2009. április 24., péntek

Mondókázunk

Pár hete még álmomban se gondoltam volna, hogy hamarosan együtt mondókázunk: (katt a képre)



Aki nem ismerte volna fel, ez a "Gyerekek, gyerekek szeretik a perecet" című klasszikus volt Zs. Dániel előadásában (némi anyai segítséggel).
És nem csak ezt a mondókát tudja, hanem egy csomót, szerintem az óvodai személyzet a tettes a mondókakincs ilyen hirtelen növekedésében, mert azért itthon nem verselünk egész nap, mégis néha előrukkol egy-egy mondókarészlettel, vagy valamelyik gyerekdallal, amit aztán örömmel gyakorlunk, sőt megpróbáljuk megörökíteni is, ami időnként sikerül is :o).

2009. április 23., csütörtök

A kínok kínja

Amikor éjjel felébred a Kisebbik, és enne egy picinyt, a Nagyot - aki közben melléd települt az összes hálófelszerelésével együtt - pedig minél kevesebb mozgatással megpróbálod visszavinni a szobájába, és akkor mezítláb belelépsz az elöl maradt duplo darabokra, és nem ordíthatsz.

2009. április 22., szerda

Dédivel

Nézegetem a hétvégi fényképkupacot, szégyen és gyalázat, de Daniról nem készült egy darab fotó sem, ellenben Zorka szinte minden képen főszereplő, ezeken pl. a dédijével pózol:


Ezen meg szépen mosolyog:

A hétvégéről...

Még nem is meséltem a elmúlt hétvégéről, pedig történelmi jelentőségű eseményeknek lehettünk tanúi: Dani élete első éjszakáját töltötte szüleitől távol, Zorka pedig élete első lagzijában vett részt, ami történetesen a keresztszüleinek a lakodalma volt (ahol a Zanyja életében először esketett), úgyhogy több szempontból is felejthetetlen az alkalom :o).

Dani igazán hősiesen viselte a szülőnélküliséget, mondjuk nem is volt nehéz abban a környezetben, ahol két nő napi 24 órában az óhaját leste. Néha ugyan hiányolta az apját (!), de aztán sikerült vele elhitetni, hogy "Apa hittant tart", és egyszer-egyszer azt is megkérdezte, hogy "Hol van anyám?", de végül ezt a kérdést is sikerült rövidre zárni azzal, hogy anyád apáddal van. Zorkát nem hiányolta, lehet, hogy mégis valamit elrontok a nevelésükben...
Vasárnap Katimama megkísérelte fiatalurat elvinni a templomba, de aztán annyira felzaklatta őt a látvány, hogy a fekete ruhás bácsi ezúttal nem az apja, hogy jobbnak látták hazamenni.
Mindenesetre a jövőben már nem azért nem fogom huzamosabb ideig a Nagyanyjára bízni, mert hiányolna minket, hanem mert a Nagyanyja nem bírja izomlázzal a Danival töltött időt :o).

Zorka eközben mulatott, köszöni jól érezte magát, legközelebb is szeretne esküvőre menni, ott ugyanis csomó kedves ember van, akiknek mind van két szabad kezük arra, hogy őt dajkálják, neki gügyögjenek, őt fotózzák. Azért a menyasszonyról is készült néhány kép :o).
Azt pedig senki nem vitatja, hogy a menyasszonyok legizgalmasabb alkatrésze a nyaklánc.

Amúgy nem csak nyakláncot evett... :

Így állunk

Éppen 8 hónaposan, azaz tegnap kísérelte meg először az állást, akkor még csak úgy háromnegyedig sikerült felhúznia magát, amint azt az első kép bizonyítja. Ma már tökélyre fejlesztette a mutatványt, ez látható a második fotón.
Hadd tegyem hozzá, hogy ülni még nem ül, és ha meg is próbálom felültetni, eldől azonnal, nem támasztja meg magát a kezével sem. Az álldogálás viszont mindig vonzotta, már elég régóta edz rá, pl. ha ölbe vesszük, akkor is kinyomja magát álló helyzetbe, úgyhogy várható volt, hogy előbb-utóbb megpróbálkozik ölbe vétel nélkül is önmaga feltornászásával.
A cselekménysor fordított sorrendben sajnos elég nehézkesen megy, úgyhogy legtöbbször komoly segélykérő hangzavart kelt, ha már elfáradt az állásban és szívesebben lenne inkább fekvő pozícióban.

A nagykönyvben meghatározott sorrendet nem csak ebben az esetben rúgja fel, a fogai is fura rendben jönnek, az alsó kettő egyes után most a két felső egyesnek kéne jönnie, erre Zorka a két alsó kettest növeszti... nem egy szabálykövető a gyerek :o).

2009. április 20., hétfő

Esti aranyköpés

Hajszárítás folyamatban, persze végig hiszti, majd amikor elhallgat a hajszárító, Dani is elhallgat.
És megjegyzi: "Végeztem a szálításszal. Gyönyölűűűszép lettem." :o)

2009. április 16., csütörtök

Kezében az irányítás


Figyeljünk kérem a részletekre :o).

Csúszda

Már egy ideje a pincében állt szépen becsomagolva a Lilitől örökölt sárga csúszda, aminek a használatba vételéhez csak egy állványról kellett volna gondoskodni.

Aztán támadt egy ötletünk: minek nekünk állvány, amikor az udvarunk olyan szerencsés adottságokkal rendelkezik, hogy nem csak a téli szánkózást lehet kerítésen belül elintézni, hanem a házat körülvevő meredek partnak köszönhetően még a csúszda is megfelelő szögben felállítható :o). Ráadásul így nincsen honnan leesni, és még az a probléma is megoldódott, hogy ha Dani felmegy a parton (márpedig felmegy), akkor nem kell azon izgulni, hogy a lejövetel milyen formáját választja (lerohanás orraeséssel, esetleg fűbencsúszás), mert csak egyszerűen lecsúszik a csúszdán.


Persze van a csúszdának hátránya is...
A minap éppen útra készen voltunk, Zorka már az autóban, Apánk már menne, én Danit teljes díszben leküldtem az udvarra ( a teljes díszhez még az is hozzá tartozik, hogy az előző nap átvizesedett cipőjét ezen a reggelen kb. fél órát hajszárítóztam), én még cipőt veszek, amikor hallom, hogy Apánk messziről figyelmeztet, hogy ne kapjak szívrohamot: Dani még indulás előtt gyorsan célbavette a csúszdát, amiben az előző napi eső maradéka állt, úgyhogy a cipőjét is beleértve, minden ruhadarabból facsarni lehetett a vizet...
Nem kaptam szívrohamot, de nem sokon múlt.

2009. április 13., hétfő

Hogy el ne hervadjunk

Ennek érdekében ma a fiúk még a szokásosnál is korábban keltek. Apánk kiokította fiúutódot a locsolás mibenlétéről. Állítólag Dani elég szkeptikus volt, már ami azt illeti, hogy anyát ezek a reggelen le szabad-e önteni egy pohár vízzel. Aztán engedett az apai szigornak, és mindketten vízzel teli pohárral közelítettek az ágyunk felé, ahol én éppen Zorka sírásának frekvenciájához próbáltam hozzászokni, hogy csak egy negyed órát még alhassak. Aztán amikor ott álltak az ágy mellett a vizespoharakkal, már tudtam, hogy alvásról itt szó sem lesz.
A népi hagyományok szerint ekkor elkezdtem sikítozni "Jaj, ne!" felkiáltásokkal, amikor Dani ismét kicsit megingott, hogy Apája biztos nem csapta-e be, és tényleg szabad-e "jocsojni". Aztán amikor a teljes kétségbeesés kiült az arcára, erőt vettem magamon: nem rontom el az örömét (azért az anyák komoly áldozatokra képesek ám, ha a gyerekükről van szó), és még kicsit meg is hajtottam a fejem, hogy a hideg víz megfelelő szögben érjen.
Zorkával sokkal könnyebb dolguk volt: ebben az évben még nem tudott elmenekülni, a meglepetésől még a sírást is abbahagyta, persze csak néhány másodpercre.
Aztán útrakeltek, hogy lehetőleg az óvónénik se hervadjanak el a jövő évben, és ők már a sokkal humánusabb módszerrel, kölnivel locsoltatnak, persze csak ha igennel válaszolnak a kérdésre: "Sabad-e jocsojni?" :o).

Húsvéti séta

Persze mi vagyunk a hibásak: eső után nem kellett volna kivinni őket sétálni, még akkor sem, ha hétágra sütött a nap, mondván, hogy úgyis majd a járdán megyünk.
Mert persze a Gyermek mindenhol megy, csak a járdán nem. Azt kínosan kerüli. Kizárólag abban az esetben lép le a sáros-vizes-füves útpadkáról a járdára, ha ott egy méretes pocsolya tátong. Mert abba bele kell lépni, nem is egyszer. Sőt, ugrálni is kell benne kicsit.
Ez a sétánk első 5 percében megtörtént, ezután , mivel térdig már csurom vizes volt, lényegében fölösleges volt tiltani a további vizezést-sarazást.
Egyszer tettem kísérletet, amikor a füves részen sorozatban voltak vakondtúrások, hogy megkérjem, esetleg kerülje ki őket, de nem járt sikerrel a próbálkozásom.
Ha éppen nem volt füves rész a környéken, a lefolyómeder volt a favorit. A benne való sétálástól még az sem tántorította el, hogy minden második lépésnél elesett.
Hazafelé már eléggé sok sár gyűlt össze a cipőjén, úgyhogy gondoltam, minden mindegy alapon megengedem neki, hogy az egyik méretes pocsolyában tapicskoljon kicsit, ne a lakásban hullassa le a sárdarabokat. Először nagyot nézett, hogy most ezt tényleg szabad-e, aztán boldogan ugrált a pocsolya közepén, mígnem próbáltam elráncigálni onnan, hogy most már rendben van a cipője, de ekkor, az utolsó pillanatban még fenékre ült benne.
Húsvét délutáni séta után húsvéti esti nagymosás következett.

2009. április 9., csütörtök

Játék


... még jó, hogy van olyan játékunk, amivel egyszerre ketten is játszhatnak... :o)

2009. április 6., hétfő

Kalapbitorló


Most, hogy hirtelen ilyen szép idő lett, előkerült anyahajó kis kalapja, amit Zorkának horgolt.
Mondanom se kell, hogy nem sokáig ékesítette a Lányka fejét, Nagyfiú könyörtelenül lecsapott rá, és elégedetten nézegette magát a tükörben.
Persze csak egy aprócska kis szünetet iktatott be a nappali felseprése közben, aztán ment is tovább dolgozni.

Variációk egy témára


Van ugye a Hülye Járások Minisztériuma (a bejegyzést megkülönböztetett szeretettel ajánljuk Keresztapu figyelmébe :D), mi pedig lassan megnyithatjuk a Hülye Alvások Minisztériumát, pályázni a Daniról készült alvófotó-sorozattal fogunk, biztos vagyok benne, hogy megkapjuk a működési engedélyt.
Ezúttal a kanapérólféliglelógó alvásvariációt mutatjuk be, hasonfekvésben. Mert ugye háton mindenki tud félig lelógva aludni (pl. ha a buszon elnyomja az álom), de a hason alvás ezen módozata komoly koncentrációt kíván.
Figyeljünk a testrészek által bezárt szögekre, és a fej kanapéhoz való nyomásának megfelelő erősségére. A legjobb hatásfokot akkor érhetjük el, ha a takarónkat már a testhelyzet felvétele előtt magunkra tekerjük, de csak kicsit.
Kellemes pihenést!

2009. április 2., csütörtök

Délutáni alvás a la Dani

Megebédelt, felállt az asztaltól, berobogott a nappaliba a takarójáért, majd a szobája felé vette az irányt... de odáig már nem jutott el :o))).

2009. április 1., szerda

Zavarok

Dani ma bemászott a járókába - ami mellesleg pont úgy körben rácsos, mint a templomban az oltártér - kezébe vette az egyik kallódó receptkönyvemet, amiről közölte, hogy ez "Bibla" majd felcsapta valahol és elkezdett belőle énekelgetni, a szöveg nélküli dallamot néha megfűszerezve "Jészu" és "Ámen" szavakkal.
Az az igazság, hogy Dani magatartásbeli és Zorka alvásbeli problémái miatt (tudniillik az istentisztelet idején rendszerint alszik...) nem nagyon járunk templomba, de úgy tűnik, az a néhány alkalom, amikor voltunk, nagy hatással volt rá :o).
Ha meglát egy bármilyen tornyos épületet, kijelenti, hogy "tempo", és hozzáteszi, hogy "Apa dolg". Nos, igen. Ha erre megkérdezem, hogy és anya mit dolgozik, akkor gondolkodás nélkül rávágja, hogy "vall", ami ebben az esetben nem függ össze a vallással, csupán az "r" betűt nem ejti még egészen tisztán.
Szóval majd ha az oviban tanulják, hogy mi a szülők foglalkozása, akkor elég nehéz lesz meggyőzni, hogy apja lelkész, anyja pedig nem varrónő :o).

Kis vegyes

Most kezdem elhinni, hogy a későn beszélő gyerekeknek egyszer csak megered a nyelvük, és onnantól nem lehet lelőni őket. Mert hogy mi Danival kapcsolatban valami egészen hasonlót tapasztalunk. Hirtelen mindent kommentál, amikor csinál valamit, elmondja hogy éppen mit ("megjöttem", "leszállok", "elestem" stb.), rohamosan bővül a szókincse és az új szavakat érthetően, szépen ejti, és olyan szavakat tud, amik nem nagyon tartoznak az aktív szókincsünkbe, mégis egyszer csak előáll velük.
Pl. a minap, amikor feladtam rá az egyik örökölt naciját, közölte, hogy ezt "Jicsitőj taptam" azaz hogy Ricsitől kapta. Pedig talán csak egyszer mondtam neki, amikor legelőször felpróbáltuk.
Aztán van egy naptárunk, még tavalyi, Doresz fényképe van rajta, talán az egy éves szülinapján készült. Szerintem nem nagyon esett még arról szó, hogy az a fotó az unokatesóját ábrázolja, ma mégis rámutatva közölte, hogy "Dojesz".
A harmadik dolog, amin pedig végképp meglepődtem, hogy ma behozta a nappaliba a Mikulásra kapott hintalovat, és közölte, hogy "Téjapó taptam". Pedig a Télapó komolyan nem került elő december óta, hogy honnan tudta mégis, sejtelmem sincs. Szerintem eddig csak figyelt, mindent elraktározott a kis fejében, most meg előáll itt olyan dolgokkal, hogy leesik az állunk.
És múltkor a Budapest-Bánk autóutat végigdumálta, csak úgy, egymás után rakosgatta a szavakat, értelme nem sok volt, de szógyakorlásnak remek. Akkor jutott először eszembe a régi szép idő, amikor a kocsiban még lehetett rádiót hallgatni :o).

Amúgy éppen munkálatok folynak a lakásunkban, úgyhogy az elmúlt két délelőttöt az oviban töltötte, és már megnyitottak neki egy mappát, ahova a rajzait, és ragasztásait teheti, és most éppen virágokat ragasztottak, hát nagyon büszke voltam, hogy milyen szép lett :o). És az a meglepetés is ért az elmúlt napokban, hogy észrevettem: teljesen szabályosan fogja a ceruzát, nem csak véletlenül, hanem következetesen a három ujja közé csippenti, úgyhogy kénytelen voltam elnézni neki az asztalra való pingálást, inkább megdicsértem, hogy milyen szépen fogja a filctollat... :o).

Mostanában egyre gyakrabban rájön a telefonálhatnék, legtöbbször Mamát akarja felhívni, tárcsáz is rendesen, aztán a múltkor, amikor Mártonnal beszéltem, kikuncsorogta a kezemből a telefont és érthetően felelgetett miután sziával köszönt, ezen kívül ha megcsörren a vonalas telefonunk, rohanhatok, hogy én vegyem fel előbb, különben gyülekezetünk tagjai kénytelenek legalább három percig vele társalogni. Az még nem egészen világos neki, hogy ha bólogat, akkor azt a vonal másik végén nem mindig értik, de ez az apróság nem zavarja :o).

Zorkának meg szerintem jön a foga, most éppen olyan napokat élünk, hogy minden reggel (hajnalban), amikor zombiként kelek, elmondom neki, hogy ha ő lett volna az első gyerekünk, akkor most nem lenne második :o).

A képen látható délelőtti csendélet pedig egy olyan éjszakának a következménye, amikor négyen szoroskodtunk egy ágyban, ami egyénként mostanában nem ritkaság...