Rácstalanság

Bizony, bizony, így jár az, aki éjszakaitúrázik, meg fél 6-kor kel. Reggeli közben meg váratlanul elnyomja az álom...

Az éjszakai túrázásnak azért előzménye is van, valljuk be, és ebben mi, szülők is sárosak vagyunk. Elhatároztuk ugyanis, hogy nem veszünk még egy kiságyat, hanem Danit az elkövetkezendő hetekben szépen átneveljük rendes gyerekágyban alvó csemetévé. Ezért leszereltük a kiságy külső rácsát, hogy még mielőtt bevásárolnánk neki gyerekágyból, ezen gyakoroljon. De azt hiszem két nap után feladjuk a próbálkozást. Kezdve azon, hogy nem akar elaludni, akármilyen fáradt is, éjjel óránként felkel, és hol játszani kezd el a sötét szobában, hol hozzánk vándolorol át, de nemám aludni, hanem hancúrozni. Én már tegnap felfüggesztettem volna a rácsnélküli altatással való próbálkozást, Apája adott neki még egy éjszakai esélyt, de kudarcba fulladt a próbálkozás. Nem tud még mit kezdeni a szabadságával, szüksége van a nyugodt pihenéshez a rácsokra, ez van.
Azért augusztusig még lehet, hogy beadja a derekát, és akkor mégsem kell kiságyat vennünk, ha meg nem, akkor úgy is jó.
Ha ő feltétlenül rácsokat akar, ám legyen.

Állatkerteztünk

Szombaton megejtettük Dani első állatkertlátogatását. Anyás program volt - anyával és keresztanyával -, mert Apája ebben az időben a Vidámparkban múlatta az idejét néhány vállalkozó szellemű hittanossal. Úgyhogy dél körül megérkeztünk a Ligetbe, aztán mi balra, ő jobbra. De legalább hazafelé az autóban volt miről élménybeszámolni :-).
Az állatkert ugyanis kiadós élmény volt. Már olyan régen voltam, hogy el is felejtettem, mekkora poén. Dani is nagyon élvezte a szaladgálást, az állatszobrok megmászását, na meg a galambokat, akik igencsak közel merészkedtek hozzánk, pláne akkor, amikor Dani az uzsi-kiflijét majszolta. Dani meg lelkesen kergette a szárnyasokat. Persze volt, amelyik szárnyas elől már inkább nekünk kellett megfutamodnunk, egy liba pl. olyan hévvel követelte a kóstolót a kifliből, hogy alig bírtuk lerázni. Szóval uzsiidőben elég népszerűek voltunk az állatok között.
A madarakon kívül még a nagyobb testű állatok érdekelték a fiatalembert: az elefántok, a viziló, a tevék - a kisebb élőlényeket, főleg amelyek faágakon hűsöltek, vagy elbújtak a bozótosukban, azokat nem nagyon vette észre. De sebaj, legalább lesz miért legközelebb is elmenni. A zsiráfok meg zebrák mondjuk nagyon hiányoztak, az ő lakhelyüket éppen átépítették látogatásunkkor, úgyhogy velük sajnos nem találkozhattunk, pedig a zsiráfokat már előre beharangoztam. De azért Danin nem látszott csalódásnak szikrája sem, hiszen zsiráf helyett volt játszótér kalózhajóval, meg egy olyan igazán jól csúszó csúszda.
Dióhéjban ennyi a tegnap délutánról. Dani viszonylag jól bírta a strapát is, nem aludt délután, csak amikor az autóhoz mentünk, akkor szunnyadt el pár percre.
Néhány fotót itt lehet látni, sajnos csak ennyi fért az ehavi keretembe a Flickr-nél, pedig rengeteg képünk van. De ízelítőnek talán ennyi is elég.

Nózi

A mostani megfázásnak (ami már vagy két hete tart) kivételesen pozitív hozadéka is van: Dani megtanult orrot fújni. Azért még nem tettük el az orrszívót sem, mert esténként az alaposabb orrtisztításnak azért mégiscsak az a feltétele, de napközben ügyesen kifújja az orrát. Sőt, anya orrát is kifújja, meg apáét is.

Ezzel egyidejűleg megismerkedett az orrtúrás szépségeivel is. Éppen nyilvános helyen, társaságban kezdte el először a túrkálást, gondolom, elég szánalom lehettem a bamba mosolyommal, meg a szöveggel, hogy "most csinálja először, foggggalmam sincs, kitől láthatta...". Azért szerencsére rendszert még nem csinált belőle, bár nincsenek illúzióim... De pillanatnyilag ezen kívül számos fontosabb dolog van, amiről több-kevesebb sikerrel próbálom lebeszélni, úgyhogy az orrtúrás tiltását egyelőre halasztom addig az időpontig, amíg nem próbálja meg a kitúrt anyagot táplálékként hasznosítani. Mert azellen fel fogok lépni, bármennyire is immunerősítő :-)

Fényképek

Megjöttek a fotózás eredményei, nagyon édik, íme:

(Persze a minőség összehasonlíthatatlanul jobb eredetiben, az itt látható képek ugyanis a papírképekről készített digitális fotók, az eredeti digitális felvétel ugyebár nincs a birtokunkban...)

Éttermi sztori

Dani néhány napja visítógépet játszik, öli a környezete idegeit, 11 kg tömény akarat. Nem tudom, ez a dackorszak-e már, a szakirodalom szerint az csak a 20. hónaptól kezdődik, mindenesetre ha lesz még ennél hisztisebb is, akkor nehéz időknek nézünk elébe. Próbálgatja a határait, és általában valami határterületre téved, pedig nem vagyunk azok a tiltó szülők, de hát azt mégse engedhetjük, ami ön- és közveszélyes. Ilyenkor pedig bosszú van, dobhártyaszaggató visítás, valaminek a földhöz vágása, ami először a kezébe kerül, földön fetrengés, és hiszti. Először azt hittem, beteg lesz, és attól ilyen elviselhetetlenül nyűgös, de betegségnek nyoma sincs, a hiszti viszont nem távozik közülünk.

Tegnap estére vacsorameghívásunk volt, az egyik helyi étteremben történt az étkezés. Dani fiam olyan kritikán alulian viselkedett, hogy szerintem csak azért nem dobtak ki minket, mert a tulaj ismerős. De aki egy kellemes szombat esti vacsorát romantikus, meghitt körülmények között szeretett volna elfogyasztani a Tengerszemben, annak sajnos ez tegnap este nem sikerült, a mi jóvoltunkból. Az eszeveszett sikongatásoktól zengett a ház, az etetőszékből kimászott, a konyhába bemászott, én meg a szűk sorok között próbáltam evickélni utána, és mindenkitől sűrűn elnézést kérni, akinek lerángatta a táskáját. A pincércsajszik majd' felbuktak benne, és gondolom, mostanra felülbírálták azt a még néhány héttel ezelőtt is hangoztatott véleményüket, hogy Dani micsoda példásan viselkedik éttermi körülmények között.

Előre gyomorgörcsöm van, mert ma is megyünk ebédelni ugyanide (ez a konfirmációs időszak már csak ilyen...).

Azért nem lehet ám rá igazán haragudni, és rögtön meglágyul az anyai szív, pl. amikor meglátja, hogy Mr. Akaratoska hogyan próbálkozik egyedül felvenni a cipőjét...

Modell

Tegnap az oviban fényképezkedés volt, amire mi is beneveztünk, mint lassan már tiszteletbeli óvodások, akik a délelőttjeiket most már rendszeresen az intézmény közelében sertepertélve töltik.

Felöltöztettem Danit "szépruhába" (abba a nadrágba, ami iszonyú édes, csak az a baj, hogy világos színű, és kb. addig tiszta, amíg fel nem veszi, így meggondolom, hogy hova adom rá, de fényképezkezéshez a legmegfelelőbb volt), és mentünk modellt állni.

Aranyos hátteret hozott a fényképész csajszi, díszlet is volt, csupa virágból. Nekem voltak kétségeim, hogy Danit hogyan fogom leültetni a fényképezkedős-székre, de aztán szó nélkül helyet foglalt az említett helyen, és üldögélt is vagy másfél percet, mialatt azt se tudta, hova nézzen, annyi felől jöttek az instrukciók, hogy mit is kéne csinálnia. Elsősorban nem kellett volna a szájában turkálni, a kezét magasra emelni, valamint a nyálát folyatni, de azt én törölgettem 3 másodpercenként szorgalmasan. Szóval egész jól modellt ült, ahhoz képest, hogy azt hittem, el fog rohanni a fotógép elől. A három standard képből végül kettőt sikerült is elkészítenie a fényképésznek, a harmadikat csak azért nem, mert elment az idő a szöszöléssel, aztán Dani felfedezte, hogy a díszlet pakolható-fogdosható, úgyhogy itt lett vége a fényképezkedésnek. Viszont ha már rajta volt a "szépruha", itthon is csináltam néhány képet, mellékelek is egy kis ízelítőt. Fiatalúr nagyon komoly...

Nem vicces

Háttérinformáció 1.: az udvarunk lejt, és vaskapuban végződik
Háttérinformáció 2.: Dani szívesen dönget lefelé a lejtőn a lábbal hajtós kisautójával

Utolsó anyai mondat a kapunak csapódás előtt:
- Ááá, ne szaladj utána, sose szokott nekimenni...

Keresztanyúúúzós...

... hétvégét tartott Dani.

Szombaton este egy interjú keretében vették fel ismét a beszélgetés fonalát:

Vasárnap aztán már nem volt kímélet:

Egyébként pedig a gyönyörű tavaszi napra való tekintettel a kertben ebédeltünk, és olyan igazi nyár-hangulat volt. Kár, hogy valójában még csak április van.

Tincs, ami nincs...

... avagy pénteken fodrásznál jártunk, és azóta Dani ismét sportos, fiús frizurával közlekedik. A jelek szerint lesznek bongyor tincsek a fején, de még egyelőre olyan gyenge a haja, hogy a bongyorság inkább kócosságnak hatott. Úgyhogy - bár eltérőek a vélemények arról, hogy a vágatás erősíti-e a hajat - még most levágattuk neki jó rövidre - megjegyzem, életében másodszor - hogy kicsit erősödjön.

(Háttérben a kertrendezés nyomai, most várjuk, hogy kinőjön a fű, és reménykedünk, hogy addig Dani nem eszi meg az összes fűmagot, és nem hordja el az összes földet egyik helyről a másikra...)

Unokatesók

Érdekes volt a hétfő délután, amikor összeeresztettük Danit az unokatesóival.

Piciunokatesóval nem is lett volna gond, rá nem nagyon reagált Dani, azon kívül, hogy amikor felemeltem Kristófot, nemtetszését fejezte ki, úgyhogy Kisbébi rövid úton át is vándorolt apukája kezébe. Ja, meg egyszer kishíján ráült a kishíján 11 kilójával, de az láthatóan véletlen volt :-).

Doresszel nyáron találkoztak utoljára, akkor megállapítottuk, hogy sok az az egy év, ami köztük van: Doresz már komoly nagylány, Dani meg akkoriban még csak egy helyben álldogált, és alkalmatlan volt mindenfajta együttműködésre.

Komoly reményeket fűztem a mostani találkához, végülis már két szaladnitudó gyerekről van szó, akik közül ugyan egyelőre csak az egyik fejezi ki magát világos és érthető magyar szavakkal, de úgy gondoltam, ez nem lehet akadálya a barátságnak. Az együtt töltött pár órából azonban ismét csak azt a tanulságot tudtam levonni, hogy még mindig sok köztük az az egy év. Doresz szeretetmegnyilvánulásait és játszani invitálását Dani még mindig komoly zaklatásnak vette, védekezőállásban szorította az itatópoharát (amiről Doresz azt gondolta, hogy az övé, mivel neki is ugyanilyen van), a muffinját (mert Doresz próbálta neki megmagyarázni, hogy nem ehet ebéd előtt muffint), amiatt meg kifejezetten visított, hogy Unokanővére a nyálkendőjénél fogva akarta őt irányítani (hi-hi, ebből lesz majd később az "orránál fogva vezetni"). Szóval egyértelműen az volt a helyzet, hogy Doresz nagylány, Dani meg még kisfiú.

Azért többnyire jól szórakoztunk :-).

A valahányadik gyerekünket meg majd igyekszünk egyszerre betervezni ;-)

Egy éve mesélünk

Majdnem lemaradok itt az évfordulóról: szóval ma egy éve, hogy megörökítjük az internet nyilvánossága előtt Dani hétköznapjait.

Az egész blogolás úgy kezdődött, hogy mivel a család és a barátok távol vannak jelenlegi lakóhelyünktől (vagy mi vagyunk távol tőlük...), ezért szerettünk volna egy olyan internetes oldalt, ahol értesülhetnek a velünk történtekről. Na meg a blog arra is jó, hogy fotókat se emílben kelljen küldeni. Nem itt a Bloggeren kezdtük a naplóírást, hanem amott, csak a mytinybaby-n nem volt túl sok lehetőség, így aztán rövid ott tartózkodás után az összes addigi irománnyal együtt átnyergeltünk ide. Akkoriban még Dani mesélt magáról, ezért is lett ez a blog címe, aztán egy idő után, főleg amikor már nem csak a család olvasta, hanem mondjuk a távolabbi ismerősök is, még később pedig ismeretlenek (akik azóta ismerősök lettek, és az jajdejó :D), szóval egyre inkább kezdett kínos lenni, hogy Dani nevében írkálok, úgyhogy átváltottunk Anyamesélre, azaz hogy én számolok be az életünkről, elsősorban Daniról. Többen reklamáltak, hogy átvettem Fiatalúrtól a szót, de valahogy azóta nem tudok már a nevében publikálni, úgyhogy bocsánat minden érintettől, a jövőben is kénytelenek lesztek szerény személyem írásait olvasni :D (Apájának is felajánlottam már, hogy legyen társszerző, de egyelőre ellenkezik.)

És mivel a blogcím "Dani mesél" már nem éppen aktuális, ezért tervezem, hogy valamikor a jövőben, esetleg egy jövőbeli fontosabb esemény kapcsán átváltunk egy másik blogra, de arról úgyis időben értesül az olvasóközönség.

Táp

Egy idézettel kezdeném:

"Minden kisgyerek megkóstolja legalább egyszer a kutyakaját. Ez áthághatatlan alapszabály, küzdeni ellene értelmetlen, maximum annyit tehetsz, hogy többé nem veszel csirkedarálmányt, mert az tele lehet csontszilánkokkal. A gyereket pedig kötözd meg, amikor a kutya eszik." (Szily László: Kitolás)

Történt ugyanis, hogy a szokásos délelőtti sétánkhoz készülődtünk, és ilyenkor Dani már előre lemegy a földszinti folyosóra, hogy ott várja meg (beizzítva a motort), amíg én elkészülök. Ezúttal valahogy nyitva maradt a garázsajtó, kölyök belógott, és amire lementem, ő már félig megrágott kutyatáppal a kezében álldogált, és grimaszolt eszeveszetten - valószínűleg nem ízlett neki a Pedigree. Tovább nem is kommentálom.

Pakol

De most már nem csak lepakol, meg szétpakol, hanem elpakol dolgokat.

Így történt, hogy másfél napig kerestem a mobiltelefonom, mire teljesen véletlenül az egyik játéktároló doboz alján találtam meg. Ráadásul az a doboz volt a búvóhely, amit annyira nem is használunk, még az én ősrégi plüssállataim tárolója. Persze egyszerűbb lett volna a dolog, ha nem lett volna a mobil lehalkítva... Na mindegy, az a lényeg, hogy végül meglett.

A távirányító a másik nagy szerelem, azt este a bili alatt fedeztük fel, még jó, hogy a bilit minden nap használjuk, így az alatta rejtőző dolgok legkésőbb a fürdetéskor előkerülnek.

Az egyik szekrényünk kulcsát a mosógép mögött találtam, porcicák ölelésében. Szerencse, hogy nálunk az összes szekrény ugyanolyan kulccsal nyílik, tehát csak arra kell ügyelni, hogy végül azért maradjon legalább egy kulcs, amit ennek érdekében legalábbis egy olyan "csak veszély esetén feltörni" dobozban kellene tárolnunk. Már el is képzeltem, mint a nappalink új díszét.

Az egyik csőrös pohár pedig három hét után, tegnap került elő, a könyvespolcról, a könyvek mögötti résből. Legutóbb tej volt benne...

Ébredések

Egy ideje áttértünk a napközbeni egyszeri alvásra, már csak ebéd után alszik az Ifjú, hol többet (3 órát), hol kevesebbet (másfél órát).

Ezzel együtt azonban az éjszakai alvásban is kezd furcsákat produkálni. Persze nem úgy, ahogy logikus lenne, hogy mivel csak délután alszik, ezért az egész éjjelt jóízűen végigdurmolja, hanem már többedik eset, hogy éjjel-hajnalban kétségbeesett sírásra ébredünk. Nem olyanra, mint ami eddig is volt néha, hogy felsír egy fél percet, aztán visszaalszik, hanem olyan kétségbeesettre, ami magától nem múlik el. Legutóbb hajnali 5-kor játszottunk ilyet, akkor fél 6-ig nyugtatgattam, majd gondoltam, felkelünk (végülis vannak emberek, akik fél 6-kor kelnek, tehát semmi gáz). 7 óra felé aztán olyan álmos volt, hogy visszatettem aludni, és ráhúzott még vagy 2 órát. Tegnap éjjel 1-kor azonban ez a megoldás nem jöhetett számításba. Magunk mellé vettük a Kislegényt. Csak az a baj, hogy ő nem tud mellettünk aludni. Egyszerűen nem szokta meg. Egészen pici korában volt párszor a szülői ágyon, de senki nem aludt rendesen, mert attól féltünk, hogy megnyomjuk szegényt, meg igazából sose igényelte hogy velünk aludjon, úgyhogy ez nálunk kimaradt. Most persze jól jönne, ha szocializálva lenne az együtt alvásra, mert mégiscsak könnyebb magunk mellé venni, mint éjnek évadján álldogálni a kiságya felett és simogatni a hátát (amit mellesleg már csak lábujjhegyről érek el). Na mindegy, többek között ezért is próbálkoztunk tegnap éjjel is azzal, hogy közöttünk aludjon. Meg is nyugodott, amint odavettük, azzal nem volt gond, csak sajnos ő köztünk nem alszik, hanem játszik. Rögtön felélénkül, visongat, dobálja magát. Akkor vittük mégis vissza az ágyába, amikor az egyik vetődés alkalmával úgy eltalált, hogy azt hittem, betört az orrom. Az eltávolítás persze nem tetszett neki, de végül pár perc sírás után elaludt.

Nem tudom, hogy ilyenkor rosszat álmodik, megjelent nála a sötétségtől való félelem, vagy mi lehet a baj?

Motorozááááás

- Hé, ebből a kátyúból szedje már ki valaki a motoromat!

- Alapesetben érdemes fogni mindkét kormányt, aztán van, hogy egykezezek, de a legjobb, amikor nem is fogom a kormányt, úgy megyek (így az út közben felszedett botok is elférnek a kezemben...)

Naná...

... hogy miután tegnap megvettünk neki a tűzpiros kismotort, ma már a Bobbyval is tud közlekedni :-)

Szemészeten

Ma délelőtt tiszteletünket tettük egy szemészorvosnál, mert többeknek is gyanús volt, hogy Dani esetleg kancsal, ami a családi örökségeit figyelembe véve nem is lenne nagyon meglepő. Már elképzeltem őt valami szupermenő szemüvegben, de úgy tűnik, a témát egyelőre halaszthatjuk, a szakorvosi vélemény szerint ugyanis fiúgyermekünk nem kancsal, sőt, semmi baja nincs a szemének. Fél év múlva majd mégegyszer alaposan szemügyre veszi a Doktornéni, hátha addigra már kancsal lesz, de most még nem az.

Úgyhogy ez a téma a családi találkozások alkalmával kilőve :-)

Kézmosás

Eddig se volt ellenére Kislurkónak a tisztálkodás, az első heteket leszámítva szeretett fürdeni, amióta meg igazán tud pancsolni a vízben, ki se akar jönni a kádból. Az extra kézmosás azonban még csak most költözött be az életünkbe, amióta a sétákon (ahova már csak innivaló- és talicskatárolónak visszük magunkkal a babakocsit) minden kavicsot, botot és cigarettacsikket felszed. Szóval séta után kézmosás, és amikor elhangzik az ominózus mondat, valahogy úgy, hogy "Menjünk kezet mosni!", akkor már ott toporog a fürdőszoba előtt, és várja, hogy beengedjem, aztán felmászik a csap alatti műanyag dobozra, és kezet mosat. Élvezi rettentően. Közben megpróbálja elcsórni Apa mosdón felejtett fogkeféjét, és nem érti, hogy azzal miért is nem moshat fogat.

Tanulság: ezek szerint a pasiknál csak később kezdődik a szappantól való undorodás, és egyáltalán nem genetikai :-)

Pillanatok

- Áll a mosogatógép előtt, tekergeti a programozógombot, el akarja indítani, közben pedig ingatja a fejét jobbra-balra és mondogatja magában, hogy "nem-nem".

- Van egy plafonról lelógatott virágunk, amit a fotelre felállva pont elér. Éppen a leveleitől szabadítja meg, miközben harsányan hajtogatja, hogy "nem-nem".

- A konnektorból akarja kihúzni a dugót, elmélyülten próbálkozik, majd hátrafordul, rám néz, és közli... na mit is :-), hát azt, hogy "nem-nem".

Kisvakond

Hozzánk is beköltözött Kisvakond.

Mivel Dani képes már kb. 10 percig egyfolytában bámulni a Híradót, úgy gondoltuk, itt az ideje, hogy elkezdjünk vele mesét nézni. Persze nem minden nap, csak hetente párszor, főleg, amikor a délutáni séta eső/szél/hó miatt kimarad.

A Kisvakond sorozat 1. DVD-jére esett a választás, ami a Kisvakond és az autó címet viseli.

Be kell vallanom, nagyon bejön nekünk (is) Kisvakond, főleg, hogy nincs benne szöveg, és így én kommentálhatom a már ismerős szavakkal, hogy mi is történik a képernyőn. A múlt héten, amikor kicsit betegeskedtem, különösen is jó hasznát vettük, mert Kisvakondot a kanapén fekve is lehet magyarázni, és Kisvakond közben nem kell azon aggódnom (szintén ebben a fekvő üzemmódban) hogy Dani közben a konyhaasztal tetején jár indiántáncot. Persze sokáig még nem köti le, de egy-egy epizód erejéig tud már figyelni, és lelkendezik, amikor feltűnik a Kisvakondnak egy autóból integető Vau-vau.

Szelíd motoros

Mivel van nekünk a Bobbynk, nem is gondolkoztunk azon, hogy a mindengyereknekolyanvan kismotort beszerezzük Daninak. Bobbyval se tud még igazán közlekedni, inkább csak hátrafelé megy vele, ha egyáltalán, meg mivel rendes kormánya van, ezért nem is olyan egyszerű kormányozni. Szóval gondoltuk, erre még nem érett meg a Nagyfiú, majd később.

Ma délelőtt azonban elcsórta az egyik kissrác motorját az óvodában, és szabályosan elkezdett vele haladni. Szigorúan a kijelölt úton. Először még úgy egy centivel állt a motor fölött, és inkább csak ment fölötte, aztán hamar megtanulta, hogy rá kell ülni, és úgy lehet vele csak igazán rallizni. (Na jó, a ralli talán kicsit túlzás, még óvatos a gyermek, nem lépte túl a sebességhatárt.)

Úgyhogy mi sem ússzuk meg a kismotor-vásárlást, mert igencsak ragaszkodott volna hozzá, amikor már hazafelé indultunk, és csak komoly ráhatással lehetett meggyőzni, hogy jobb lesz, ha visszaadjuk.