektumot erre használom, hangos sikoly kíséretében rögtön lecibáltak róla, és azóta nem fordítják ilyen állásba a játékot. Úgyhogy marad a libikóka-oldal, és akkor minél előbb gyere, mert ez uncsi egyedül. Pussz!

Lépések

Jelentem, lassan - rendes lelkészgyerekhez méltóan - rendszeres templomlátogató leszek. Az elmúlt vasárnap után ma is ott voltam az isitiszin, és mondhatni igencsak jól éreztem magam. Az elején a kocsimban üldögélve rágtam szét most már felismerhetetlenségig az egyik keménylapos könyvemet, majd miután végeztem ezzel a nemes feladattal, kikéreszkedtem a kocsimból és egy rövidebb sétára indultam a padok között. Onnan hátulról, ahol anya lesátorozott velem, nem láttam egészen jól, hogy apa mit csinál ott elöl, így gondoltam, közelebb mászom, nehogy kimaradjak valamiből. Anya tett közben néhány tétova kísérletet a visszacsalogatásomra, de aztán végül csak karhatalommal sikerült neki eltávolítania a padsorok közül. Én is és a közönségem is rettentő jól szórakoztunk. Jó buli ez a templomosdi, máskor is megyek.

Az isitiszi után nálunk volt ebédelni újdonsült orgonistánk, akit ugyanúgy hívnak, mint a nagynénimet, vagyik Adélnak. Szemüveges, hosszú hajú, teljesen az esetem. Szemeztem is vele ezerrel, meg a legszebb vigyoromat vettem elő a totális hódításra. Cserébe megengedte, hogy kicsit rágjam az óraszíját.

Délután aztán Adéllal együtt Pestre utaztunk, ő ott lakik, mi meg ha már ott voltunk, meglátogattuk a Nagyszüleimet. Hatalmasat sétáltunk a városban, ezer autót láttam elsuhanni mellettünk, meg rengeteg bácsitnénit is. Annyira érdekes volt ez a nagy nyüzsgés, hogy el is feledkeztem a délutáni alvásomról... Eredetileg valami Tamásos isitiszire mentünk volna, de túl korán kezdődött, és nem vártak meg minket. Úgyhogy maradt a Váci utca.

Nagyi egyébként egy nagyon vicces dalt énekelt nekem. Valami Kisbence meg kemence van benne. És mutogatott is hozzá. Csomót nevettem rajta.

Ja, és majdnem el is felejtettem... A Nagyszüleimnél, a lifttől már majdnem teljesen a lakásajtóig a saját lábamon közlekedtem. Apa meg anya fogták a két kezem, én meg csak lépegettem előre. De Nagyi elénk jött, és felkapott, úgyhogy emiatt az ajtóig nem sikerült eljutnom.

Na, majd legközelebb :-)

Beszorulva

Persze szorult helyzetével a fényképezés pillanatában még nem volt tisztában, olyannyira lefoglalta őt az ágy alatt talált orrcsepp rágása.

És egyúttal a hetek óta húzódó ágy alatti portalanítás kérdése is megoldódott.

Fogócska

Mostanában anyával tök jókat szoktunk fogócskázni. Elmondom hogyan.

A fogócska helyszíne általában a szobám és a konyha közötti folyosó. Itt én rohamléptekben elindulok (mármint rohammászásban), anya utánam, a következő mondat kántálása közben: "megfoglakmegfoglakmegfoglak". Ezt én annyira viccesnek találom, hogy majd' felborulok a nevetéstől, és még gyorsabbra veszem az iramot.

Néha anya megtréfál, és halkan jön utánam. Ilyenkor én megállok, hátraafordulok hogy megnézzem miújság, és akkor jaj, mert ott van a nyomomban!

Aztán amikor elkap, akkor jól megcsikiz. Hi-hi. Nagyon csikis vagyok ;-)

Próbálkozunk, próbálkozunk...

Ma reggel, mint általában minden reggel Danit egy negyed órára, a reggeli készülődésünk idejére betettem a járókába. Sajnos a pár hónappal ezelötti állapottal ellentétben mostanában a Fiatalúrnak járóka-fóbiája van, ahogy teszem be, már ordít. Én ugye eltűnök a zuhany mélyén, Dani üvölt a járókában, Kornél ezt az ordítást mérséklendő, mielött elindul itthonról, beteszi hozzá a Bobbyt. Tudjátok, azt a piros autót, amit lábbal lehet hajtani. Mert azt nagyon szereti Dani, azzal általában elfoglalja magát. Tényleg csönd lesz. Egy idő után már gyanúsan nagy csönd, úgyhogy sietősebbre veszem a figurát a fürdőben. És amikor kimegyek a konyhába, mit látok??? Daniúr a járóka szélébe kapaszkodik, és áll a Bobbyn, mintegy lépcsőként használva azt a járókából való menekülésre...

Eltört...

... az etetőszék biztonsági övének a csatja. Ezt abban a meglehetősen vérfagyasztó pillanatban vettem észre, amikor a mosogatótól hátrafordulván Danit az etetőszékben ÁLLVA találtam...

Ovishittan

Anya ma újabb próbát tett velem ovishittan-tűrőképesség szempontjából. Legutóbb még elég rosszul viseltem, hogy anya magával vitt erre az alkalomra. Mondjuk, akkor még pici voltam. De most, hogy már nagy 9 hónapos vagyok, teljesen máshogy álltam a dolgokhoz. Mondhatjuk úgy is, hogy rettentően élveztem az ovit :-). A sok új játékot, építőkockákat, és a nagy babákat! amikkel állítólag csak a lányok játszanak, de nekem ennek ellenére nagyon tetszettek. Anióvónéni is segítségemre volt a sokféle játék felfedezésében, miközben anya az ovis gyerekekkel beszélgetett. A gitározásra aztán én is odamásztam a körbe, ez a programpont engem is érdekelt. Igaz, hogy akkor anya nem nagyon tudott játszani, amikor én kezdtem el a gitárt pengetni...

Az oviban van még egy giganagy tükör is, sokkal nagyobb mint itthon nálunk. Hát abban őrült jól meg lehet nézni magunkat, meg nyalogatni is lehet a tükörképünket, ha már a szánkba nem lehet bekapni valami miatt... Próbáljátok ki, milyen muris, amikor a másik baba a tükörben visszanyal :-)

Szülőnek lenni nehéz...

... pláne egy olyan gyerek mellett, aki falja a könyveket...

Mit csinál egy 9 hónapos?

...feltéve, ha az a 9 hónapos, speciel pont ma, pont én vagyok...

• Rendelkezik 8 db foggal, de azt az étel harapása helyett mindenféle tárgyak, kacatok, játékok, rovarok, papírdarabok, vezetékek, cipőtaplak, cipőfűzők, asztalszélek, WC-csésze peremek, csaptelepek, CD-lemezek, műanyag zacskók, parafa tányéralátétek, pisis pelusok és még ki tudja mi más megrágására használ. Az ételt csak nyeli, amennyiben ezt az étel állaga nem engedi, kiköpi.
• Már rég találkozott személyesen a mérleggel, de úgy 8 és fél kg lehet. Hosszúsága is bizonytalan, de mindenesetre érdekes módon mindig olyan magas, hogy állva pont minden asztalszél szájmagasságban, és minden asztalsarok szemmagasságban van neki. Nem várt tüsszentések alkalmával ez nem mindig előnyös.
• Szeme színe barna, haja színe pillanatnyilag erősen szőkébe hajlik, és a feje tetején egy kunkori tincset hord.
• Ruhamérete most már inkább 80-as, de a 74 is még jó. Pelusból 4-est hord.
• Naponta kétszer szopizik, reggel és este, és háromszor eszik egyéb pépes! ételt.
• Kedvenc étele a bolognai spagetti a la Nestle.
• Kedvenc itala az anyatej. (Ezen kívül pár korty vizet is iszik naponta, de nem nagy lelkesedéssel.)
• Ül, kapaszkodva áll (legtöbbször már csak egy kézzel kapaszkodva), rohamgyorsasággal mászik, tárgyakba kapaszkodva lépeget, ha két kezét fogják, 6-8 lépést tesz.
• Szeret fürdeni, azon belül is a csaptelep a kedvenc játéka, amely tükörként is funkcionál.
• A fürdésnél jobban már csak a fogmosást szereti, már előre tátja a száját, és türelmesen kivárja a sikálás végét. Ilyenkor jutalmul megkapja a fogkefét további játék céljából, amit lelkesen vesz tudomásul.
• Napi háromszor alszik, délelött, délután és egész éjjel.
• Legkedvesebb játékai: mobiltelefon, távirányító, TV-n a gombok, számítógépbillentyűzet, konyhaszekrény kipakolása, yucca, Klári néniék zongorája, tükrösszekrény tükrének nyalogatása, Bobbycar.

Meg még biztos csomó minden más is van, ami egy olyan 9 hónapost, mint én vagyok, érdekel. De most több nem jut eszembe.

Boldog névnapot, Nagyi!

"Amúgy Danibébivel semmi nem történik mostanában?"

Hát, az az igazság, hogy újdonság nem sok.

Ami történik, arról már mind írtam egyszer vagy kétszer, és nem akarom többedik ismétléssel untatni az olvasókat.

Az egyetlen komolyabb változás talán az Dani életében, hogy tegnaptól a dolgozó nők táborát gyarapítom (legalábbis heti 5 hittanóra, 1 GYBK, és havi egy családi istentisztelet erejéig) és így Dani többet van apájával. Tegnap pl. ebéddel vártak haza... Én meg egész este a konyhát takarítottam a kifröcsögött olajtól, amit ráadásul Dani szétkent az egész lakásban... És ha már a kajáról van szó, a darabos evése egyszeri eset volt, és kizárólag a Nestle bolognai spagettire vonatkozott. Más darabosat nem hajlandó elfogadni. És amit még ezen kívül nem eszik meg, az az én "főztöm", pedig csak sima párolt zöldség, kis párolt hússal, semmi extra. Miért nem jön ez be neki, nem értem... Tegnapelőtt este 11-ig főztem a pépeket, ment a fagyasztóba is néhány tégely, Danibébi pedig csak húzza a száját...

A napirendünk még mindig a szokásos, délelötti és délutáni valamint egész éjszakás szunya, esténként sétálunk, találkozunk Lanával, a nagy barátnővel, aki Doresz után Dani 2. számú nevelőnőjévé vált. Ő azt próbálja beadagolni a kissrácnak, hogy nem szabad lepakolni a könyvespolcot, pláne nem kitépni a könyvekből a lapokat. (Történt ugyanis tegnap, hogy az egyik könyvünk első oldala Dani szájában végezte. Bár most már nem is a szájba vétel a poén, hanem a tépés.) Szóval Lana "Nem szabad!" felkiáltásokkal próbálja meg őt a könyvespolctól távol tartani, több-kevesebb sikerrel. Ezután pedig ölelgeti és puszilgatja, amit Dani hasonlóképpen értékel, mint Doresz esetében.

Ja, és mégiscsak eszembe jutott egy aranyos dolog a múlt hétről. Vasárnap tanévkezdő családi volt, Dani apájával az első sorokban foglalt helyet. Egész jól viselte, hogy anya beszél ott elöl, csak néha fűzött megjegyzést az elhangzottakhoz. Amikor a gyerekek megáldására kerül sor, "hagyományainknak" megfelelően kapnak valami kis barkácsolt igéslapot is. Miközben én az áldással vagyok elfoglalva, az igéslapokat Zsuzsióvónéni szokta osztani, akit ezúttal elfelejtettünk megkérni erre a nemes feladatra. Úgyhogy az utolsó pillanatban Kornél lépett közbe, természetesen Danival a kezében. És mivel Kornélnak mindkét kezére szüksége volt, Danit letette az oltártérbe. Dani rögtön otthon érezte magát, hiszen ez a bekerített rész hasonlatos egy járókához. Úgyhogy a gyerekek kívülről térdeltek, Dani belülről álldogált a "kerítésnél" és hatalmas kurjongatásokkal kommentálta az eseményeket. Az "áldás" menüpont komoly voltáról most inkább nem írnék...

És ha már eszembe jutott ez az istentisztelet... Dani természetesen apája kezében az újonnan alakult kórusunk népszerűségét is növelte, erősítve a férfi-szólamot...

Na, hát mégiscsak történik velünk egy-két dolog...

A 9 hónapos Dani egyébként terveim szerint este még jelentkezik!

De most szaladok, mert várnak az elsőseim :-)

TY

Eddig ugye a K volt a sláger. Ezt gyakoroltam unos-untalan. Hogy "kkkkkkkkk" meg "kkkkkh" meg "kkkkkhhhhkk. A hang gyakorlása közben még a nyálammal is sikerült gurgulázni. Most váltottam, a kkkkkkk már nagyon megy, úgyhogy a TY következett soron. Úgymint työ, ilyen egészen röviden, vagy esetleg tttttttttyö, így, hosszan megnyomva, netalántán tttyöty (és ezt nem anyukám cicijére értettem :-). Na, ennyi elég is mára a szóból.

Más. Anya mostanában fura ízű kajákkal etet. Nem olyan aranyos kis üvegből, amin baba van, hanem csak simán, kis tálkából, és nagy vigyorral hozzáteszi minden kanálhoz, mielőtt benyomná a számba, hogy ezt akkor most ő főzte nekem. Nem is értem, most lelkesednem kellene?!? A másik papi sokkal jobb volt - hogy köztünk legyen szólva... Azért ez is lecsúszik - hála a jó étvágyamnak - de a múltkori bolognai spagettinek a nyomába se érnek anya próbálkozásai, azt meg valami Nestle bácsi főzte, vagy mi... Ő biztos valami szuper szakács. Na mindegy, állítólag bele kell nyugodnom, hogy életem további részében anya fog rám főzni és nem Nestle bácsi. Brrrrr!

Olasz konyha

Nincs véletlenül valami olasz felmenő apai ágon a családunkban??

Mert azt hiszem a mi gyerekeink genetikailag rajonganak az olasz konyháért.

Doresz köztudottan a pizza megszállottja.

Daninál pedig, na mi hozta meg az áttörést a darabos kajákat illetően?

Na mi???

A bolognai spagetti!

Örök hálám a Nestle-nek, amiért kifőzött egy ilyen ínycsiklandó bébiételt :-)! (Egyébként az ötlet, hogy ezzel a kajával próbálkozzak, Szilvitől származik, Levi is ekkor adta meg magát a darabosaknak...) Szóval a 8 hónapos bolognai papiban rendes darab tészták vannak. Amikor az első kanállal benyomtam a Kismukk szájába, akkor kezdődött volna már a szokásos öklendezés-história, ám megízlelte, és úgy döntött, ez jöhet akkor is, ha darabos. Nyelte, mint kacsa a nokedlit. Sajnos csak egy üveggel volt itthon, pedig szeretett volna még.

Azt hiszem egyébként, lassan elkezdek neki főzni, nem bírja a mi pénztárcánk a kajaadagokat, amiket ő egy-egy étkezésre elfogyaszt...

Közkívánatra: a Cipő

Íme, életem első igazi Cipője!

Anyukám megpróbálta a lábamon is lefényképezni, de - mivel egy cipő ugye arra való, hogy mászkáljunk benne - én mindig elmászkáltam, meghiúsítva ezzel mindenfajta fotózási próbálkozást.

Egyébként én a Cipő harmadik büszke tulajdonosa vagyok.

De a korához képest jól néz ki, nem?

Dani a tilosban

Már számtalanszor megtiltottam Daninak a yuccával való közelebbi ismerkedést, ő mégis újra és újra ott köt ki a növény tövében... Halálosan unom már a "Nem, Pfúj, Nem szabad" vezényszavak örökös használatát, így úgy döntöttem, egyszer kipróbálom, mit csinál Dani hálószobánk egyetlen zöldjével (persze felkészülve arra, hogy a virágföld megevése elötti utolsó pillanatban azért majd közbe kell lépnem).

Dani tehát odamegy a yuccához. Felkapaszkodik. Hátranéz, vigyorog - itt szokott jönni a "Nem, Pfúj, Nem szabad - ezúttal azonban szabad a pálya. Dani tehát néhány másodperc gondolkodás után beletúr a virágföldbe. Komolyan vizsgálgatja. És NEM veszi a szájába! Lehet, hogy a gyerekünk megérett a homokozásra! Kár, hogy most pont nem a homokozós időszak jön!

Mindenesetre azóta a yucca a komódunk tetején díszeleg, ugyanis miután egyszer megengedtem neki, többet nem lehetett távol tartani tőle...

Hétköznapok

Most kivételesen nem azért nem jelentkezem minden nap, mert nem vagyunk otthon, hanem azért, mert CSAK OTTHON vagyunk, és nem történik velünk semmi említésre méltó.

A mozgalmas nyár után nagy a csend most a mi házunk táján.

Ráadásul az idő is olyan rossz, még sétálni sincs kedvem...

Viszont azért, mert ilyen rossz az idő, kaptam néhány őszi cuccot, ebből ugyanis komoly hiány mutatkozott a ruhásszekrényemben. Persze ez nem nagy szám, már korábban is kaptam ruhákat. De ezúttal a ramaty időre való tekintettel egy IGAZI CIPŐT is vettek nekem arra az esetre, ha a vizes-nyálkás úton kedvem szottyanna kiszállni a babakocsiból. Az első cipőm! Úgyhogy üdvözölhettek a cipősök klubjában!

(Persze a lakásban azért továbbra is a makimajmos mamuszom a nyerő, ne aggódj Keresztanyu :-)

Kenyérhéj

Nem fogjátok elhinni.... Ma megkóstoltam a kenyérhéjat!

Anyával ugyanis (apa hiányát enyhítendő) Klári néniékhez mentünk ebédelni, aki nemcsak egy olyan sima Kedvesnéni a gyülekezetből, mint a többiek, hanem egyben a védőnénim is. Szóval, miközben ők jobbnál jobb pizza-szeleteken osztoztak, bevallom, nekem kicsit unalmas lett ez az együttlét. A zongorájukat is már agyon püföltem, meg rá is esett a kezemre a fedele (tudjátok, pont úgy mint a Tom és Jerry-ben) úgyhogy kiábrándultam már ebből a zeneszerszámból is, ezen kívül pedig semmi izgit nem tudtak már nekem prezentálni, úgyhogy sajtkukac módjára kezdtem izegni-mozogni mindenkinek az ölében, megzavarva ezzel az étkezés békés voltát...

Ám ekkor Klári néninek mentő ötlete támadt! Egy darab kenyérhéjat nyomott a kezembe. Soha jobbkor! Anyukám is örült az ötletnek, otthon egyedül még nem merte velem kipróbálni a kenyerezést fulladásveszély miatt, de Klári néniéknél, megfelelő egészségügyi személyzet jelenlétében azért mindjárt más. Na, ezzel el voltam foglalva egy darabig. Egészen pontosan egészen addig rágódtam rajta, szopogattam és cuppogtam, amig haza nem indultunk. Tetszett! Eddig még sose volt a kezemben olyan játék, amit nem baj, ha lenyelek...

Ezzel még tartozom...

...Keresztanyunak és Balázsnak, akik múlt vasárnap voltak nálunk látogatóban.

Mivel anya meg apa dolgoztak, Keresztanyuék vittek engem az isitiszi alatt sétálni. Kaptam egy húzogatható sünit is, ami rögtön belopta magát a szívembe (meg a számba :-)) Különösen is a kis gömb orrocskája tetszik, azt feltétlenül le szeretném róla rágni, de anya sajnos ilyenkor mindig elkobozza tőlem "Pfúj, nem!" felkiáltással. De ha én egyszer nagy leszek...